Miben változtál meg, mióta anya vagy?

A barátok elkoptak. Én idegenekkel se ezelött se most nem beszélgetek. A türelmem semmivel nem több, mint a gyerekek elött. Én hősiesen bevallom, ha nem bírom tovább. Apjuk kezébe nyomom a gyerekeket és lelépek kiszellőzni. Semmivel nem erzem magam felszabadultabbnak, többnek, semmivel nem nyílt ki jobban a szemem.

Egyedül ami "pozitív", hogy életembe nm éjszakaztam ennyit, és még élek.

Türelem és hosszú távú tervezés tekintetében elég sokat javultam. De ez összefüggésben lehet simán az eltelt évekkel is, mert azért az anyagás amúgy sem egyik napról a másikra változtat meg, és én viszonylag fiatalon lettem anya, így simán lehet, hogy csak "felnőttem" amellett, hogy anyává változtam, és ezek a változások inkább ennek tudhatók be, mint másnak.

Amúgy az idegenekkel ugyanúgy tartózkodó vagyok (ha nem jobban, igazából most még kevésbé érdekelnek mások, mint előtte, a saját családom, saját életünk fontos, nem másé), a határozottságom meg a nagy szám meg maradt ugyanaz, mint előtte :D Csak esetleg a kifejezésmódom változott, régen sokat káromkodtam, nagyon harsány voltam, most meg inkább "érettebben" kommunikálok, asszertívabb lettem, de ez is kérdés, hogy most amiatt van, mert 25 éves és 30 éves korom között eltelt 5 igen jelentős év, vagy másért.

Szülés előtt nyugodt voltam, türelmes, jókedvű.

5 és 3 évesek, semmi türelmem, fél mondattól vagy hisztitől már a plafonon vagyok és 200 a vérnyomásom. Rengeteg mindent nyűgnek érzek. Nem emlékszem mikor nevettem utoljára egy jót.

Rengeteget fejlődött a türelmem. Iszonyat lobbanékony természet vagyok, nagyon kitudok borulni pillanatok alatt. Na, hát rá kellett jönnöm, hogy ez nagyjából összeegyeztethetetlen a gyerekneveléssel. Már babakorban is sok olyan esemény volt, ami kiborított, a fáradtsággal csak rosszabb lett a személyiségem. Úgy éreztem depressziós vagyok/leszek, ha ez így megy tovább, úgyhogy valamit tennem kell. Szép kis önismereti tréning ez. Szépen átépítkeztem fejben, hogy kár "robbanni", egyrészt a gyerekem nem érti, másrészt nem ezt érdemli, nem ő kérte, hogy megszülessen. És ez lett a mantrám. Megtanultam elengedni, kiengedni a feles feszültséget. Erre büszke vagyok. A férjem is sokszor mondja adott szitukban, hogy úristen, ez én vagyok? Mi az, hogy nem akadtam ki? :D

A másik dolog pedig, hogy nyitottabb lettem. Nagyon sokat vagyunk itthon kettesben a babámmal. A barátok távol laknak, nem tudunk napközben csak úgy összefutni. Jól esik észrevenni az apró szépségeket az életben, ha kiszabadulok/kiszabadulunk itthonról. Szívesen beszélgetek, szívesen mosolygok, szívesen ismerem el mások munkáját, stb. Ez már a várandósságom alatt is megcsillant egyfajta küldetéstudatként, mert utálom, hogy a társadalmunkban az a normális, hogy mindenki búvalb*szott fejjel tapossa a malmot és tojik arra mi történik körülötte... Jól vagyok, jól érzem magam a bőrömben.

Viszont tény, hogy életemben nem voltam ilyen fáradt még!

A gyerekeim megszületése előtt úgy gondoltam, hogy majd megváltom a világot a munkámon keresztül. Pedagógus vagyok és komoly céljaim voltak: doktori, intézményvezetői szakvizsga. Mindezt azért, hogy fejleszthessem a gyerekeket, segíthessem a szülőket, építsem a jövőt. Annyi lehetőség van a gyerekekben, hogy az valami csoda.

Na de azóta annyi borzalom történt az oktatás terén, hogy látom: SEMMI szabadkeze nincs egy pedagógusnak, intézményvezetőnek meg pláne nem. Aki nem mutyizik eleget, nem bólogat elég intenzíven, azt elkaszálják. Aki neadjisten a gyereket, mint értéket helyezné előtérbe, nem pedig egy statisztikai adatot, egy év után leváltják. Volt egy szuper vezetőnk, kiállt értünk, hogy ne tegnapra követeljenek tőlünk minden adminisztráció, hogy ne kelljen mindent 3x lekönyvelni, hogy a gyerekekkel foglalkozhassunk. 2 tanévig maradhatott, majd lefokozták.

Szóval egyszerűen nem tudom egy ilyen rendszerben az összes gyereket a szárnyaim alá venni. Csoda lesz, ha a saját 2 gyerekem jövőjét megfelelően tudom támogatni, hogy ne gyötörje meg őket az oktatási rendszer.

Szóval abban változtam, hogy reálisabban látom a lehetőségeimet, a kompetenciámat és a kötelességemet. Mindennél fontosabbak a gyerekeim és a szeretteim.

#5 de miért?

Rossz személyiségű gyereked van?