Munkahelyi probléma, hogyan tudnám ezt megoldani?
Múlt hét pénteken volt az első inszeminációm.
Pénteken-szombat vasárnap teljesen stresszmentesen zajlott, még a tegnap is, viszont megint mérhetetlen stressznek vagyok kitéve a munkahelyemen.
Próbálok abszolút nyugodt lenni, de egyszerűen nem tudok, mert a munkahelyemen egyrészt a kolléganők rettentően szemetek velem, undokok, akadályoznak a munkában, nem adják át az információkat, viszont minden felelősség az én vállamat nyomja.
Az inszem előtt pontosan emiatt le sem tudtam szokni a dohányzásról sem, volt, hogy nem cigiztem napokig, hetekig, de amikor pattanásig feszül a húr, egyszerűen a sírógörcs kerülget, ilyenkor elvonulok a teraszra elszívni egy cigit.
A kék cigit fehérre cseréltem, és napi 1-2 szálnál nem szívok többet.
Mellette szigorú fehérje-zöldség-gyümölcs diétát tartok, otthon meditálok, naplót írok, szedem a gyógyszereket, vitaminokat.
Azért megyek ki rágyújtani, mert egyszerűen annyira sok a stressz a benti körülmények között, hogy szó szerint remegek az idegtől, mint a nyárfalevél, és szerintem az még többet árt ilyenkor.
A munkahelyen nem tudok felmondani, egyrészt mert nagyon drága az inszem, kell a pénz, kell a tb, és a gyed, és pont amiatt, hogy inszeminációzunk, a váltás sem jó megoldás.
Egyszerűen már sírok, hogy ilyenek velem a munkatársak, és minden az én felelősségem, és ahelyett, hogy segítenék egymást itt az emberek, inkább a gonoszkodás, szemétkedés megy folyton.
Még 10 nap van hátra a tesztig.
Az lenne a kérdésem, hogy mit tehetek ilyen helyzetben?
Tudom, hogy a cigi nem jó, próbálok mélyeket lélegezni, de napi kb 1-2x így is elszívok egy fehér 1-es cigit, mert már nem bírom idegileg, ami itt megy.
Ez a beágyazódást nagyon rontja? Vagy inkább a stressz ami árt?
Mit tegyek?
Amint terhes leszek és 6-7 hetes, tuti elmegyek táppénzre, de addig valahogy el is kellene jutni...
Meg azelőtt kellett volna munkehelyet váltani, hogy belekezdtetek a programba... Ahogy a dohányzást is abba kellett volna hagyni. Ennyit azért csak képesnek kellene lenni megtenni a leendő gyerekedert. ...
Mindfulness tréning, meditációs gyakorlatok, jóga, egyéb feszültség levezetés módszerek, nem kell cigi
hidd el, nem lehet velük kommunikálni, nem vagyok szó szerint a felettesük, más a munkakörünk, viszont a munkafolyamat utolsó részei az enyémek, vagyis a végső felelősség is az enyém.
Nagyon szemetek.
Tudom, hogy be kell vennem a lexarom tablettát, de már 1000x próbáltam, és nem megy non-stop.
3 éve próbálkozunk. 4 éve letettem pont emiatt a cigit, aztán, mikor azt mondták, felesleges is próbálkozni, plusz csődbe ment a cég, ahol dolgoztam, visszaszoktam a cigira :( ez kb 8 hónapja volt.
itt 4 hónapja vagyok, amikor volt a felvétel, nyugis állásnak tűnt.
kb 2 hónap után bújt ki a szög a zsákból, pont amikor elkezdtük a meddőségi kezeléseket.
Most már nem tudok pattogni, munkahelyet váltani, főleg, hogy már nyakig benne vagyunk a kezelésekben.
Szégyenlem, hogy rá-rágyújtok, pozi teszt esetén azonnal 0-ra redukálódna a napi 1-2 szál is.
De a férjem szerint többet ártok azzal, ha nonstop úgy stresszelek, hogy kb remegek az idegtől, mert a sok stressz hormonálisan jobban kihat a dolgokra, mint az a napi 1-2 hegyilevegő cigi ( ő így nevezi a fehéret).
Nem tudom milyen a munkahelyed. Én ilyenkor kimentem levegőzni, ittam egy kávét vagy ha volt rá lehetőségem, fogtam a laptopot és az iroda alatti kávézóból folytattam a munkát.
Ilyenre van lehetőséged?
Menj el tp-re. Aztán teszt után majd meglátod, hogy mi a helyzet. Én eleve úgy tudom, hogy inszem után javasolják is.
Cigit pedig tényleg tedd le.
A terhesség alatti cigizéssel csak egy a gond. Mindenkitől, aki cigizett terhesség alatt, akár csak egy kicsit is (mihelyt pozi lett, leraktam...stb), még akkor is azt hallom, hogy 2-3 több éves a gyerek, semmi baja nem lett a gyereknek, makk egészséges lett...ja, csak épp asztmás....ki tudja, lehet az a kis cigizés segítette rá..de a fő, hogy az ő lelkiismerete tiszta. Az ilyenfajta cigizéssel csak a kockázatot növeled...nem feltétlenül lesz baja, nem feltétlenül lesz azonnal baja, lehet, hogy csak évek után derül ki, nem tudni.
Egyet biztosan tudok magamról. Ha cigiztem volna akár csak egy kicsit is, és asztmás lenne a gyerekem, nem tudnék elszámolni a lelkiismeretemmel.
Bocs, ez kikívánkozott belőlem, nem bántásként akartam írni.
Tudom, hogy nehéz egy függőséget feladni, biztosan az.
Azt ugye tudod, hogy a "light" cigik, a "hegyi levegő" károsabbak, mint az erősebbek? Finomabb molekulákra vannak bontva, így jobban lerakódnak a tüdőben. Pont emiatt nem lehet már light-ként feltüntetni őket. A másik, hogy a stresszre fogod, hogy rájúgytasz, az nem lesz kevesebb, ha cigizel. (Ezt nem bántásból írom, én is dohányoztam, mielőtt terhes lettem, tudom, hogy nagyon nehéz)
Én a helyedben megpróbálnék beszélni velük, mert valószínűleg valami problémájuk van veled. Nincs tipped, hogy mi lehet? Simán lehet az is, hogy ők mást akartak a helyedre, vagy bármi. De ez így tényleg tarthatatlan számodra.
Naaaaaaaaa, én ezt nem veszem be, ne haragudj!
Azért cigizel, mert függő vagy. Ezen nincs mit szépíteni.
Ha gyereket akarsz, az első dolog, hogy abbahagyod, és nem fogod a munkahelyedre.
Egyébként meg menj el a házidokidhoz, mondd el neki, amiket itt leírtál, és irasd ki magad táppénzre. Ennyike.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!