Manapság mennyivel jelent nagyobb anyagi kihívást gyermeket vállalni, mint 20 vagy 40 éve?

"Most azt sem tudja,hogy tud e fűteni,kenyeret venni, aki dolgozik."

Azért ez költői túlzás. Ha végig mész bármely alföldi mezővároson, sorban állnak a körmös szalonok, a szolik, a kozmetikák. Ha annyira csóró lenne az átlag dolgozó, akkor nem futná az utolsó kasszásnak is 3 méteres műkörömre, meg szoli bérletre. Olyan helyen dolgozom, ahol sok a szegény, valóban nélkülöző ember és nem, aki rendesen dolgozik, akkora háza van, amekkorát valóban el tud tartani, annak rosszul esik ugyan, de ki tudja fizetni a hónap végén a számláit és kenyér is jut az asztalra. A nem dolgozókon kívül (volna lehetőség a környéken!) egy olyat ismerek, aki munka mellett jó eséllyel feléli majd minden tartalékát ezen a télen: az illető most jött rá, hogy talán nem biztos, hogy egy részmunkaidős asszisztensi állásból fenn tud tartani egy 200 nm-es 3 szintes családi házat egyes egyedül. A szokásos történet: a 90-es években az utolsó utcaseprő is kacsalábon forgóra vágyott. Nagyon szépen végig követhető, hogy ezeknek a tömegével épült házaknak már akkor mi is volt sorsuk: nyilván pénz hiányában sosem lettek befejezve, rossz minőségű anyagokból épültek fel, nem szakember csinálta, hanem a kocsma haver, nyilván pont olyan jó minőségben. Most ezek az emberek pedig rácsodálkoznak a való világra. Az nem a mai gyerekvállalással van összefüggésben, ha az emberek nem mérik fel saját anyagi lehetőségeiket, és úgy kapkodnak hitelekért, mintha minimum 7 számjegyű havi bevételeik lennének, holott alig pár százezer forintból élnek. Az sem a mai gyerekvállalással van összefüggésben, hogy továbbra is nagy méretű otthonok épülnek (itt gyakorin is hány olyan kérdés volt már, ahol szinte minden válasz már-már felháborodva írta le, hogy minden gyereknek kell, kötelező a saját szoba, vagyis 3 gyerek esetén 4 háló a minimum, amiben manapság egy családnak gondolkodnia kell - az átlag gyakorin portyázó kommentelő szerint).

10-es! Persze, nem lehet mindenki ügyvéd vagy orvos. De! Egyrészről egy munka értéke mérhető abban is, hogy mennyi idő alatt pótolható az adott illető. A transzplantációs sebész holnap átveszi a takarító munkáját, ha szükség van rá, de a takarítónő nem fog holnap szerveket átültetni, megkockáztatom, még érettségije sincs. A szocializmusban megtanultuk szépen, hogy mindenki egyenlő, de azért nem biztos, hogy jó irány, ha degradáljuk azok munkáját, akik vért, verítéket, pénzt és időt nem sajnálva jutottak oda, ahová. És igen, annak jár a nagy ház, aki ezért tanult. Ez nem jelenti azt, hogy nem jár otthon a takarítónak, de itt kapcsolódik vissza a mondandóm eleje: azért az több, mint nonszensz, hogy egy alig érettségizett embernek is adott pillanatban reális volt az óriási családi ház, miközben most meg megy a fejvakarás, hogy egyáltalán egy átlag magyar telet hogy fog túlélni azért, mert szembesült a ténnyel: a dolgokért fizetni kell és bizony neki a büdös életben nem volt annyija. Igen, attól még értékes a munkája, de a munka értékének semmi köze ahhoz, hogy a lehetőségeimhez passzoló otthonom van-e, vagy sem.

40 éve szerintem nagyon más volt. Mások voltak az igények és mások a lehetőségek is. A szüleim friss házasokként a szobabérlők házába költöztek, alacsony lakbérrel, jó közösségbe. Amikor megszületett a legnagyobb testvérem, akkor átcuccoltak a nagymamához. Nem laktak sokáig ott, mert akkor elég sok panel épült, kaptak (igazából sok támogatásból, hitelre vettek) lakást. Bővült a család, kinőtték a lakást, két, akkor biztosnak tűnő munkahellyel belevágtak az építkezésbe. A hitel fix és alacsony kamatos volt, a beszerezhető anyagok néha igen gyatrák, az építkezés minősége pedig sokszor az ismeretségeken és az építő hozzáértésén múlott. A 30-as éveikben jártak, amikor már családi házuk volt (jókora, de kiszámítható hitellel). Az örökölt ruha, játék, miegymás alap volt, bírták a strapát és amúgy sem volt nagy a választék belőlük. Az óvodai, bölcsődei ellátás filléres, a gyerekeket vitték nyaralni, de a család is eljutott néha (jókora hitelből, csak ez az ország hitele volt).

20 éve szerintem már hasonló volt, mint ma. Tesóméknak devizahitelből lakás, jön a baba, nő a törlesztő, vissza a nagyszülőkhöz. A babaholmiból hatalmas választék, árak az egekben, mindenhol azt nyomatják, hogy ez vagy az elengedhetetlen, rossz szülő vagy, ha nem veszel. Ennyi pénzből, amibe a sok motyó kerül, autót lehet venni. A bölcsiben kevés a hely, óvodánál lehet, hogy a város másik végében lesz csak, a magán drága, de az államiban sem olcsó az étkeztetés. Táborok, nyaralás, különórák... haha, ha van rá pénzed.

Röviden: Ami szerintem ma nagyobb anyagi megterhelés, az a lakhatás és hogy sok holmit lehet venni, de egy vagyon elmehet rá. Később pedig az iskolai dolgok. Na meg az örökös (lét)bizonytalanság.