Szerintetek ez megoldaná valamennyire a problémát?
Sziasztok!
A gyermektartásdíj kérdésében sok vita van, nem csak Magyarországon, de most tekintsük a magyar helyzetet.
Sajnos nem csak az gyakori, hogy a különélő szülő nem fizeti amit kell, hanem az is, hogy a gyereket nevelő szülő a gyerektartást nem a gyerekre költi.
Szerintetek utóbbi problémára megoldás lehetne valamilyen formában az, hogy létrehozni ilyenkor egy különszámlát, amire a gyerektartásdíj érkezik, de utólag kötelezően számoltassa el a szülőt a gyámhatóság, hogy arról a számláról csak a gyerekre költött? Hasonló elszámoltatásra gondolok, mint a gondnok elszámoltatása a gondnokolt vagyonának a kezeléséről.
Matekból nem voltál erős, ugye? 180 ezer 2Mnak még a %-a sincs.
Senki nem mondta, hogy kenyéren és vízen tengődik, csak azt, hogy lehetett tudni, hogy abban az időben mennyit kellett a gyerekre költeni.
De igazából ezért nem zavar senkit sem, hogy az ország vezetése kilopja a szemünket, hisz amíg nem konkrétan a te zsebedből emelik ki, addig hadd csinálja, megérdemli mentalitás dívik. Sajnálom, hogy nektek nem adatik meg, hogy 180at csikarjatok ki az exetekből, sőt, könyörögnötök kell a havi 40ért is... de ilyen mocskosnak lenni azért, mert másnak van, nektek meg nincs, nem is tudom mi...
Nem a gyerekétől sajnálja, hanem az exétől. Amit tud, azt megad a gyereknek pluszban. És nevelné, csak minden ellenkező híreszteléssel ellentétben nem olyan egyszerű anyától elperelni a felügyeleti jogot, ha nem adja önként. A tesóm meg nem akart belemenni egy évekig tartó adok-kapokba, ami a gyereket viselné meg a legjobban.
Ha már itt tartunk, én meg hányok az olyanoktól, mint te, akik nem tudnak semmi mást elképzelni, és csak általánosítanak, hogy egy nő csak úgy válhat egyedülállóvá, hogy apuci lelép a 20 éves titkárnővel, hogy le se szarja a gyerekét, hogy sajnálja tőle a pénzét. Vannak ilyenek 600x leírtam, és azt is, hogy biztos többen vannak ilyenek, de attól még létezik a másik oldal is. És a kérdező erre keresett megoldást.
Amilyen összegeket kifizetnek gyerektartásra, komoly művészet lenne azt nem a gyerekre költeni. Persze, még számoltassanak is el azzal a havi max 60-70 ezer forinttal, mint egy önrendelkezésre képtelen valakit.
Tiszelet a kivételnek, mert akad olyan is bőven, de alapvetően rosszul vagyok a sok sz.revő szülőtől, aki úgy gondolja, hogy válás után le van ejtve a gyerek életszínvonala, oldja meg egyedül a gyerekkel maradt szülő, ő majd max hozza a kötelező minimumot. Ha valaki van olyan nagyvonalú, hogy 200ezret fizessen gyermekenként, az gondolom számol azzal a lehetőséggel, hogy az anyának is jut belőle pár szem kiflire. Kétlem, hogy sokan lennének, akik mondjuk 2 gyerek után leperkálnak 400ezer Forintot, de ők is szerintem csak akkor pattogjanak, mikor nekik is ennyiből kell megélni harmadmagukkal. Teszem azt egy albérletben például. Ne úgy vállaljunk már gyereket, hogy ha nem jön be a buli, akkor majd legrosszabb esetben kifizetünk fogcsikorgatva 30ezret, a többi meg kit érdekel.
Gusztustalan, ahogy itt egyesek, másokról beszélnek, anélkül, hogy bármilyen közük lenne hozzájuk, belelátnának az életükbe. Az ilyenek sosem a másikról, hanem a saját hiányaikról beszélnek, de sajnos nincs annyi tudatosság bennük, hogy észrevegyék.
Nem kell elhinnem, mert látom, mivel a testvérem és közel állunk egymáshoz, ismerem annyira, hogy tudjam, mi mindent megtesz azért a gyerekért. A volt asszonyt nem kell félteni, éli a világát, azóta van új csávó, új gyerek is. Ne féltsd!
5-ös, nem a volt párod vagyok, fölösleges nekem esned.
Nyilván nem arra az esetre vetettem fel a kérdést, amikor pár tízezret fizet a különélő szülő. És most abba a kérdésbe sem kívánok belemenni, hogy ki a szar alak a szülők közül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!