Mit tegyek, ha nem tudom eldönteni, hogy akarok-e gyereket vagy sem?
Nem vagyok biztos abban, hogy mit is szeretnék a jövőre nézve. Van más is így vele? Olyan rossz ez, hogy nem vagyok biztos abban, hogy legyen, sem abban, hogy ne legyen. Hogyan kaphatom meg a válaszom, hogyan tudnék bizonyosságra lelni? Lassan 25 éves vagyok. Igaz, idővel még lehet, hogy változhat a gondolkodásom és egyszer csak jön az érzés, hogy szeretnék babát és hogy készen állok anya lenni.
Azt tudom, hogy a párom szeretne majd a jövőben.
Viszont én sajnos nehéz családi körülmények között nőttem fel (nem anyagi dolgokra gondolok). Megtapasztaltam, hogy mennyire rossz, amikor nem számíthatok igazán a családomra, nem kapok elég szeretetet és figyelmet, sőt, ők azok, akik bántanak. A családomban van, aki súlyos mentális betegséggel küzd. Én magam is küzdök még jelenleg is azzal, hogy rendbe tegyem magam lelkileg.
Viszont mindig felötlik bennem, hogy talán sosem leszek teljesen egészséges mentálisan, én pedig nem szeretném kitenni a gyerekem annak, hogy egy "rossz" szülője legyen. Még ha nagyon szeretném is, egyszerűen úgy érzem, nem tudnám megadni neki azt, amire szüksége lenne. Sokszor magamnak is nehéz. :D
A másik meg az, hogy úgy érzem, ebbe a világba nem érdemes szülni. Végignézve, hogy én mennyit szenvedtem és még mennyit fogok, én ezt egyáltalán nem akarnám a gyerekemnek. Jobban húzok afelé, hogy nem szeretnék. Sokan jönnek azzal a kérdéssel, hogy tervezünk-e, szinte ez a "normális", hogy az ember családot alapít. Azt is tudom, hogy a párom szeretne és így nem biztos, hogy együtt maradunk, ha én nem. Viszont én is változhatok ebben a kérdésben is, csak kérdés, hogy fogok-e.
Mások már tinikorban tudják, hogy egyszer szeretnének anyák lenni, de mi van azokkal, akik huszonévesen sem tudják? Ez változhat? Kinél hogy volt?
válasza:"Nem vagyok biztos abban, hogy mit is szeretnék a jövőre nézve"
Egyszerű: akkor ne vállalj gyereket. Amíg nem vagy benne biztos, nem kell szülnöd. Így is sok olyan gyerek van, aki muszájból jött a világra vagy épp teljesen alkalmatlan emberek a szülei. Ha nem vagy biztos benne, hogy neked gyerek kell, nem kell kísérletezni, mert sajnos a gyerek születését nem lehet Ctrl+Z-vel visszacsinálni, jó darabig gondoskodnod is kell róla, akkor is, ha két hét után megunod az egészet.
válasza:Valamiért (simán lehet, hogy csak a társadalmi elvárás miatt) bennem sosem merült fel, hogy ne legyen, de valahogy hiába jött egyre többet szóba a korosztályom nőtagjai körében, hogy mennyire vágynak már babára, bennem nem akart alakulni ez a sürgető vágy, mindig úgy voltam, hogy majd. Előbb mindenképp normális munkát szerettem volna, ahonnan el tudok menni babázni és lesz hova visszamenni. Így telt az idő, amiből kezdtem kicsúszni, el is bizonytalanodtam kicsit.
Aztán 30-35 éves korom körül valamikor egyszer csak azt vettem észre, hogy vágyok rá, egyre többet gondolkozom a témán. Közben tönkrement a házasságom, új párom lett, és egyből sikerült egy nem igazán tervezett baba, aki sajnos nem maradt velem :(
Na onnantól éreztem, hogy csak akkor nyugszik meg a lelkem, ha lesz egy egészséges babàm.
Most 37 vagyok, megszületett a kisfiam, egyedül maradtam, de sosem voltam boldogabb.
Csak azért írtam le ezt ilyen hosszan, hogy lásd, nekem sem volt nyilvánvaló, hogy mit szeretnék. De csak azért nem vállaltam be, mert ezt várták tőlem, vagy mert kezdek öregedni stb.
Ezt érezni fogod, ha tényleg szeretnél, más kedvéért, elvárásai miatt nem szabad bevállalni. És sajnos azt is meg kell értened, ha emiatt mentek szét a pároddal, ez egy olyan kérdés, amiben nem lehet kompromisszum.
A gyerekek számában még lehet mèrlegelni és megegyezni, de az, hogy lesz-e egyáltalán, az mindenkinek 100% saját döntésnek kell lennie (ha a természet is úgy akarja persze.)
De ne izgulj, jó döntést fogsz hozni, csak ne siesd el!
válasza: válasza:Hát én világ életemben tudtam, hogy akarok.
Szóval azt mondanám, hogy nem kötelező, úgy is lehet boldogan élni. Csak a pároddal legyél őszinte ezzel kapcsolatban. Nem fair elvenni tőle a lehetőséget, hogy apa lehessen.
válasza:Gondold végig, hogy mi miatt bánnád (bánhatnád) meg, ha őszinte vagy magaddal, akkor lehet a válaszban lesz a megfejtés.
Mit vársz egy gyerektől?
Ha annyit, hogy idős korodban ne legyél magányos, azt "rossz" válasznak mondanám, azaz nem gyermekvállalási ok (vagyis nem kellene elegendőnek lennie hozzá).
Ha attól tartasz, hogy nem fogod megtapasztalni azt a semmihez sem fogható érzést, ahogy egy anya tudja szeretni a gyerekét, pedig úgy érzed, hogy te erre a szeretetre vágysz, akkor érdemes lehet megfontolni a lehetőséget.
De ismétlem, ne sürgesd a döntést, hagyj időt magadnak.
2. voltam
Nem azért félek a megbánástól, mert akkor idős koromra nem lesz mellettem senki. Én jól megvagyok akár egyedül is, de vannak testvéreim is, akikre úgy gondolom, számíthatok majd. Egy gyereket nem azért hozunk világra, hogy nekünk "szolgáljon", legalábbis én így gondolom.
Azért félek, mert ez valóban egy semmihez nem fogható érzés/kötődés lehet, amit egy anya-gyermek kapcsolatban átélhet az ember. Biztosan nagyon jó és hatalmas boldogság lehet látni, ahogy a pici gyermeked tud örülni dolgoknak és később eléri azokat a dolgokat, amit szeretne, önállósodik, érvényesül, tudja alakítani magának az életét és látod, ahogy a "kis fiókád kirepül", és érzed, hogy jó munkát végeztél, mert egy kiegyensúlyozott, boldog ember vált belőle.
Én viszont pont emiatt is tartok tőle, mert mi van, ha végig kell néznem, hogy a gyerekem nem boldogul az életben, sokat szenved, rosszul nevelem, nem adok meg neki mindent, amire szüksége van.. Én végigszenvedtem a tini éveim és a mai napig nem találom a helyem. Ezt nem kívánnám a gyerekemnek.
Azt gondolom, hogy az egyik legcsodálatosabb dolog lehet az életben, ha valakinek gyermeke születik, de ugyanakkor ez egy hatalmas felelősség is, és nem mindenki képes rá, hogy tisztességesen végig tudja csinálni. Én tartok attól, hogy nem vagyok alkalmas az anyaságra. Biztosan imádnám mindennél jobban, de mit érek el vele, ha én magam is állandóan kétségek között vagyok, szorongok az életben, akkor a gyerekem mit tanulna el tőlem? Semmi jót, és én ennek nem akarom kitenni a picit, akinek az élete pedig tőlem függ nagyrészt.
Az én anyukám is azért akart leginkább gyerekeket, mert nem tette semmi boldoggá és azt hitte, hogy majd a gyerekei dolga lesz őt boldoggá tenni. Ahelyett, hogy a lelkét tette volna rendbe és stabil anyaként nevelt volna fel minket. Apukám meg le sem tojt minket szépen szólva, csak magával törődött. Bántani, szidni tudott, de foglalkozni velünk, azt nem.
Tudom, hogy én nem ilyen szülő lennék. Viszont én sem vagyok rendben, nem vagyok elégedett az életemmel, szorongok, nem tudok érvényesülni. A gyerekem pedig hogy neveljem úgy, hogy egészséges legyen mentálisan is, ha az anyukája sem az? A gyerekek okosak, nem lehet előlük eltitkolni, hogy anyával nincs minden rendben.
válasza:Túl agyalod. Fiatal vagy még. Ez olyan mint 12 évesen nem hiszi el egy kislány h rá 4-5 évre rá meg le akar majd feküdni fiúval. Egyszerűen éretlen rá, és természetes h nem érdekli, fél stb.
25 évesen hallani sem akartam gyerekről, csak én ezen nem aggódtam h jaj, miért nem érzem h majd egyszer akarok.
Aztán 30 évesen meg akartam már.
Engedd el a témát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!