Rossz anya leszek vagy elmúlik ez az érzés?

Ne idegeskedj!

Idővel minden szépen le fog tisztulni, nem könnyű feladat leginkább az elején a fáradtság miatt (vagyis nekem az volt a legnehezebb extrém hasfájós kis babával)

De a világ legcsodálatosabb dolga, és minden jönni fog magától!

A külső tanácsokkal én úgy voltam, hogy nem mindegy, hogy okoskodott vagy tényleg segíteni akar

(Pl nem jött meg a tejem, mindenki nagyon okos volt és állandóan ezzel traktáltak, én kerek perec mindenkinek megmondtam, hogy nem érdekelnek a szoptatásos tanácsok) és hamar el is elengedte a környezetem ezt a témát! Ne izgulj! Meg sok időd van!

És mindig hallgass az ösztöneidre!

"félek hogy ha megszületik nem tudom majd mikor mit kell csinálni, nem jönnek elő az ösztönem"

Ha nem jön ösztönből, akkor majd csinálod iq-ból. Az elején nem olyan bonyolult, mint a részecskefizika: ha sír, akkor baja van. Sorra veszed, hogy mi lehet a baj: éhes, álmos, fáj valamire, melege van, fázik, túl nagy a zaj...

Senki nem ösztönből pelenkázik elsőre. Nem lesz baja attól, ha rosszul adod rá a pelenkát, max. vagy kényelmetlen neki, tehát sír (lásd előző bekezdés), vagy takaríthatsz utána rendesen.

1/vagyok Soha nem felejtem el, mikor a fiamat először pelenkáztam a kórházban, annyira béna voltam, hogy nem is igaz!

Pedig nővér vagyok 😃

De idővel minden jó lett 😄

Amikor megszületett a lányom, és a kezembe adták, nekem az volt az első és egyetlen kérdésem, hogy "és most mit csináljak vele?" :'D

Azt mondták, semmit.

Furcsa volt babát fogni, annak ellenére, hogy a rokonságban volt többször is rá alkalmam. Mindenki magától értetődőnek vette, hogy én tudom a legjobban gondozni, azt hiszem, ez a megelőlegezett bizalom segített abban, hogy aztán tényleg felelősséget tudjak vállalni érte. Néha még mindig rácsodálkozom, hogy jé, nekem van egy gyerekem, pedig gördülékenyen mennek a napjaink, természetes számomra, hogy ellátom, csak az a különös, hogy nem olyan régen még én is gyerek voltam, és aztán hirtelen egy másik nézőpontból tekintettem magamra.

Útközben felnövünk a feladathoz, szerzünk annyi élettapasztalatot, hogy nem csak a saját, de egy másik ember életét is terelgetni tudjuk. Ezt a képességet szerintem más módon nem is lehet elsajátítani. Többfelé oszlik a figyelem, és mégis mindenre jut idő, ez is egy érdekes jelenség. Persze egyre inkább érezni, hogy felgyorsult az élet, tényleg röpülnek az évek, és csak néha veszed észre, amikor a mindennapos teendőidet megszakítod egy rövid időre.

Nekem mondjuk már terhesen is volt egy ilyen "elmúlás"-érzésem, mintha megszámlálták volna a napjaimat. Azóta teljesen másként látom a világot, hogy mi a fontos, mivel érdemes foglalkozni.

Úgyhogy igen, sokat fog változni az életed, érthető, ha most aggódsz, de biztosan tudsz majd hozzá alkalmazkodni, mint bárki más, és reméljük, még élvezni is fogod.

Sok boldogságot!