Szerintetek mit tegyek?
Kétségbe vagyok vagyok esve ezért írok ide, hátha a teljesen kívülállók tudnak racionális tanácsot adni.
6 hete a vőlegényem tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Teljesen összezuhantam, szinte enni sem volt erőm. Kb. 3 hete az eggyik vizsgámon elájultam. Mentőt hívtak, a kórházban kiderült, hogy babát várok.
Én nagyon örülök a hírnek, hiszen a babával velem marad életem szerelmének egy része. A szüleim részben örülnek,viszont nagyon aggódnak is, mivel bár tudom , hogy végig mellettem lesznek , de anyagilag nem tudnak segíteni. Még én is tanulok, a diplomaosztó után házasodtunk volna össze, és kevesen alkalmaznának egy várandós egyedülálló nőt.
A vőlegényem szüleinek, akik sosem kedveltek, is elmondtam, de ők elkergettek, a majdnem anyósom azt vágta a fejemhez, hogy biztos direkt felcsináltattam magam valakivel, csak azért , hogy lenyúljam a pénzüket, és kijelentették, hogy ha még egyszer elmegyek hozzájuk beperelnek.
Nem tudom mit csináljak, nem szeretném elvetetni, biztos megtartom a babát. Viszont ahhoz, hogy megfelelően felnevelhessem pénzre van szükségem.
Van rá lehetőség, bármi jogi út, hogy a baba az apukája után örökölhessen?
Tényleg nem magamnak kell a pénz, a szüleimnél fogunk lakni, a megtakarításom egy darabig elég lesz, viszont a bölcsődék még az államiak is drágák, de be kell majd adnom, hogy tudjak elkezdeni dolgozni.
Egyrészt az ő unokájukkal vagyok várandós.
Másrészt nem lenyúlni akarom őket, hanem az elhunyt vőlegényem hagyatékának egy részét a gyerekemnek.
És azért őket kerestem meg ezzel, mivel a vőlegényem minden tulajdonát ők kezelik, a számláit, a vállalkozását, és a lakást is ahol laktunk, és ahonnan 1 nap alatt kellett kiköltöznöm, mivel a szülei zárat cseréltek, és míg pakoltam végig figyelt a majdnem anyósom.
Keress egy jó ügyvédet ha mindenképp megtartod a babát!
Ő örököl mindent, nem a szülők!
Megtartani, megtartani, az életre igent kell mondani, van akinek soha nem lesz többé gyereke,
Jogi szempontból biztos van megoldás, a baba és te vagytok a lényeg az anyós menjen a francba, majd évek mùlva sóvárogni fog az unokáért.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!