Akinek teljesen más személyiségű lett a gyereke mint ő maga, és nem bír vele, hogyan tudta elfogadni? El lehet egyáltalán?

Nekem is az a nehéz legtöbbször, hogy abszolút látom benne a saját jellemvonásaimat, amit én magamban rossz tulajdonságnak érzek.

Olyan tulajdonságok, minthogy elevenebb, mint én voltam, vagy mondjuk nem érti a matekot, míg nekem az volt a kedvencem, egyáltalán nem zavaró, vagy rossz dolog szerintem.

Egy gyerek szerintem nem rossz alapvetően. Lehet eleven és ronthatják el a szülők azzal, hogy nem szabnak határokat. De egy gyerek/ember sem születik rossznak. Sokat tanítanak a gyerekek és szerintem ezt a tanítást szerintem nem rossz dolog elfogadni, felismerni akkor sem, ha néha marha nehéz.

Hát én csak abban bízom, hogy nem olyan lesz ,mint én, akkor lesz igazán nehéz vele. Hát még az apjának kettonkkel 😅

De igazából nem is gondolkodom milyen lesz, hülyeség szerintem ettől felni elore. Lényeg, hogy tudja azt, hogy ránk bármikor bármiben számíthat, szerető család veszi korbe, igyekszünk neki példát mutatni, segítjük, amiben tudjuk.

Míg nem volt gyerekem, azt hittem, hogy minden nevelés kérdése, és ha láttam egy olyan gyereket úgy viselkedni, ahogy az én fiam, rögtön azt mondtam, hogy neveletlen, és nem foglalkoztak vele a szülők.

1,5 éves a fiam, nem hiszem, hogy ennyi idő alatt bármit is elrontottam volna, nem is vagyok az a non-stop babusgatós, elkényeztetős, ráhagyós fajta. Pár hónapos korától (azt mondják 4-5 hónapos korban alakul ki a személyiségük) nagyon hisztis, akaratos, nyafogós, mérges, nehezen kezelhető. Járunk 1-2 szakemberhez mozgásfejlődés miatt, mindenki azt mondja, hogy egyébként nagyon okos, de ilyen a természete, és sok gondom lesz vele. Én sem, és a férjem sem vagyunk ilyenek. Szerintem az vállal másodikat, akinek könnyebb/könnyű volt az első gyerekkel. Jól aludt, jól evett, nem volt problémás, stb. Én mindig három gyereket akartam, de szerintem a másodikat sem vállaljuk így be.

16# A hisztis, akaratos, nehezen kezelhető gyerek sem rossz gyerek. Szerintem. És mivel te sem hagysz rá mindent, nem te rontottad el. Egy néhány éves gyerek egyszerűen ilyen. Határokat igényel és folyamatosan elmegy a falig. Valamelyik jobban, valamelyik kevésbé.

Az én kislányom is marha akaratos és nyilván ez hozza magával a hisztit, de nem vagyok rajta meglepődve, mert mi is igen karakán egyéniségek vagyunk az apjával. Nyilván sokkal nehezebb vele, mint egy kis mimóza lelkű gyerkőccel, de megbírkózunk vele. A fiam hozzá képest dackorszakosan is egy buddha volt, pedig ugyanaz a nevelés, csak teljesen más természet. Anyaként szerintem az ember sokkal megértőbb. Ha látok egy hisztiző 4 évest, nem elborzadok, hogy "úristen milyen nevelés ez", hanem együttérzek, mert tudom, hogy az én gyerekem is egy időzített bomba. :) Majd változik.

Én valahol azt látom, hogy skatulyáznak a mai világban. Több emberes, nehezen kezelhető, túlzottan ingerkereső, társaságigényes, makacs, blabla... Szerintem meg GYEREK. Ha elfogadom, hogy az én gyerekem ilyen és nekem belőle kell kihoznom a legjobbat, nem hasonlítgatom másokhoz, akkor könnyebb az élet. :) Nem megváltoztatnom kell a nevelésemmel, hanem tudatosan terelgetni és erősíteni abban, hogy az akár negatívnak tűnő tulajdonságait előnyére fordítsa.

11 voltam

Kislányom teljesen más, mint én. Fullra férjem tesója jut róla eszembe. Makacs, hangos, akaratos kis Pöttöm Panna. Bevallom nekem baromi nehéz, mert mi a férjemmel elég nyugis, béke párti személyiségek vagyunk.

Én azzal nyugtatom magam, hogy a mai világban lehet az ő természetével jobban boldogul majd. De jelenleg még nehéz.