Megengednétek a párotoknak, hogy beköltöztesse hozzátok a gyerekét, ha, amúgy is szűkösen laktok?
Azért az nagyon durva, hogy azt hiszitek rendben van, ha anyukával lakik a gyerek, de ha apjával élne, akkor már "helyzetfüggő". Mindkét szülővel ugyanannyira normális, ha él a gyerek, és biztosan ejteném a páromat, ha a körülmények érdekelnék, miért akarok együtt élni a gyerekemmel!
Én max azt kötném ki, hogyha jön, akkor a párod vállaljon több gyereknevelési részt, mert az ő gyereke, nem az van, hogy majd te nevelgeted, ő meg dolgozik. Illetve a fiúknak is igazodni kell a lányhoz, amit szintén két felnőtt könnyebben lemeccsel, mint egy. Szóval plusz gyereknevelési feladatokat sóznék rá(normális esetben ezt magától vállalná és benne merülne fel). Az a természetes, ha a páromnak gyereke van, bármikor, minden indoklás nélkül, ha a párom szeretné, lakhat velünk. Mindegy, kié a ház, egy pár vagyunk, a gyerekei a családunk részei, akkor is, ha eddig nem éltek velünk. Sőt, rövidtávon! az exet is elszállásolnám, ha kell, de ez mondjuk már nagyon extra a részemről, mégis csak a párom gyerekének az anyja.
23, nekem pont úgy tűnik, hogy két nincstelen jön össze.. ők 4en nyomorognak másfél szobában, tök normális, ha a másik félnek sincs pénze, és ő is vinné a gyerekét. Ki kell adni a lakást, és együtt nagyobba költözni! Eddig is ezt kellett volna, de nyilván nincs pénzük, ha egy nő és három gyerek lakott másfél szobában..
Normális dolog azonos szinten lévővel kezdeni.
Jogos, még én sem tudom, hogy hányadán állunk egymással. Bizalmatlan vagyok és szerintem bizonyos szempontból maradok is.
Szerencsére a nyomorgástól messze vagyunk, de tény, hogy főleg a rossz elosztás miatt kicsi a ház ennyi embernek. A jelentősebb építkezés viszont addig még várat magára, amíg el nem tudjuk adni az exemmel a közös házat, sajnos az sem egy egyszerű menet.
A házon a legszükségesebb felújítasokat már megcsináltattam, de a teret én sem tudom nagyobbra varázsolni. A gyerekszoba galériásra van megcsinálva, így hárman jól elvannak benne, de többen már sok lenne.
A páromnak nem túl magas a fizuja, annyiból még kettejüket sem tudná fenntartani, én pedig nem fogok csak az ő kedvükért albérletet fizetni. Rózsaszín felhő ide vagy oda, de azért teljesen nem kattantam meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!