Vállalnátok albérletbe 2 gyereket?
Nem. Maximum úgy ha van egy saját kilátásba helyezve. Ha hirtelen kihúzzák alólad az albérletet van hova mennetek?
Most gondolkoztam hasonlóban hogy kiadni a saját pici lakásunkat és egy nagyobb albérletbe költözni a gyerekkel, mert szűkös. Így mennék igen, de ebbe a férjem nem ment bele.
Mi inkább anyámékkal laktunk, de szerettünk volna egy gyereket már, így oda vállaltuk. Kb a baba 2 éves korában tudtunk elköltözni, utána vállaltunk másodikat (elsőnél is volt már 15 milliónk, tehát a "kanyarban" voltunk).
Így nem vállalnék, hogy "van pár milliónk", ami lehet 5 millió is, de Pesten laktok, ahol a 3 szobás lakásárak 50 milliónál kezdődnek.
Mi külföldön élünk. Itt teljesen átlagos, hogy gyerekes családok albérletben élnek. Nincs is ezzel semmi baj.
A két és fél szoba 4 emberre már kicsi.
15-ös, szokjatok már le erről a külföldözésről. Én is laktam évekig Németországban, ezért tudom, hogy teljesen mások itt a fizetés-megélhetés arányok, mint otthon.
A lakásbérlés és élelmiszervásárlás ott sokkal kisebb hányada volt a bevételünknek. Emlékszem, amikor kerestünk ketten 3 ezer eurót, 600-ért béreltünk nappali+két szobás lakást, meg 90 euró volt havonta a tankolás a kocsiba. Konkrétan egyikünk fizetése sem ment el rá, itthon ugyanez akkor kb. úgy nézett ki, hogy ugyanazért a munkáért kaptunk volna kb. 160-170 ezret, egy ugyanolyan lakás bérlese meg lett volna havonta 100 ezer, a tankolás 30 ezer, azaz ott egyikünk. Itthon elment volna majdnem a teljesen bevételünk fele és még semmit nem ettünk, vettünk, odakint meg a 25%-a ment volna el.
Szóval, uncsi már ez a nyugatozás, teljesen mások a lehetőségek, más a rendszer.
Jaa, hát ha az a kérdés, hogy anyóssal vagy albérletben vállalni gyereket, az totál más.
Természetesen albérletben. Életem végéig ott lennék inkább, minthogy anyóssal egy napig is lakjak.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!