Aki megbánta, hogy gyereket vállalt, és ha visszamenne az időben, nem szülne, mi az oka? Van ilyen köztetek?

Barátnőmnek autista a gyereke, nem a könnyebbik eset. Már keresnek neki bentlakásos intézményt, de nem érzi jól magát tőle. Ha tehetné inkább tenné meg nem történtté az egészet. Semmit nem tudtak tenni ellene, volt nifty teszt, minden, de ez ellen nem tudnak védekezni.

És még sok ilyen van. Nem fekete fehér ez, van egy csomó "szürke" sztori.

Megbántam, hogy nem lett gyerekem, sajnos kifutottam az időből, már nem is lesz. Önző, töketlenkedő pasikat fogtam ki, akik nem akartak családot, kitartottam, végül mégis egyedül maradtam. Akire évekig vártam, ma már két gyerekes boldog apuka… persze akkor nem akart gyereket.

Nagyon bánom, mert imádom a gyerekeket és fáj látni a sok boldog családot, ami nekem már soha nem lesz.

Amíg nincs gyereked fingod sincs róla, hogy milyen lesz. Lehetett bármennyi dolgod rokongyerekkel, elolvashattál róla millió könyvet, akkor sem tudod. Szerintem több gyakori csoport van.

1: Vannak az anyának nem való nők, sosem szerették a gyerekeket, mindig karrieristák voltak, kicsit önzőek, kicsit lusták, kicsit hiúak. Valamiért mégis gyereket vállalnak, és legtöbb esetben megbánják, mert minden ami addig fontos és élvezetes volt nekik az megszűnt létezni, úgy érzik nem érte meg, nem ad annyi boldogságot egy gyerek, hogy ellensúlyozza a "veszteséget".

2: Álomvilágból felpofozott nők. Ahol elterveztek mindent, nagyon tudatosan készülnek rá és várják, elolvasnak minden könyvet, mindent a legújabb orvosi ajánlások szerint készülnek tenni, vízbenszülés, apásszülés, eda nélkül, minden nélkül, 3 évig szoptatás, bio kaják, stb stb. Aztán már ott elkezdődik a csalódás, hogy a gyerek nem születik meg a kiírt időpontban. Ráhúz egy-két hetet, az ismerősök minden nap kérdezősködnek, hisz még Facebookra is kiírja ugye a várható dátumot. Aztán a szülést megindítják, nem tágul, apuka lekési, anyukát császározzák, a baba nem szopik, és elindul a lejtő. A gyerek hasfájós, nem alszik. Később nem eszik, válogat, nem forog időben, nem mászik időben, nem áll fel, nem indul el 1 évesen. Nem hasonlít senkire, hiperaktív, nemhogy néha dacos, egyenesen abból van, az oviban verekszik, az iskolában nem az érdekli amit mi elképzeltünk, fiú de a tánc érdekli pedig ők focistának szánták, lány de nem szeret táncolni inkább focizik a fiúkkal, stb stb. Az egész egy nagy csalódás.

3: A körülmények áldozata. Átlaganya, szintén nem volt tisztában vele, hogy milyen nehéz lesz, de elboldogul, apró morzsákból próbálja táplálni a boldogságát, de egyéb problémák vannak, pl szar a férj, kevés a pénz, nincs segítség, kialvatlanság, ez utóbbi önmagában felér egy kínzással. Ők nem a gyereket bánják meg, hanem inkább a gyerekvállalás idejét, később kellett volna, előbb kellett volna, más pasinak kellett volna, kicsit még gyűjtenem kellett volna, élnem kellett volna..

4: Anyák súlyos beteg gyerekkel. Szerintem nem kell részleteznem, és abban biztos vagyok hogy a megbánás inkább önzetlenségből ered, hiszen a gyerek szenvedése a legrosszabb, utána a családé, és talán utolsó sorba tenné saját magát az anyuka.

A megbánás egy érzés. Nem lehet befolyásolni. Érzéseket kritizálni sem vagy bírálni sem nagyon felvilágosult dolog, főleg ilyen nehéz témában.

Csak bűntudat és tabuképzés lesz belőle.

A 15-ös elég jól összefoglalta.

Viszont ezen a ponton megemlíteném az önismeret hiányát, a gyereknevelésbe hozott mintákat, a nulla tudatosságot. Ugyanis lehet úgy csinálni, csak rengeteg meló kell hozzá magunkon (önismereti csoportokban, terápiában), hogy az együttélés élvezetes legyen mindkét félnek.

Nagy divat most kimondani, hogy ki lehet mondani, hogy megbánta valaki. Viszont azt is mondjuk hozzá, hogy egy ilyen gyerek, akit megbántak (kimondatlanul is) MINDIG sérül, melyek felnőttként az emberi kapcsolataira kihatással lesznek (baráti, párkapcsolati, munkahelyi, majd ha még lesz a saját gyerekével való kapcsolatra is) - ha nem dolgozik magán.

Ebben az esetben is az edukáció lenne a kulcs, valamint a megelőzés.

Már iskolás korban önismeret oktatása, az igény kialakítása, hogy fel tudjuk ismerni az elakadásainkat és foglalkozni akarjunk magunkkal.

Már iskolás korban egy hiteles kép kialakítása a szülőségről. Nevelési elvek és azoknak hátterük, hatásuk megismertetése.