Lehet valakinek akkor is boldogtalan, sivár, céltalan élete, ha vállal gyereket (úgy értem egészséges gyerek mellett is)?

Én most nem igazán értem, hogy a fő kérdés hogy kapcsolódik ahhoz, amit lentebb írtál.

A fő kérdésre a válasz szerintem egyértelmű: természetesen lehet. Lehet valaki depressziós, érheti személyes tragédia, vagy simán csak érezheti úgy, hogy eltolta az életet, akkor is, ha van gyereke, és akkor is, ha nincs. Szóval gyerektől függetlenül lehet valaki elégedetlen az életével és érezheti magát nagyon nyomorultul. Meg persze ez megtörténhet a gyerekkel összefüggésben is, ha irrealis elképzelései voltak a gyermekvállalással kapcsolatban, vagy ha pont a gyerek hozott valami olyan változást az életébe, amit nem tud kezelni.

"Minnél nagyobb a gyerek, annál nagyobb a probléma, annál több pénzbe kerül, plusz később is teljesen rád van utalva, te vagy érte felelős jogilag, el kell viselned a házadban, alkalmazkodnod kell hozzá 18 évig stb"

Ezt viszont én személy szerint nem tudom hová tenni, ezen látszik, hogy olyan ember véleménye, akinek nincs gyereke ÉS nem is nagyon tekint rájuk emberként (ez a két dolog természetesen nem mindenkinél jár együtt). Én speciel a sajatjaimmal úgy vagyok, hogy minél nagyobbak, annál könnyebb velük. Nem elviselem őket a házakban, hanem szeretem őket és szeretem, hogy velem vannak. A 7 evéssel már annyi mindent lehet csinálni, és annyira kis jófej gyerek, hogy hihetetlen, a 15 éves kamasszal meg már szinte felnőtt szinten lehet beszélgetni, tök jó meglatasai vannak, én nagyon sokat tanulok is tőle, mert vannak dolgok, területek, akikről sokkal többet tud, mint én. Alkalmazkodni persze kell egymáshoz, de ugyanígy alkalmazkodom a páromhoz is, meg a gyerekek is hozzánk, meg egymáshoz is. Sőt, jó esetben mindenki mindenkihez valamilyen szinten, mert egy társadalom ettől társadalom.

Ettől függetlenül aki nem akar gyereket, annak szíve joga, nem kényszer, és teljesen megértem, ha valaki ezt a felelősséget nem szeretné vállalni. Amit viszont nem értek meg, az az, amikor valaki elméleteket gyárt arról, hogy gyereket nevelni milyen sz*r, miközben fogalma sincs.

Én nem aszerint élek, hogy más mit gondol, vagy mit miképp él át. Nekem lett gyerekem, mert vágytam rá. Voltam elég nagylány, hogy felmérjem a negatívumokat, de nekem összességében több benne a pozitív. És nekem megéri. Pedig nem egyszerű, nagyon nem. 4 éves, dacol, pofátlan, feszegeti a határokat, néha rettenetesen idegesítő. De mindemellett okos, ügyes, kedves, barátságos, jó humorú, olyan szövege van, hogy levesz a lábamról. Csak ezeket elfelejtik néha meglátni az emberek. Mindneki fáradt, feszült, kimerült. De nem a gyerek kérte az életet, még jó, hogy felelősséggel tartozom érte, akkor is, ha már kamasz és lázad. Akkor is az én nevelésem eredménye. Nem értem, hogy emberekben hogy nincs annyi önismeret, hogy nem gondol bele, mivel jár. Mi már alig várjuk a kistesóról ót pl. Mert mi így döntöttünk felelősen, átgondoltan.

Ha más megbánta, az nem a gyerek hibája, és nem kell a nyomorát a társadalomra vetíteni. Tök jó, hogy megmutatják a másik oldalt, mert így tud táplálkozni ebből is a fiatal felnőtt, aki még döntés előtt áll. Ha pedig ez elveszi a kedvét, akkor vegye csak, nagyon helyes, nem áll készen, nem akar, nem az az ő útja. Ez teljesen rendben van. Az nincs, akkor hogy elítéli azt, akinek van gyerek. Vagy egy hisztiből messzemenő következtetést von le. Miért nem lehet elfogadni, hogy az egyik így érez, a másik úgy? Komolyan sem lehet venni felnőtt, felelős emberként az olyat, aki belemegy egy ilyen vitába.

Második babámat várom, és a válasz igen. Lehet boldogtalan, sivár és céltalan az élete annak is, akinek egészséges gyereke van.

Ugyanakkor annak is lehet boldog, tartalmas élete, akinek fogyatékos gyereke van.

Miért?

Mert nem a gyereken múlik, hogy milyen az életed, hanem csakis rajtad!

Aki a gyerekét okolja a saját boldogtalanságàért, az egy jellemtelen, gyenge, sz*r ember!

Nyilván lehet. Az én anyám alkoholistával vállalt gyerekeket (nem, nem a születésükkor után lett az, már akkor az volt, csak ugye a szerelmi vakság...), aztán elváltak, apám lelépett, anyám meg ott maradt egyedülállónak és utálta az egészet.

Mert igen, sok volt neki ez a felelősség anyagilag meg mentálisan is, pedig a nagyszüleink napi szinten és pénzzel is besegítettek, de akkor is, depressziós volt egész gyerekkoromban, sokszor elmondta, hogy nagyon megbánta a gyerekvállallást, bár nem kellett mondania, észrevettük anélkül is.

Csak ugye nem volt választása, de azt mondanám rá, hogy céltalan, sivár élete van/volt.

Persze, bárkinek lehet céltalan és sivár az élete gyerektől függetlenül, a gyerekvállalás nem egy egyenes út a paradicsomba, sőt...

"ezek a hülye ellenérvek a gyerekvállalás ellen nálam nagyon szítják a tüzet belül, azaz ideges leszek tőlük."

Ezen kéne elgondolkodnod vitaszító kérdések írása helyett, hogy vajon miért van szükséged arra hogy megetősítsék az álláspontodat mások is. Talán most vársz babát és félsz, bizonytalan vagy hogy jó döntés volt-e?

A nők 99%-ának átfut a fejében ez a gondolat, teljesen normális. Az meg hogy utána hogy fogod megélni majd megtapasztalod, kár előre bármit is kőbe vésni. Az hogy többen mondanak valamit nem lesz igazabb, főleg szubjektív dolgokban.

A legtöbb, gyerekes nőismerősömnek sivár és boldogtalan az élete, ugyanis akad, amelyik már 3. éve nem alszik át egy éjszakát, a másik gyereke meg hasfájós. Cuki, de emiatt órákon keresztül ordít a baba, amit nem lehet ép ésszel elviselni.

A harmadiknál már nagyobb a gyerek, 7 éves, fizikálisan egészséges, lelkileg megy eléggé nem - válás, anyukánál maradt, apuka ki-bejár az életükbe.

Nagyon kevés az olyan ismerősöm, ahol kiegyensúlyozott a szülőpár és alapvetően örömnek élik meg a gyereknevelést.

Nekem ugyan van gyerekem, de nem értem kérdező téged miért zavarnak az ellenvélemények? Mindenki úgy él, azt gondol amit akar. Van aki nem akar gyereket és kész! Ettől még nem rosszabb ember mint bárki más.

Nekem azért is szoltak már be mert nem vállalok mégeggyet és az érveim meg más szerint hülyeség. Kinek mi.

Én is sok anyát ismerek aki teljesen befásult a gyerekektől, nyilván van olyan is akinek teljes így az élete és boldog.