Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Szerintetek sokat kérek?

Szerintetek sokat kérek?

Figyelt kérdés

Férjem itthonról dolgozik, néha vannak sűrű napjai de egyébként elég laza mostanában a munkája, sokat játszik a telójàn, miközben a gép dolgozik (ez csak most van így, projektek között vannak éppen). Most ezt csak azért írtam le, mert ebben így azért nehéz elfáradni. Mégis reggel mindig én kelek a gyerekkel, aki már három éves, három éve ez van egyébként, hogy ő vígan alszik nyolcig, aztán leül a gép elé, hogy dolgoznia kell, persze sokszor sokat kell azért. De többször szokott jönni a gyerekkel lenni 5 perceket, amíg megcsinálok valamit. Házimunka 100% az enyém, még este 8-kor is takarítok, amíg ő fürdet, aztán ha altatásig nem végzek, ő csak leül a kanapéra telozni, hogy vége a napnak.


Szerintetek túl sokat kérnék azzal, hogy felnőtt létére ő is keljen velünk, ne mindig nekem kelljen minden fontos dolgot megcsinálni a gyerek és a lakás körül (a kertben délután szokott dolgozni), neki csak a játék jut a gyerekkel kapcsolatban. A gyerek már meg is szokta ezt így mindig engem nyaggat mindennel.


Összegezve: zavar, hogy minden fontos dolog a lakásban az én dolgom, az övé csak az, hogy néha napközben játszik vele 5-10 perceket, majd délután is játszik vele de bármi komolyabb probléma van, az mindig az én feladatom. Gyógyszer beadás, szemcsepp, orrszívász, fogmosás, szóval kb mindig én veszekszek vele. :(


Többször mondtam neki, hogy keljen ő is velünk reggel, meg is ígéri aztán nem lesz belőle semmi.


2023. ápr. 15. 06:46
1 2 3 4
 31/38 anonim ***** válasza:
9%

#23: a csedet gyedet meg gyest ami több, mint valakinek a fizuja. Mekkora baromságot mondott ezzel.


Egyedül a csed lehet több, de azt is csak 6 hónapig kapod. A gyedet utána 1.5 évig és ha jól keresett egy nő akkor a gyed maximuma is kb. 238 ezer ft hiába vitt haza netto 5-600ezret mondjuk a nő. Nevetséges. Ez pedig rengeteg kiesés normálisan kereső nőknél is az ilyen nők nem is maradnak otthon a gyerekkel 2-3 éveket hanem max 1 év után mennek vissza dolgoznk. A gyedről amit a gyerek 2-3 éves koráig kapsz havi 30 ezer ft ról meg ne is beszéljünk. Éhenhalásra nem elég.


Gyedre visszatérve ha vki meg szarabbul keresett nem kapja meg a havi 238 at ami a max...

2023. ápr. 15. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/38 anonim ***** válasza:
75%

31! Hülyesègeket írsz. Marhàra nem kell netto 5-600 ezres fizu a max gyedhez, tàjèkozodj.

Mellesleg mèg mindig qrvara sokan nem keresnek mèg most sem munkaval netto 230 ezret. Az meg hogy a gyed mèg igy is pènz kisesès az benne van a gyerek vàllalàsban, elötte kell gondolokodni

2023. ápr. 15. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/38 A kérdező kommentje:

Írtam a kérdésben, hogy óvodás, de mindig itthon van, mert beteg. Ezért plusz szívás még, hogy a betegség körüli teendőket is mind én csinálom, már herótom van az orrszívástól, meg hogy már ordítok a gyerekkel hogy engedje azt a rohadt szemcseppet meg orrsprayt. A munkahelyem megszűnt és így sehova nem fognak felvenni, konkrétan márciusban 4 napot volt óvodában. Tervezek elmenni dolgozni szeptembertől, talán jobb lesz a helyzet hogy nem nagyon lesz ki kupit csináljon, viszont tuti akkor is én fogok kelni a gyerekkel. Igazából ez a legnagyobb bajom, hogy ő nyugodtan telozik még 23 órakor, mert elég reggel 8-kor kelni, én meg alszok rögtön mert tudom hogy vagy éjjel is kel a gyerek, vagy reggel 6-kor már ugrál rajtam hogy kakaót kér. Igazából ez a legnagyobb bajom, ha reggel kivenné a részét, akkor én lennék a világ legboldogabb anyukája és felesége. És nem várom el, hogy munkaidőben csináljon bármit is, csak szar látni hogy egész nap pesztrálom a gyereket meg főzök mosok takarítok ő meg két kód fordulás közben játszik a teloján 🤷🏼‍♀️


És igen, beszéltem már vele erről, ahogy a kérdésben is írtam. Mindig mondja, hogy oké, pár napig így van aztán megint vissza minden.


Megpróbálom szerintem minden nap keltegetni, dehát ez is milyen, én vagyok az anyja hogy keltegessem? Az ébresztőre nem kel fel...

2023. ápr. 15. 11:00
 34/38 anonim ***** válasza:
100%

Azért nem kel fel az ébresztőre, mert nem akar. Nem is fog akarni. Sajnálom, kérdező, de ebben nem lesz valtozás, én nem tudlak biztatni. Az első ferjem ilyen volt, ő "nem tud" felkelni az ebresztőre, aztán ha nekem hamarabb kellett elmennem otthonról és ő bealudt, akkor is én voltam a hibás, mert miért nem hívtam fel, amikor kelnie kellett volna. 🤡

Soha semminek a hatására nem valtozott meg. Neki ez igy volt kényelmes.

A masodik ferjem fel tud kelni velünk akkor is, ha aznap nem dolgozik épp. Vagy ha 6-kor kel a gyerek, miközben neki elég lenne 8-kor is felkelni. Hozzállás, akara kerdése csak.

2023. ápr. 15. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/38 anonim ***** válasza:
100%

Hülyén hangzik ez, de valahol "nevelés" kérdése. Amikor kezd ebbe átfodulni az élet, akkor kell azonnal reagálni. Most ha pár nap után elhagyja magát, megint szólni neki, hogy segítsen, ennyi. Egyszer csak megunja, hogy állandóan rágod a fülét és tudatosítja, hogy ez és ez az ő dolga.

A férjek többsége elkényelmesedik szerintem. 7 éve voltunk együtt, amikor megérkezett a kislányunk, ismertem, mindenkinek megvolt a feladata, aztán költöztünk is és megszületett a gyerekünk, ami sokmindent felülírt. 1 éves kora körül azt vettem észre, hogy mindent megcsinálok itthon, mert ráérek és este már ne kelljen. Este szívesen kimegyek füvet, vagy sövényt nyírni, csak egy kicsit legyen "gyerekmentes" közegem. Majd bejövök altatok és beesek az ágyba... A férjem pedig egy idő után úgy jött haza, hogy "nem mostál ma?", "nem csináltál valami kaját?", "ezt miért nem pakoltad el?". És akkor az én cérnám elszakadt és elmondtam, hogy kisapám te jó dolgodban már nem tudod mit csinálj... Számoljuk össze, hogy amióta a kislányunk van, hányszor tett be egy mosást, mosogatott el, vagy porszívózott fel, ami korábban természetes volt, hogy kettőnk dolga... Most meg hazajön és állandóan pampog mint valami házsártos öregember, ahelyett hogy értékelné, hogy mindent megcsinálok. Ezt a műsort úgy havonta eljátszuk és màr adagolom neki, hogy remélem tisztában van vele, hogy ha én visszamegyek dolgozni, akkor vége a kényelmes életnek... :D Mi ezen a végén mindig röhögünk, mert belátja, hogy tök igazam van. "Elkényeztettem" ebben az időszakban és gondolom sokan mások is így jártak. Hát vissza kell terelgetni a dolgokat a helyes mederbe.

Ha nagyon nem használ más, én sztrájkolnék. Ha a gyerek rajtam ugrálna kakaóért, áttenném az apja hasára. Nem mosnék, nem főznék rá és akkor majd egy hét múlva beszélgetünk mizu. :D

2023. ápr. 15. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/38 anonim ***** válasza:
0%
Az én férjem is otthonról dolgozik, és általában akkor kel fel, mikor én már elmentem dolgozni. Ez engem egyáltalán nem zavar. Te meg igazából otthon vagy, egyetlen dolgod a gyerek és a háztartás. És azért egy 3 évessel nem olyan megterhelő, mint egy csecsemővel. A legtöbb nő 3 éves gyerek mellett már rég dolgozni jár, így korán kel, és munka után csinálja meg a házimunkát. Te meg arra vagy irigy, hogy játszik a telefonján? Akkor most cseréljetek. Te elmész dolgozni, ő meg felmond, és a gyerekkel lesz, ha beteg. Ha így is meg tudtok élni, akkor nincs gond, állísd kész tények elé.
2023. ápr. 15. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/38 anonim ***** válasza:
100%
36! Akàr cserèlhetnek is igen sok helyen van így, nem mindenhol alap hogy a pasi keres többet. De ha màr csere akkor nem àm csak akkor kell a gyereket ellàtni ha beteg hanem kb egész nap ahogy most ô teszi plusz teljes hàztartàs mert akkor ahogy írod az ô dolga. Hàtha a fèrjnek is tetszene, hogy anyuka semmit nem csinàlna munka mellett csak a kanapèn a telójàt nyomkodnà. De az ilyen pasi kb belehalna egy ilyen felàllàsba
2023. ápr. 15. 17:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/38 anonim ***** válasza:
100%

Akkor ezek szerint a csere megoldás. Anyuka elmegy dolgozni, apuka meg felmond, és végzi a házimunkát és foglalkozik a gyerekkel ha beteg. És akkor anyuka is nyomkodhatja a telefonját.


Kérdező, hétfőn elkezdesz munkát keresni, és kész tények elé állítod a férjedet. Ha meg te leszel a családfenntartó, akkor nem panaszkodhat, hogy neki kell házimunkát végeznie. Kipróbáljátok egy évig, aztán meglátjátok, hogy működik-e.

2023. ápr. 15. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!