Szerintetek ez tényleg nem normális?

Szerintem ez egyedi és lehet normális is

A gyerekem óvónénije szülni ment.

A saját gyerekének ugyanazt a nevet adta, mint az enyémé, el is mondta, hogy miatta, mert nagyon kedveli és a név is tetszik neki.

Hozzá bàrmikor elengedném.

Szerintem bajnak nem baj, de nagyon fura.

Én tanító voltam, de már nagyon régóta csak magánban tanítok. Nagyon szeretem a gyerekeket, persze voltak olyanok, akik különösen közel álltak a szívemhez, de azt kizártnak tartom, hogy a munkakapcsolat megszűnése után csak úgy hobbiból pesztráljak egyet ingyen.

Azt el tudom képzelni, ha az anyukával barátok lettünk, az egy plusz jó, hogy kedvelem a gyerekét és időnként szívesen vigyázok rá, mint más baratnőim gyerekére is, akit más körülmények között ismertem meg. De ilyen meg nem volt. Miért? Mert eleve nem kerülünk olyan helyzetbe, hogy barátság alakulhasson ki, mármint intézményi keretek között. Főleg, hogyha a gyereked kiscsoportos volt, akkor max. 1éve ismeritek egymást. Magántanárként sokkal szorosabb a kapcsolat, volt, akikhez 5-6évig is jártam és ott van köztük olyan, akivel néha beszélünk (telefonon, nem személyesen.) De nem lettünk országos barátok. És ha azok lennénk is, akkor is a felnőttel, mert én is az vagyok. Nyilván megkérdezem, hogy van a gyerek, figyelemmel kísérem a későbbi életét is, HA a szülővel tartom a kapcsolatot.

A leírásod alapján viszont nekem úgy tűnik, mintha az óvónő a gyerekeddel barátkozna és te lennél a "függelék."

Soha nem jutna eszembe barátaim gyerekeinek játékot venni itthonra. Veszek nekik szülinapra, erre, arra, de ha nálam vigyáznék valamelyikre(nem jellemző egyébként, inkább náluk), akkor elvárnám, hogy anyuka hozzon, hisz, ha nincs gyerekem, akkor valószínűleg nekem játékom sincs.