Instán láttam pár videót, hogy az első gyereknél még mindent patyolat tisztán tartottak, aprólékosan elkészítették az ételét, jobban vigyáztak rá, egy tüsszentéssel orvoshoz futottak vele, a második meg ahogy esik úgy puffan.
Nekem 2 van, annyi igaz nálunk, hogy a nagynál megállás nélkül sterilizáltam minden kacatját, eszközeit, a kicsinél pedig már nem stresszeltem rá ennyire, tisztán tartottam, de nem sterilen. Nálatok?
2022. dec. 5. 20:52
1/5 anonim válasza:
Én a nagynál is elég lazán vettem általában a dolgokat, néha kb heti 1x kifőztem amit a szájába vett játékot de ennyi. Cumija, cumisüvege nem volt egyiknek sem. Na most a másodiknál csak első alkalommal amikor a padlásról lehoztam a cuccokat kifőztem, onnantól csak néha napján bedobom a mosógépbe ami olyan és kész. Elsőnek pár hétig vasaltam a ruháit másodikbak egyáltalán nem. Elsőt minden nap fürdettem, másodikat általában kaki után, kb minden másnap van neki (ez lehet kiveri a biztosítékot pár embernél, de a kórhában is ezt javasolták, hogy felesleges fürdetni minden nap, ha nem izzad, nem koszolódik stb. és valóban sokkal szebb a pici bőre mint anno a nagynak volt). Az is biztos, hogy most kicsit se stresszelek rá mikor kezd el forogni kúszni stb örülök míg megmarad ott ahova teszem 😅
2022. dec. 5. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
2/5 anonim válasza:
En a másodiknál már egyáltalán nem aggódtam mindenen.
Pár konkrétum:
1. tápis, 2. anyatejes
1. pépes ht. 2. BLW
1. babakocsi 2. kendő (tény hogy ez kényszer volt mert a nagy is még 'kicsi' volt és amíg a kicsi kendős volt, a nagy babakocsis még)
1. nem volt bölcsis 2. volt bölcsis
1. kiságyban 2. babaöbölben, és mindeközben a nagy közénk költözött
1. új ruhák 2. sok újszerű de használt ruha a nagyrol
1. mindenféle "divat" játék 2. nem vettünk sok játékot mert tele voltunk minden megmaradt babás kacattal a nagyrol..
:)
2022. dec. 5. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
3/5 anonim válasza:
Nálam az első is "második gyerek" 🤣
Kb pont nem csináltam semmit máshogy az elsővel, mint most a másodikkal
Az elsővel sem sterilizáltam, nem haltam bele ha beteg volt, nem dőltem kardomba, ha lett egy sérülése. Én őt is baromi lazán vettem. De nekem így volt jó.
2022. dec. 5. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
4/5 anonim válasza:
2es szegény másodikad... mivel jobb a nagy mint a kicsi hogy ő megérdemelte az új dolgokat a kicsinek meg jóvana használt? Második csak becsúszott gyerek? Gondolom, ha ennyire nem foglalkozol vele.
2022. dec. 6. 05:45
Hasznos számodra ez a válasz?
5/5 anonim válasza:
:) nem jól gondolod itelkezo. Mivel ellenkező neműek így a babaruha kérdés csak "baba" korukra érvényes ahogy a játék is. :) ne aggódj, mindkét gyerekem maximalis szeretetben, törődésben és anyagi biztonságban el, mindössze a felesleges pazarlast meg a felszínes látszat dolgokat eresztettük el. De lehet úgy is, hogy mindenből újat veszel aztán 30 év múlva a szeretett gyerekeidre rárohad a Föld.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!