Elmúlik idővel ez az érzés?
Amióta megvan a kisbabám, egyre fojtogatóbban érzem, hogy egy rab vagyok. Néha szó szerint bezárva a lakásba az időjárás vagy a baba napirendje miatt, néha csak úgy átvitt értelemben. Soha semmit nem csinálhatok, amit szeretnék. Nem mintha a házimunka lenne álmaim elfoglaltsága, de azt se tudom akkor, amikor kellene.
A férjemmel nem tudok 2 szót se váltani, mert ha nála van a gyerek, akkor ő nem tud rám figyelni, ha nálam akkor én nem tudok rá.
Olyan mintha elvesztettem volna minden döntési szabadságomat, emberi kapcsolataimat.
Ha sétálok, akkor magányosan, ha áthívok valakit akkor probléma a lakás rendbetétele, stressz az egész.
Nem volt depresszióm a szülés után, most 8 hónapos a kicsi, de kezdem nagyon rosszul viselni ezt az egészet.
Idővel megtörök és feladom, hogy bármit akarjak csinálni? Vagy amíg önálló nem lesz addig fojtogat ez a hiábavaló tenni akarás?
Miért akarod ezt? Ott van ő, vele mindent csinalhatsz és jobb társaság mindenkinél egy feltételek nélkül szerető kis ember. Mutasd meg neki a világot, menjetek, gyujtsetek közös élményeket. Te még sokat csinalhatod azt amit akarsz, de neki csak most van rád ennyire szüksége. Rettenetesen hamar óvodás lesz, te meg dolgozol és napi kb 3 órát tudsz majd vele lenni.
Lásd már meg mennyire szerencsés vagy.
Ha csak vagyakozol a más után mimdig, ugy elmegy ez az idő, hogy észre se veszed hogy nem hasznaltad ki azt a rövid időt ami csak kettőtöké. Soha többet nem lesz ilyen.
Találd meg az örömöt abban, hogy issza szavaid, hogy ő azt tudja amit tőled tanul, azt látja amit te lattatsz vele.
Velem ugyanez volt... még a kendő is stimmel. Hiába vette volna át apa hétvégén 1-1 alvásra, nem jött össze.
Nekem valahol 9 hónap környékén kezdett jobb lenni. Akkor már egyre kevesebbet aludt, el tudtam intézni pár dolgot 2 alvás között, amíg apa vigyázott rá. Akkor kezdett ülni és onnantól pici időre lefoglalta magát. 5 percekre, de végre nem vele a karomban kellett a mosást is betennem. Onnantól tanult meg ágyban elaludni is, addig esélytelen volt.
Kitartást! Lesz jobb is!
Itt is ez.
Azzal a változással, hogy 4 eve vagyok itthon. Van egy 4 évesünk, velee semmi baj.
Viszont van egy 18hónapos lányunk. 18hónapja katasztrófa az életem. Egész nap sír, szenved. Rokonok nincsenek, babyszitterben nem bízok. Énidőm így annyi, amit férjem a munka mellett neha besegít.
Menni vele bárhova lehetetlen, hisztizik, tombol. Hozzánk nem nagyon jön senki. Én szeptemberbe úgy teszem be a bölcsibe mint a huzat és megyek dolgozni. Ha addig nem kötöm fel magam
Elmullik.
Én is kb lányom 1 éves korától éreztem jobban magam. Én se szerettem a baba korszakot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!