Ki az, akinek hiányzik kicsit a gyerek előtti élete?

Nekem a leírásodból inkább az jön le, hogy nem a megfelelő partner van melletted, nincs meg a szerelem/szeretet, de a gyerek már összeköt, akkor meg inkább együtt mint külön. Tehát ha a gyerek nem lenne könnyebben tudnál lépni a férfi mellől.

Egyébként meg nekem a gyerekem az életem, de nem mondom, hogy egy percig sem hiányzik egy jó alvás, egy normális ebéd, egy nyugodt fürdő vagy csak, hogy 1 perc alatt összekapva magam leugorjak a kutyával sétálni anélkül, hogy leszenvedjem a babakocsit a nem akadálymentesített lépcsőházban, mire összeszedem magam is meg a gyereket is addigra a baba üvölt, vagy ha a kutya már menne akkor a gyerek pont elalszik és azért nem tudunk megindulni mert arra is felkel ha levegőt veszek és nem, nem alszik vissza, vagy vennék inkább könyvsorozatot a havi pelenka vagy cipőt az ő méretváltása helyett… és akkor még a bonyolultabb dolgokba bele sem mentem :)

8 hónapos a babám és én nagyon megbántam az egészet.

Persze erről nem beszélünk, mert aki nem él hal az anyaságért, az elmebeteg vagy depressziós.

Nem mindenki való anyának, ez van de ezt nem lehet nyíltan kimondani, mert ha van méhed akkor vágynod kell az anyaságra és imádnod kell.

Szerintem rettenetes. Ma éjjel 8x ébredtem fel, a leghosszabb alvásom alig volt 2 óra. Persze egész nap talpon kell lenni a kicsivel. Aki most kezd csak cuki lenni, eddig kb csak ordított.

Sokszor embertelen ez az egész.

De ez van, ha már belevágtunk nincs visszaút, valahogy meg kell tanulnunk boldognak lenni.

Ezren és ezren éreznek hasonlóan csak nem beszélnek róla (az én hozzászólásomra is biztosan érkeznek majd mocskolódások, csak engem szerencsére ez nem érdekel)

Tabu téma? A csapból is ez folyik, hogy ez normális.

Aki meg élvezte a terhességet és első perctől imádja a gyerekét, a nehézségeket pedig megoldando feladatként látja amiből tanul és fejlődik az vagy hazudik vagy osanya vagy nincs élete.

Te csak nem szerelemből hazasodtal, ennyi a probléma.

Van egy 4 és egy 2 éves gyerekem. A férjemmel 15 éve ismerjük egymást. Tervezett és nagyon akart házasság és gyerekvállalás.

És még így is azon gondolkozom, hogy egy egyedüli mozizást fogok kérni a férjemtől névnapomra. Nem vele, nem a testvéreimmel, nem a barátaimmal, hanem egyes egyedül. Ettől még normálisnak érzem magam.

Szerintem a többségnek hiányzik, csak sokan nem mernek beszélni róla.

Már azért van egy réteg aki mer, tehát már a jelenség a köztudatba került hogy nem minden fenékig tejföl, de az egymást fikázás a korunk betegsége és bármilyen vélemény felvállalása ahhoz vezet hogy valaki leszólja érte.

Bármit teszel vagy gondolsz valaki szemében egy szr anya leszel.