Nagyobb, már kamasz gyereketek mennyit van "befogva" a kistestvér körüli dolgokba?
Sógornőm szerint én egy hajcsár vagyok, és nem hagyom élni a nagyot.
Igen, vannak feladatai a pici körül, de ezek honorálva is vannak/lesznek. Meg szerintem ez segíti is a közöttük lévő kötődés alakulását, mert amúgy a nagy magától nem hiszem, hogy sokat foglalkozott volna vele a kezdetekben (14 év a korkülönbség, késői baba a második).
Például én az állandó éjszakázások miatt így az elmúlt félévben kellően kimerültem, most, hogy itt a nyári szünet, a hétvégi reggeleket átadtam a nagynak. Hétköznap alhat, ameddig akar, de szombaton és vasárnap kb. 7-től 9-ig ő van a babával, semmi extrát nem csinálnak, általában a nappaliban játszik vele, vagy kimennek a kertbe. Addig mi a férjemmel egy picit tudunk tovább aludni.
Vagy tanév ideje alatt nálunk az a szabály, hogy hétközben nincs barátnőzés, bandázás, iskola után jön haza. Két különórára jár összvissz, sportolni nem szeret, ezért kitaláltam, hogy délutánonként, amikor hazaért, menjen el babakocsival sétálni egyet itt, a környéken, kb. 1-1,5 órára. Úgy én is tudtam szusszanni, inni nyugiban egy kávét, ő mozgott, a baba meg aludt (babakocsiba, autóban azonnal).
Vagy, amin robbant a bomba, és lettem kikiáltva hajcsárnak, az az, hogy a családi, baráti rendezvényeken is aktívan kell a testvérével lennie. Ennek az az apropója, hogy kamasz, most van abban a korban, hogy a felnőttek cikik, sehová nincs kedve jönni velünk, mindenhol fél óra után kérdezgeti, hogy mikor indulunk már haza, mehetne-e hamarabb. Ezért kitaláltam, hogy oké, mehet hamarabb, de amíg ott van velünk, addig a húga rá van bízva, ő figyel rá, ő foglalkozik vele. Nincs anya gyere, apa vedd át. Tehát, például elmegyünk egy családi ebédre nagyszülőkkel, testvérekkel, legyen ez mondjuk egy 3-4 órás program (még beszélgetés, süti, kávé stb). Ő mehet 1-1,5 óra után, de abban az időben, amíg ott van, ő foglalkozik a babával, mi pedig tudunk kicsit beszélgetni másokkal nyugiban, nem kell 5 percenként felpattanni az asztaltól, hogy éppen miért van nyöszörgés, sírás.
Megbeszéltük, hogy ha a hétvégi reggeleket ilyen ügyesen viszi, szeptemberben kaphat új táblagépet.
Pénteken vendégeink voltak, sütöttem, főztem, szörnyű éjszaka előzte meg ráadásul. A nagylányomnak annyi volt a dolga, hogy porszívózzon és mosson fel, aztán ha felébred a pici, etesse meg és foglalkozzon vele. De cserébe másnap elmentünk ketten vásárolni, moziba, utána a kedvenc éttermébe még.
Én ezt nem érzem kihasználásnak, hajcsárkodásnak, mert ő is jól érzi magát, imádja a húgát, a pici is őt. Ráadásul jól is jár, mert mindig meg vannak ezek hálálva valahogyan. Akár programmal, akár úgy, hogy kap pénzt valamire, vagy pedig meg van neki engedve valami.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az öcsém késői gyerek volt, a nővérem és én szívesen foglalkoztnuk vele, etettük, vittük sétálni, de kötelezően soha nem voltunk befogva. Ha hétvégente 7-kor kellett volna kelnem hogy a szüleim aludhassanak, azt utáltam volna.
És miért ne mehetne sehová hétköznap? Mert tanulnia kell? De a testvérét pesztrálja 1-1,5 órán keresztül minden délután?
"De cserébe másnap elmentünk ketten vásárolni, moziba, utána a kedvenc éttermébe még." Akkor ezt a kisebb gyerekeddel nem fogod megtenni, mert ő nem vigyázott a testvérére? Ezek alap dolgok egy gyerek-szülő kapcsolatban, nem jutalom, mert neveled helyettünk a gyereket.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"....a hétvégi reggeleket átadtam a nagynak."
Aztán miért nem a drága férjednek adtad at? Vele vállaltál gyereket, nem a 14 evessel, bakker.
Esélyes hogy amint 18 lesz lelep és csak akkor néz felétek, ha nagyon muszáj.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Persze, hogy nem mehet suli után sehova. Mert akkor nem lenne ideje babakocsit tologatni 1 órán keresztül 😂
Szaranya vagy, ennyi. A pénzeddel meg töröld ki a valagadat.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Normális párok ezeket a teendőket egymás közt osztják el, nem a nagyobb gyerek(ek)re htk-zzák rá. Apuka például mit csinál a baba körül? Mert gyanúsan keveset van említve a történetben. Az hogy a nagylányod játsszon néha a kistesóval, meg vegye ki a részét a házimunkából, vagy esetleg tényleg alkalomszerűen, mondjuk havi 1x megkéritek, hogy vigyázzon rá pár órát, tök oké. De hogy minden hétvégén ő keljen hozzá, meg kötelező jelleggel másfél órára sétálni vigye minden délután, az rohadt gáz, még jutalom ellenében is. Jaa, hogy fáradt vagy? Hát üdv a kisgyerekesek világában, de ezt tudnod is kellett, hisz már egyet félig-meddig felneveltél. Tényleg, őt kire sóztad rá anno?
Ti vállaltátok azt a babát, nem a nagylányod. Csóri eddig a suli miatt volt fáradt, nyári szünetben meg a testvére neki a napi kötelező program.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Tiszta idióta vagy .
Kéne a francnak az a pénz amit azért kapnak hogy a kamaszkorom helyett a kistestveremet neveljem.
Neveld te ha már megszulted..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Sosem várnám el a fiamtól (16 éves) hogy a húga (6 éves) miatt keljen korán. Főleg nem hétvégén.... Dolga van itthon, de nem a húga körül. Van néha választási lehetősége, hogy elmegy a boltba, vagy vigyáz a tesójára, míg én elmegyek. Néha jól elvannak. Mesét néznek, labdáznak, pankrációznak 😀
Ennyi.
Szerintem is ez a "hajcsár" kategória 😟
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!