Minek kellene történnie ahhoz, hogy a kisbabát, akit 9 hónapig a szivetek alatt hordtok, örökbeadjátok?

Én tényleg csak legvégső esetben tudnám. vagy akkor sem.

De szerintem mondjuk akkor, ha tényleg olyan körülmények közé kerülnék, hogy nem tudnám ellátni, etetni és az élete lenne veszélyben mellettem.

Amúgy nem ítélem el azt, aki ezt teszi. Sokszor jobb megoldás, mintha az anyánál maradna.

Egy kollégámnak nyílt örökbefogadással lett babája, ismeri a kicsi anyukáját, aki egy karrierista egyetemista csajszi, csak "becsúszott" a baba. Hogy miért nem vettete el, azt nem tudom.

Sem pénze, sem lakása, sem párja nem volt.

Úgy gondolta, jobb a picinek egy szerető családban felnőni.

Az értelmi sérülteket abortuszra küldik (tudom, mert édesanyám szociális gondozó és volt már ilyen esete; nem ő küldte természetesen).

Az első nagyon jól összefoglalta azt, amit én érzek. Tudom természetesen,hogy sokan ellenzik; ezzel én is így voltam sokáig.De aztán olvastam kettő könyvet, ez volt bennük a téma és felfogtam,hogy az anya végtelen szeretete ( helyesbítek; nem minden esetben) vezérelte erre a tettre őt; nem akarta megölni, mert az bűn volt számára, de felnevelni sem, ezért és mert a legjobbat akarta a gyermekének, örökbe adta.

Volt a könyv hátulján egy idézet; sajnos már nemtudom fejből és nincs nálam a könyv, de valami ilyesmi volt:

" Az az igazi anya, aki félre tudja tenni minden önzőségét és képes lemondani a gyermekéről azért, hogy annak jobb legyen"

Ez volt az a pillanat amikor elsírtam magam, mert tényleg igaz ez; az az anya, aki a fent említett okokból képes lemondani a gyermekéről, aki képes vállalni a terhet,hogy a baba akit szült már nem lehet vele és elfogadja,hogy valószínű utálni fogja ezért élete minden egyes percében a gyermek, na az az igazi szülő.

arról, amit az előző belinkelt, az X-akták jutnak esazembe, mikor Scully örökbeadta a fiát, hogy megvédje. Végigbőgtem az egész részt és azóta is bőgök, ha eszembe jut, képtelen voltam újra megnézni.

Mostmár, úgy, hogy látom, mekkora kincs egy gyermek, azt mondom, hogy nem lenne olyan helyzet, hogy örökbeadjam a babámat. Ha meg nem lenne gyerekem, talán más lenne a véleményem. Még akkor sem, ha erőszak következménye lenne. Ő belőlem van, az én vérem. Abortuszra is képtelen lennék, talán még akkor sem, ha az életemet veszélyeztetné, amit ugye meg kell őriznem a már meglévő babám miatt.

Nem ítélem el, csak szerintem akinek már van gyermeke, képtelen volna egy becsúszott babát örökbe adni. Azokat sem értem meg, akiknek van 1, 2 vagy több gyermekük és a következőt képesek elvetetni, akár anyagi megfontolásból (mert nem bírnák felnevelni) is. Ő is belőlem van, miért érdemel ő kevesebbet, mint a másik gyermekem?

valószínűleg nem vagyok jó anya (ahogy az idézet írja), és inkább nélkülözök a gyermekemmel, minthogy abban a tudatban éljünk mindketten, hogy nem vagyunk egyedül. Ha a babámról van szó, akkor nem számít, mit eszünk holnap, csak együtt legyünk.