Hogy érzitek magatokat anyukák otthon a babaitokkal?Mentálisan,lelkileg gondolom.En sehova nem járok, még boltba sem,néha jönnek hozzánk, ennyi.Nem vagyok egyébként társasági ember,de ez már lehet káros,mert nagyon begubózik az ember.

Én mindig is introvertált voltam, így tartottam/tartok tőle, hogy hajlamos lennék begubózni, ezért megfogadtam, hogy akkor is elindulok, ha nagyon nincs kedvem.

De szerencsére jelenleg a séta a nap fénypontja. Alig vártam, hogy vihessük a kisfiunkat. Február végén született, az első hetekben ramaty idő volt.

Most 2 napot ki kellett hagyni a nagy szél miatt, pedig már nagyon mehetnékem volt.

A társaságnak jelenleg elég a kolléganőimmel folytatott telefonás, babalátogatás, a családtagokkal találkozás. Úgy alakult, hogy a legjobb és egyben egyetlen barátom a terhességem alatt kikopott az életemből.

Mi rengeteget megyünk, ringató, babaúszás, baba-mama klub, kismama torna, Pikler játéktér stb, meg hetente kétszer nélküle is elmegyek edzeni, egyszer meg barátokkal találkozni vagy moziba. (összesen kb heti 7 óra nélküle töltött idő)

Teljesen jól érzem magam, életem egyik legjobb időszaka, annak ellenére is, hogy sosem aludtam még ilyen keveset:-D

Ha zavar hogy otthon vagy, ismerkedj környéken élő kisgyerekesekkel, bandázzatok, jön a jó idő. Vagy csak egyszerűen menjetek el sétálni a kicsivel, gyűjtsetek virágokat, nézzetek bogarakat(ha már elég idős)

4 éve vagyok itthon. Eleinte élveztem az elszigetelődést. En is eleg introvertált vagyok. Na meg antiszociális.

Kb 1 éve viszont durván megőrülök.

Család nincs. Barátok messze. Itt a játszóterek folyton üresek.

Annak sok értelmét nem látom, hogy céltalanul sétálgassak.

Férjem reggeltől estig távol, gyakorlatilag a 2 kicsivel vagyok csak egész nap.

Nagyon becsavarodtam.

Ősszel kezdi a kicsi a bölcsit tervek szerint, nagyon várom.