Nem bántad meg, hogy anya lettél?

Azt, hogy anya lettem, nem bántam meg.

Viszont hogy 2 lett, így már bánom. Pedig terveztük, mindig 2t akartunk.

Az első gyerekünk is aktívabb az átlagnál. Erre másodiknak kaptam egy többemberes, mindenen híró, iszonyú akaratos gyereket.

Kicsinál idegileg.

Nem bántam mege gyáltalán, kettő is van, és ha több türelmünk/energiánk lenne, akkor lenne még egy, de nincs.

Más lett az életem, sokkal fáradtabb vagyok mentálisan és fizikailag is, és többet aggódom, de én mindig azt mondtam, hogy nagyon megérte cserébe azért a szeretetért, amit érzek a gyerekeimmel kapcsolatban. Semmi máshoz nem hasonlítható számomra, igazi ajándék.

Ez számomra egy kétoldalú kérdés. Imádom a gyerekeim, szeretek anya lenni. De őszintén szólva bánom hogy nincs megfelelő szabadságom mellettük. Lehet ha több segítségünk lenne, akkor másképp gondolnám, de úgy, hogy a nagyszülők is dolgoznak még, nem igazán tudunk magunkkal is foglalkozni néha.

6 és 2 évesek. Még kb 7-8 év és újra nagyobb lesz a szabadság. Na akkor meg majd azt fogom sajnálni, hogy kamaszodnak és nem akarnak majd velünk lenni.

Nagyon nehezen nőttem fel a feladathoz, nehezen engedtem el az egomat és soroltam saját magamat elsőről a második, majd harmadik helyre. Sokkal bonyolultabb, szervezés igényesebb lett minden, nehezebb elindulni, nem ehhez voltam hozzászokva. Amíg megragadtam a köztes állapotban a "sorrend felállításnál", addig sokszor éreztem azt, hogy mennyivel könnyebb volt nélküle/nélkülük és bizony néha belesüppedtem abba az érzésbe, hogy lehet rossz döntés volt, nem vagyok anyának való... Ezt mindkét gyereknél megéltem a családunk újraszerveződésével.

Ezt az időszakot (kb. egy-egy év) követően viszont úgy érzem, hogy sosem cserélném el, vagy vissza az életemet. Olyan szeretet érzek ezek az emberpalánták iránt és annyi örömöt adnak az életben, hogy hiába minden nehézség és fáradtság, nem adnám őket semmiért! Mostmár iszonyat üresnek és sivárnak érezném az életemet nélkülük és el sem tudom már képzelni, hogy mi tehetne nélkülük boldoggá. Rengeteget fejlődött a személyiségem, nyitottabb, türelmesebb, vidámabb lettem. A gyerekek olyan gondtalan látásmódot adnak vissza, amit a gyermeki énem elhagyásával már rég elfelejtettem. Tök jó érzés, de igen, piszkosul nehéz tud lenni!

Sokan nem az anyaságot bánják HA akarták a gyereket, hanem mindezt, ami azzal jár: kialvatlanság, aggodalmak, hisztik, dackorszak, folyamatos figyelem, és ebből eredő idegesség, kimerültség, a szabadság teljes hiánya.

Ha nehéz természetű, esetleg hasfájós, sírós a gyerek, az még komolyabb indukáció erre.

Ez van, aki gyereket vállal, az ezt is vállalja vele, csak még sok férfi kiléphet, ha "beleun", a nő nem.

19# Az utolsó mondatodig abszolút egyetértek mindennel.

A nő is simán kiléphet. Valaki meg is teszi. Az más kérdés, hogy az anyai szív legtöbb esetben erre nem képes, akármilyen nehéz is.