Rettenetes utálom az anyaságot már. Èrez így más is?

6 éve szültél, nem a középkorban - ha rászánsz 1 órácskát az életedből csillió cikket találsz, ami arról szól, hogy mennyire NEM csillámpóni-vattacukor az anyaság (nem Kiskegyed, az biztos), mennyire minden megváltozik, mennyire qrva nehéz, mennyire minden körülötte fog forogni. Az első időkben konkrétan és szó szerint te tartod életben. És ahhoz nem kell más csak józan paraszti ész, hogy gyerek mellett igen hosszú ideig nem akkor kelhetsz/fekhetsz, amikor akarsz, nem feltétlenül oda és akkor mész, amikor akarsz stb. Ehhez nem kell sok ész, hogy az ember rájöjjön magától MIELŐTT gyereket vállal.

A másik fele a dolognak, hogy azért mert gyereked van nem szabadna, hogy megszűnjön a te saját életed. Ahogy valaki írta is, valószínűleg inkább a saját életeddel, házaságoddal, céljaiddal van problémád, nem a gyerekkel. Igen, minden nehezebb, bonyolultabb, lassúbb gyerekkel, és főleg az első években háttérbe szorulsz mint nő, mint munkaerő, mint feleség, mint barát stb., de azért az emberek többségénke van élete a gyereken túl is.

6 éves a gyereked, tehát egyre önállóbb lesz, egyre több szabadidőd van, lesz - ezt nem látod/érzed, nem érzel javulást, könnyebbséget?

Fordulj szakemberhez, mert már valószínűleg így is elég nagy károkat okoztál a gyerekednek (nem tudom elképzelni, hogy ezt a depressziós, egész életedet és őt is gyűlölő hozzáállást tartósan leplezni tudnád).

Férjeddel beszéltél erről? Ő mennyire vesz részt a gyereknevelésben? Szóba került, hogy elválnál, és nála hagynád a gyereket?

22-es: te soha a szülésedig nem láttál közelről gyerekes családot, vagy mi, hogy ez neked ilyen óriási meglepetés volt, hogy ez így működik egy gyerekkel?

Nem tűnsz az írásképed alapján egy buta műveletlen nőnek, egészen hihetetlen, hogy ilyen hétköznapi dolgokra így rácsodálkozol, hogy ez ezzel jár.

Sajnálom hogy így érzel, borzasztó lehet. Szörnyű az a helyzet is, ami a gyermek él át, nem tudom Elképzelni, hogy tudsz elég szeretetet adni, és jól leplezni amit érzel.

Az érzés nekem is megvan, de én a férjemet gyűlölöm, utalom kiszolgálni, utalom, hogy kényelmes neki, hogy játsza a hülyét, hogy csak én tudok dolgokat megoldani a gyerek körül, ő erre képtelen. Haragszok magamra amiért egy passzív agresszív lekezelő alak, és amiért ezt csak a gyerek mellett mutatta meg, vetített 2 évig.

Számolom a napokat amikor szét tudunk menni. Én nem tudom palástolni azt a kiábrándultságot, sajnos ezt látja a gyermekünk is. Ez a helyzet is pokoli

7 év alatt biztos nem a gyereknevelésbe öregedett meg... Nem 17 évről beszélünk.

Vajon egy besavanyodott, életunt feleség mellett mennyire tud valaki topon maradni?

El tudom képzelni, hogy ha újra mosogatni vagy mosni kell, azt nem csendben csinálod, hanem kommentárok kíséretében, marha jó lehet veled együtt élni.

Azt meg ne hidd egy percig sem, hogyha egy csapásra nem lenne gyereked, minden hirtelen happy lenne körülötted, ugyanis itt más bajok vannak, mint a gyerek.

Őszintén sajnálom azt a kis gyereket, nagy valószínűséggel örök életre szóló sebeket szerez minden egyes nappal miattad.