Ezek mennyire normálisak, hogy úgy van beadva a gyereknek, hogy a tesója normális?

Már ne is haragudj, a mi családunk is pont ilyen, és nem az van, hogy a másiknak meg semmi. Miért lenne semmi attól, hogy autista? Azt tudjuk, hogy nem rajzol és nem játszik, nem beszél. De nézeget képeket, járkál, eszik, valamennyire biztosan öltözni is tud, megfigyel dolgokat, meg mit tudom én miket csinál. Nem csak ül, mint egy szobor, attól, hogy autista.

Lehet, hogy a kiemelkedő képessége még nem látszik(bár a figyelem azért esélyes), de azért jópár dolgot tud. Gondolom a mosdót is használja, meg mittudomén tud tapsolni, nevetni stb. Valóban nem egy dolog megy nehezen, hanem több, de ez változni fog. Mármint biztos sokáig több dolog fog nehezebben menni, de nem ennyire, mint most.

Ne hülyéskedj már, 12-es, a másik gyerekedhez képest semmiben sem jobb az auti gyereked, legalábbis semmi olyanban, amire a mindennapi életben szüksége lenne. Ha ezt nekik úgy állítod be, hogy az egyik ebben jobb, a másik meg abban, akkor hamar leesik mindkettőnek, hogy ez nem igaz.

Az meg, hogy a kiemelkedő képessége MÉG nem látszik, az elég nagy naivitás. Mintha biztos lenne kiemelkedő képessége.

Ne érts félre, tudom, hogy nagyon nehéz neked. De legalább saját magadnak ne hazudj. Tudom, hogy szereted mindkettőt, hogy nem cserélnéd le egyiket sem, de biztosan éjszakákat töltesz álmatlanul az auti gyereked jövőjén agyalva.

Azért kívülállóként nem kell azonnal ítélkezni. Pl a másodiknál honnan tudni biztosra, hogy mit mondanak a testvérnek?

Hármas ikreink vannak, két fiú egy lány. Kislányunk halmozottan sérült. Plusz van egy egészséges batyjuk is. Testvéreinek sosem hazudtunk, a saját szintjükön mindig elmondtuk, elmondjuk nekik, hogy miért nem beszél, jár stb a testvérük. De ők mégis egyszerűbb válaszokat keresnek magukban. Egy időben például azzal állították párhuzamba az állapotát, hogy ő lány és a lányok ilyenek. Persze elmagyaráztuk nekik, hogy nem így van. Most pedig valamiért úgy tartják, hogy még baba az ikertestvérük és majd ha nő, akkor majd mindent megtanul szépen. Ezt is elmondtuk nekik, hogy nem így van. Szóval ha valaki a fiainkkal beszél és tőlük kérdezné meg, hogy mi van az ikertestvérükkel, hasonló választ kapna mint a te második példád. Pedig mi sosem mondtunk ilyet, nem ringatjuk őket hamis illúziókba. Szakember szerint természetes, hogy gyártanak ilyen egyszerűsítő magyarázatokat, át kell velük beszélni és majd idővel elkopnak ezek.

Nagytesó kezdetben azt hitte, hogy nem szereti őt a húga, mert nem mosolyog rá míg a másik két fiú igen. Természetesen ezt is hamar helyretettük, de a gyerekek a maguk világában, maguk kis tapasztalatai alapján keresnek válaszokat az ilyen kérdésekre.

Szerintem fontos, hogy ezekről a kérdésekről az egészséges testverekkel beszéljünk, hogy reális képet kapjanak a helyzetről. Nagytesó már nagy nálunk, ő már érti, hogy mit jelent az agykárosodás, hogyan befolyásolja a húga viselkedését. Mi pszichológus segítségét kértük amúgy, hogy hogyan kommunikáljunk erről a testvérekkel, mennyire szembesítsük őket a rideg valósággal, szépítsünk vagy sem a dolgokon, mennyire hagyjuk a reményt függeni a levegőben stb. Nagytestvérnél szépen beérett ez az egész. Tisztán látja a helyzetet, de nem szégyelli, érthetően elmagyarázza az osztálytársainak, hozzánk meghívott barátainak, ha kérdeznek vagy látja rajtuk, hogy kérdeznének de nem mernek. A kicsik még ehhez kicsik, de bízunk benne, hogy náluk is majd kialakul ez szépen.