Miért ilyen szörnyű az itthonlét?

Néha én is közlöm a férjemmel, hogy világgá tudnék rohanni. Nincs nehéz dolgom, hiába van három gyerek, a kettő iskolában van, a harmadikkal vagyok itthon, a háztartás elég gépiesített a mai világban, néha mégis hiányzik a kimozdulás. Nem a munkahely, nem annyira más emberek, inkább kettesben a férjemmel, egy-egy kirándulás. A havi 1-2 nagybevásárlás, játszóterezés nem kimozdulás... Havonta egyszer találkozom a barátnőmmel, de ez is olyan, hogy nem tudok igazán kikapcsolni. Ha jön a rosszabb idő, ez még elviselhetetlenebb lesz. Ha süt a nap, mintha kicserélnének, de ha napokig esős, az borzasztó...

akkor én nagyon halvérű lehetek, mert semmi kedvem nincs kimozdulni. Mindíg találok valami csinálnivalót. A munkámból kifolyólag ssem voltam itthon. Mióta itthon ülök a kicsimmel, már 10 hónapja, még nem untam meg itthon lenni. Néha hiányzik egy kis kimozdulás, de többnyira azzal telik a nap, hogy de jó volna ezt is meg azt is megcsinálni, aztán majd hetek múltán el is jutok odáig a kicsim miatt. Jövő héten kezdődik az egyetem, muszáj lesz kimozduljak, de őszintén nem sok kedvem van hozzá. Annira csodálkozok az ilyen nőkön, mint te, én ha még 10 évig itthon ülnék, akkor is találnék magamnak munkát a ház körül, annyi itt a tennivaló!

Én 2éve vagyok itthon. Állandóan csinálok valamit. Egész nap le se ülök, csak ha a pici alszik félóra internet aztán főzés:-)Én a szülés után voltam így. Untam a körsétákat, sehova nem mentem, jött a karácsony...Minden nap káosz volt. Bevallom nálam a időzítés jött be. Persze, egyhangúnak tűnik, hogy minden nap egyforma, de azzal, hogy minden ugyanakkor történik a fiamnál nyugalom lett. Tudom, hogy mikor van időm akár Önmagamra is, vagy ha van kedvem nyugodtan mehetek vele akármerre, mert tudom, hogy akkor aludni fog:-)Mondjuk írod, hogy ezt Te is csinálod. Azt is lehetne csinálni, hogy rábízod a nagyira a picit, és kettesbe elmentek valahova, akár 2 napra is:-) Mi is szoktunk ilyet(1 naposat), ilyenkor kicsípem magam, és elmegyünk valahova. Kicsi romantika, és látom, hogy megfordulnak utánam az utcán mindig visszahozza az önbecsülésemet. Kitartás:-)

Én sem érzem úgy, hogy szörnyű lenne az itthonlét. Mondjuk azzá tehetném, ha mindig a rossz oldalával foglalkoznék, de nem teszem. Én szinte minden nap egyedül vagyok, úgy alakult, hogy a férjemet is nélkülöznöm kell, de mégsem érzem magányosnak az itthon töltött napokat.

2. vagyok. Látod, embere válogatja, nekem is olyan volt a munkám, hogy az utcán éltem, haza csak aludni jártam. Alig vártam, hogy végre itthon lehessek. Amúgy meg nagyon utálom a céltalan sétákat. Néha kimegyünk, ha jó az idő, de csak azért, hogy nézelődjek, kirakatokat nézzek, nem megyek ki. Csak ha van valami célja: pl. bevásárlás, piacolás, számlafizetés, stb. Pl. a céltalan sétát is úgy oldottam meg, hogy vizsagszesszióban vittem a jegyzeteimet, és ha a kicsi a kocsiban elaludt, leültem egy padra és tanultam. Utálom az időt felesleges lábkoptatásokra fecsérelni. Te nyilván a munkád miatt nem találod önmagad, a pörgés hiányzik. Én a pörgést is meguntam. Csendre, nyugalomra vágyom, a megszokásra. A „mókuskerékre”.

Nekem is van olyan ismerosom, aki visszament egybol dolgozni 2 ev utan, mert mar nagyon unta otthon. Talan neked is ezt kellene tenni. Amugy engem sem nagyon elegit ki az itthoni let foleg, hogy a ferjem amugy sincs itthon, csak havonta 1-szer jon haza most 1 napra. Biztos, hogy azert van ez az erzes benned is, mert teljesen mas volt az eletmodod, az eletritmusod a szules elott.