Félek a felelősségtől, amivel a baba járna? Hogyan küzdjem le?
Sosem voltam egy nagyon önálló lány, a családban én voltam az egyetlen gyerek, mondhatni a kishercegnő. Amit kitaláltam, az úgy volt.
Később, kamaszként már valamennyivel nagyobb terem volt, de pl. amíg nem volt jogsim, a szüleim hoztak-vittek mindenhová. Vagy dolgozatokra úgy készültem, hogy apa kiírta a lényeges információkat, töriből érettségire kigyűjtötte minden anyagrészhez a szükséges évszámokat, neveket, fogalmakat. Nyelvvizsgáknál a szóbeli tételeknél ugyanez volt. Sosem volt olyan, hogy valamit nekem kellett volna megoldani, mert ott voltak a szüleim, nagyszüleim mögöttem, akik elintéztek minden nekem, helyettem. A pszichológusom ezt "tanult tehetetlenségnek" nevezte. Például a tesit utáltam, elintézték nekem a felmentést.
Utána egyetemistaként találkoztam a párommal, nála is ugyanez figyelhető meg, a mai napig. Legyen itt, foglalkozzon velem, oldja meg a problémáimat, legyen az akár magánéleti, akár az egyetemmel kapcsolatos. Nem azt mondom, hogy elvárom, de jól esik, hogy gondoskodik rólam.
Csak itt jön az, hogy 24 éves vagyok, életemben egy számlát sem kellett befizetnem, fogalmam sincs, hogy az autómmal milyen kötelező dolgok járnak, vagy ha pl. balesetem lenne, mit kéne tennem. Ha gonosz akarnék lenni, azt mondanám, hogy hülye vagyok az élethez. Apukám annyit szokott mondani néha, hogy rám maximum az üres kamra kulcsát lehetne bízni...
Viszont kisbabánk lesz, és így a kezdeti örömmámor után jön az ijedtség, vagy nem is tudom, mi erre a jó szó... Fogalmam sincs, hogy mégis hogyan látok majd el egy kisbabát, mikor még az egyetem tanulmányi osztályára sem szeretek betelefonálni, egyedül bemenni. Mikor a terhességem kiderült, beszéltünk erről a vőlegényemmel, vagyis hogy muszáj lesz kicsit önállóbbnak lennem, mert ő a munkái mellett nem fog tudni 247 velünk lenni, minden apróság miatt hazaszaladni és én is ugyanúgy felnőtt szülő leszek, mint ő, nekem is meg kell tudni oldani majd bizonyos helyzeteket, problémákat.
Mint említettem, a családban én voltam az egyetlen gyerek, nincs kistesó, kisebb unokatestvér. Sosem fogtam a kezemben kisbabát, nem tudom, hogyan kell őket etetni, pelenkázni, öltöztetni.
Anyukám persze mondja, hogy ő itt lesz, segít mindenben, meg hogy mindig a babával lesz, és ennek nagyon örülök. Viszont ott van a másik oldal, hogy mégis felnőtt vagyok, csak én leszek az anyja és hogy kirepültem otthonról, anyukámnak nem az lenne a dolga, hogy újra babázni kezdjen...
"A többi ösztönből fog jönni. :)"
Ösztönből semmi nem jön. Amit annak hívunk, azok a szülői mintáink.
Az, hogy hogyan csináljuk jobban mint a szüleink, ahhoz tudatosság kell, ahhoz meg elengedhetetlen az önismeret.
Köszi 8-as, ha szerinted nem kell nekünk gyerek, megyek is, intézzük az örökbeadást! Egy kismamának hogy lehet leírni ilyet, hogy "nem kell gyerek"? Normális vagy te?
Itt nem arról van szó, hogy félnék kimenni az utcára, mert beutaztam már a világot, 15 évesen már fesztiválokon buliztam nyáron, napközben is tök jól elvagyok egyedül. Egészen addig, amíg nincs valami probléma, mert akkor azonnal hívom a páromat, szüleimet, hogy mi a helyzet, oldják meg. Szóval én leginkább a kényelmetlen helyzetektől tartok, nem magától az élettől, mindennapoktól.
És mit szeretnél, hogy éljük a saját életünket aszerint, amit te igazságnak gondolsz? :)
Vagy mi értelme idebüfizned a felesleges kommentjeidet?
"Szóval én leginkább a kényelmetlen helyzetektől tartok, nem magától az élettől, mindennapoktól."
Az élet azért amikor az ember már felnőtt - és te még nem vagy az - rengeteg megoldandó feladatról, komfortzónán kívüli szituációról és döntéshelyzetről szól, amit te meg nem vállalsz föl. A gyerek ezen semmit nem fog változtatni, ha a párod partner ebben, hogy mindent megoldjon helyetted. Viszont borulna a kapcsolati dinamikátok, ha egy idő után nem oldana meg mindent, mert azt kezdenéd érezni, hogy nem lehet rá számítani, cserben hagy. Ez csak akkor tud változni, ha TE akarsz rajta változtatni. De az írásodból nem ez jön le, hanem, csak annyi, hogy tudod hogy szarul működsz, hogy nem felnőtt a gondolkodásod, és jaj valaki mondja már meg hogyan lehetnél felnőtt. Úgy hogy csinálod. Csinálod azokat, amiket egy felnőtt. És nem mutogatsz arra hogy azért vagyok ilyen mert egyke vagyok és anyámék mindent a seggem alá toltak. Hanem húzol egy vonalat és onnantól másképp csinálod és a beleállsz helyzetekbe és belemész kellemetlen szituációkba (pl időpontot kérsz a dokihoz - lol). Amíg a saját bőrödön nem tapasztalod meg hogy meg tudod csinálni, addig nem fogod tudni megcsinálni. Az önbizalom - mert amid van az önbizalomhiány, nem hiszed el hogy képes vagy rá és kompetens vagy az adott helyzetben, plusz tetű kényelmes/lusta vagy - csak gyakorlással fejleszthető.
17: mondjuk ha kedvesen, de határozottan leállítanád?
"Köszönöm anya, hogy ilyen gondoskodó vagy. Az a baj, hogy így nehezen megy, hogy önállósodjak. Segíts abban, hogy most kezdésnek egy hétig rám bízod, hogy eszek-e és hogy mit. Ha szükségem lesz segítségre, neked szólok először ;)"
Hú hát a leírás alapján, nekem olyan mintha kb 14 éves lennél, és nem bántasból, de a Párod olyan mint ha lenne még egy Apád vagy bátyád aki megcsinál mindent helyetted, az hogy Anyud akar mindent helyetted csinálni.
Valójában csak részben a Te hibád,hogy még mindig gyerekként élsz és viselkedsz ez a szüleid részéről a legnagyobb baromság.
Nem hagytak/hagynak felnőni egyátalán, Neked is kényelmes így. A helyedben a sarkamra állnék, megkérném anyámat,hogy hagyja hagy tegyem önállóan a dolgaimat, végülis felnőtt avgy lassan anya.
Szedd össze magad kérdező, itt senki nem tud helyetted felnőni.
Persze,hogy félsz,hosz meg Magadért se vállaltál sosem felelősséget, itt az idő elkezdeni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!