Babás/kisgyerekes szülőként hogy győzitek le az idegi végkimerülést és az ingerlékenységet? Vagy én vagyok a menthetetlenül szar anya?

Noss en ugy, hogy fogom a gyereket es otthon hagyom egy hetvegere, en meg elhuzok a gyermektelen baratnomhoz, ha mar nagyon ki vagyok borulva.

2-3 havonta ez eletmento. A ferjem persze vigyaz ra, nyugi, nem egyedul marad.

Nem vagy szar, nekem is el szokott borulni az agyam, bar en megfogadtam,hogy soha nem utom meg a gyereket, mert engem sajnos sokat vertek, de en is kiabalok sajnos.

De nyilvan ezt a peldat lattam, igy nottem fel, igy magam is sokszor meglepodom, hogy mennyire nehez is sokszor, hogy akar csak a kezere ne csapjak ra.

De nem teszem. En ilyenkor mindig ott hagyom (ha itthon vagyunk) es kimegyek a levegore 2 percre. Ez segit.

4 eves, oviba jar, mi dolgozunk, de minden szaros ejjel negyszer ebred meg. Borzasztoan kimerultek vagyunk, igazabol 4 eve nem volt egy ataludt ejszakank se, nekem ugye a terhesseg utolso ket honapjaban se volt...

Szoval sajnos az en turelmem is mar ugy kb nem letezik, a kimerultsegtol alig latok.

Én is szoktam hasonlóan érezni. Egy borzasztó energiabomba gyerekem van, szó szerint egész nap megy reggeltől-estig, soha nem ül le, felfedez, csinál valamit, beszél, és huhhh... nagyon akaratos, elképesztő hisztiket le tud vágni.

Volt egy durván stresszes időszakunk mostanában, anyagilag nagyon sok sz*r összejött, ez még plusz feszültséget okozott a mindennapokban, és szegény gyerekemmel elképesztő türelmetlen voltam, pedig sosem akartam ilyen lenni.

Volt, amikor nagyon sokat kiabáltam vele, de nyilván tök feleslegesen. Kétszer én is adtam neki pofont, pedig még csak 1,5 éves, az első után megfogadtam, hogy sosem, de múltkor már elborult az agyam, úgy belemart és mégrántotta az egész hajam, hogy egy nagyot odacsaptam fájdalmamban ordítás közben, teljesen elkapott az ideg, ért ezt is annyiszor, de annyiszor elmondtam már neki szépen, hogy ne csinálja.

Akkor megijedt, sírva fakadt, olyan bűntudatom van azóta, hogy teljesen visszafogtam magam. Még a kiabálást is. Nem akarok olyan szülő lenni, aki állandóan ordít, úgyhogy igyekszem folyamatosan kontrollálni magam, akkor is, ha már robbanok, most az elmúlt két hétben elég jól csinálom. Szerintem nem volt így se olyan nap, hogy ne kiabáltam volna rá valamit miatt, amit már százszor elmondtam, hogy nem szabad, de teljesen minimalizálódott a dolog.

Talán azért, mert a problémáink egy része megoldódott, én is nyugisabb vagyok. Nem tudom. De sokat olvasok a témában és igyekszem változtatni.

Ó, kiabálni nagyon tudok, de két elvem van. Egyrészt sosem káromkodom vele, másrészt sosem ütöm meg. Egyszer ütöttem meg a fenekét (pelenkásan), de az veszélyes helyzet volt, amit huszonhatszor átbeszéltünk és dühös féltésemben egyszerűen ez jött ki belőlem. (Kiszaladt az útra.)

Nem tudom mennyire lesz érthető, de nekem az jön be, hogy kivonom magam lélekben a szituból. Elmondom neki szépen ezerszer, aztán lehet, hogy kevésbé szépen is, majd egyszerűen ha semmi nem használ, lesz*rom. Megpróbálom kivonni magam és a gyereket is a szituból és túlélni amíg a férjem hazaér. Egyszerűen ha érzem, hogy huszonhatodszorra is elmondtam és semmi, akkor tudatosan nem tovább ingerlem magam, hanem lekapcsolom az agyam és magamban elintézem annyival, hogy "akkor csináld b*meg". Ha jó idő van, akkor könnyebb, mert az udvaron tud és szeret lenni bármekkora hisztis is volt bent előtte, kimegyünk, ő arcon pörög, én meg veszek pár mély levegőt.

Ez a nagyon türelmetlen, nehezebb napokra vonatkozik persze. Ilyenkor ha hazaér a férjem, átadom a terepet és én vagy elmegyek edzeni, vagy elvonulok a ház egy olyan szegletébe, ahol nem hallok gyerekhangot 2 órán át. Általában ha sikerül kikapcsolnom 1-2 órára, az nyom egy resetgombot 1-2 napra. Mi alszunk éjszaka szerencsére, de így is eszméletlen fárasztó állandóan más igényeit kielégíteni úgy, hogy az enyémek kb. megszűntek létezni.

Én is sokszor érzem azt, hogy sz*r anya vagyok, pedig a környezetem mindig az ellenkezőjében erősít kérdés nélkül. Ez persze jól esik, de mindig úgy vagyok vele, hogy csak azért mondják, mert nem tudják valójában milyen sz*r tudok lenni... Nem vagyok elég türelmes, önfeláldozó és nem tudom. Mindeközben bármit megtennék a gyerekemért, mert egyszerűen imádom és ez egy olyan kifacsart kettős érzés, hogy egyébként sokszor elgondolkozom, hogy pszichológushoz kéne járnom. :D

Sokra mentek a bűntudattal.. Nem hiszem el, hogy nem tudjátok kontrollalni magatokat egy pár éves vedteken gyerekkel szemben. Undorító. Ütni, verni, agresszió egy másfél meg 3 evessel? Jezusom..

Nektek kéne az örök biztonságot jelenteni erre pont ti bántjátok.. Idegbetegek vagytok. Szedjetek nyugtatót vagy menjetek el kezelésre...

Meg lelepni hétvégére mert eleged van a saját gyerekedből.. Hát gratulálok. Ez nem munkahely, hogyha besokallsz szabadságot veszel ki vagy felmondasz, ez maga az élet. Komolyan nem értem minek az ilyeneknek gyerek, hogy vaki felett hatalmat gyakoroljatok? Erőfölénnyel nyertek egy pár evessel szemben? Gratulálok..

Olvasni, tájékozódni kellene, képezni magatokat ha ennyire nem értetek hozzá. Megérteni ők min mennek keresztül, mit miért csinálnak, mennyi eszközük van kifejezni magukat és átlátni mi miért történik és akkor lehet gondolkodni a helyzetek megoldásán.

Mondjuk ez idő és energia. Konnyebb felpofozni.

3 éve kelek minimum kétszer, szopik is még. Nagyon erős, hangos személyiség, rengeteg próbálkozásasal a részéről, hogy meddig mehet el. Segitsegem nincs.

De hogy megüssem azt, akit világra hoztam....aki azért él mert én úgy döntöttem. Nem élő boxzsáknak használom.

Jól néznénk ki, ha a férjemnek nem tetszene a viselkedésem és lekeverne egyet. Az bezzeg családon belüli erőszak ugye? És meneküljünk ilyen kapcsolatból.. A gyerek hova meneküljön?? Térjetek már észhez.

Soha nem ütném meg a gyerekemet, a hangom persze felemeltem már, sőt, gurult már a gyógyszerem a kimerültségtől, úgy, hogy 8 hónaposan az ordító kisfiam betettem a kiságyába, én meg kimentem a konyhába és ordítottam egy nagyot, kb, fél percen át, de ez volt a legdurvább szitu.

Mindig az jár a fejemben ilyenkor, ezt próbálom mondani magamnak, hogy nem velem van baja, nem ellenem szól, pont, hogy inkább a segítségemre, jelenlétemre van szüksége. Kire számítson a nehéz helyzetekben, ha nem rám? Baromi nehéz néha, de ez az alap.

Ütést nem engedek meg magamnak, de sajnos nagyon rossz mintát hozok, apám az összes feszkót rajtam vezette le, és én néha nem tudom kontrollálni, kiabálok. Ha fizikailag agresszívnek érzem magam, akkor káromkodok, nekem az levezeti. Amúgy egyre jobban megy a kontroll, ahogy összeszokunk, az idő segít. Most 2 éves, 25 hetes terhes vagyok, nagyon gyakran szorulok a férjemre, mert délután 5-re teljesen kikészülök, éjjel 4-5 kelés, mindig én kelek vele, plusz reggel is, és van, hogy délután egyszerűen nincs erőm kivinni. A férjem átkérte magát full home office-ba, ez óriási valtozást hozott, ha már nem bírom, tudok neki szólni. Ez így marad a pici 6 hónapos koráig, akkor mar a nagy ovis lesz.

Tudod, mi lesz óriási különbség? Hogy mi bocsanatot kérünk. Én mindig szoktam, és komolyan is gondolom. Apám soha nem kért, sőt mindent tagadott később. Ez nagyon nem mindegy.

Mindenki ugy csinalja, ahogy akarja. Lehet martirnak lenni meg belehalni a szituacioba, de azt gondolom, hogy egy 4 eves gyereket nyugodtan otthon lehet hagyni a sajat apjaval kb 24 orara. Mert szombaton delben megyek, vasarnap delben jovok. 2-3 havonta. Inkabb 3.

Nem egy csecsemot hagytam otthon soha!

Ha nekem ez bevalt, akkor bevalt. Neked nincs jogod felettem itelkezni 5-os. Te lehet szuperanyu vagy, sose borulsz ki, es cserebe nagyon konnyen torsz palcat masok felett, de ehhez nincs jogod. Nem mindenkinek jutott egyforma szemelyiseg es egyforma gyerek.

Dehat akiben empatia nulla, annak ezt magyarazhatod 🙂

Nem vagy rossz anya, de annyira nagyon jó sem. És itt nemcsak a kiabálásra vagy a verésre gondolok, hanem arra az érzelmi hullámvasútra, ami az írásod alapján te vagy. Ez egy borzasztó dolog a gyerek szemszögéből nézve. Egyik pillanatban kitörsz, mint a vulkán, aztán meg ölelgeted, mit számít, ha előzőleg felrobbantotta a lakást, neked most éppen bűntudatod van, így mindegy, mit csinált.

Van két lányom, elhiheted, mindketten tudnak alkotni. A kisebbiket párszor már gondolatban kilógattam volna az ablakon. És igen, én is rájuk dörrenek, és nem, nem szoktam miatta rosszul érezni magam, mert többségében jogosan vesztem el a türelmem. Ha mégis indokolatlan volt, akkor elismerem, hogy nekik volt igazuk, és nem kellett volna felemelnem a hangom, de éppen fáj a fejem, fáradt vagyok, egyéb bajom van, legyenek rám tekintettel és segítsenek egy kicsit.

Ütni egyiket sem ütöttem meg, nem is szeretném, ez nálam totális nevelési csőd lenne. Anyámnak is sokszor eljárt a keze, a kölcsönös bizalmat teljesen tönkre tudja vágni. 5000 egyéb praktika van arra, hogy rávegyük a gyereket az együttműködésre tettlegesség nélkül is.

A hiszti pedig egyáltalán nem érdekel. Volt már, hogy a nagyobbik rákezdett, én meg nekiálltam rejtvényt fejteni, és megvártam, míg lenyugszik, utána beszéltem meg vele, mi volt a gondja. Olyan szinten ki tudom kapcsolni magamban a tényt, hogy épp hiszti van, hogy nem leszek túlzottan ideges miatta, vagy csak akkor, ha eleve rossz a közérzetem is.

Ha egyszer megütöd, azzal elindul valami. Az elsőnél még a világ omlik össze benned, a másodiknál nagyon bűntudatod van, a harmadiknál sajnálod, és megfogadod, hogy többé már tényleg nem lesz ilyen, a következőtől pedig egyre természetesebbé válik, és el sem gondolkodsz rajta, hogy akár máshogy is megoldhattad volna az adott konfliktust.

Ezért érdemesebb kihagyni a verést a lehetőségek közül, nálad ez már sajnos elúszott.

Amit tehetsz például, hogy csinálsz magadnak énidőt, elmész pszichológushoz, olvasol könyveket Jo Frosttol, vagy megnézed a dadás sorozatát. Tőle nagyon sok kaotikus helyzetre kapsz megoldási mechanizmust.

Fontos, hogy legyen egy jó napirendetek. Ha van egy jó napirend, akkor tudod kötni magad valamihez, egy idő után megszokja a gyerek is, és kevesebb lesz a hiszti. Sokan alábecsülik a fontosságát, pedig komoly idegrendszermentő hatása van. Tartsd magad a napirendhez és tartasd be vele is.