Mit tegyek, ha nem tudom feldolgozni azt, hogy a gyerekeim sorra költöznek el?

mondjuk hisztizés meg durcizás helyett ismerd fel, hogy attól még, hogy te szülted, önálló teremtmény önálló élettel, és mint ilyen, előbb-utóbb elköltözik. amikor gyereket terveztetek, tényleg kimaradt agyilag, hogy azok egyszer fel is nőnek?

amúgy amit a többiek írtak: kezdj magaddal valamit, keress magadnak hobbit, barátokat, építs fel egy oylan személyiséget, ami nem abból áll, hogy másoktól függ. (az, hogy te a gyerekeid anyja vagy, és ennyi, az pont ilyen függés. egyedül nem tudod magadat értelmezni, ezért a kiborulás.)

ha ezt megteszed, akkor a gyerekeidnek egy kiegyensúlyozott, normális anyjuk lesz, akit örömmel látogatnak majd, amikor idejük engedi, ha nem teszed, akkor egy levakarhatatlan, nyúlós teher leszel, amitől tényleg csak úgy lehet megszabadulni, hogy rá se néznek többé. tiéd a döntés.