Miért tűnnek el a keresztszülők?
Van egy 3 éves fiunk.
Mikor megszületett, felkértük férjem nagyon jó barátját és feleségét keresztszülőknek. Adsig évekig negyesben jártunk mindenhova, minden héten valamelyikünknél összeültünk, kerestük egymás társaságát.
Megszületett a fiunk, megtartottuk a névadót (nem vagyunk hívők, így nem keresztelő volt hanem névadó, de keresztszüleinek hívjuk őket).
Aztán a részükről úgy egyre kevesebb érdeklődés jött felénk. Mibdig volt valami indok, hogy ne találkozzunk, mindig volt kifogás. Kb fél év alatt "leépítettek minket". Azóta úgy 1 évben 1x megkérdezik mi van velünk és ennyi.
Lányunknál ugyan ez. Szintén férjem másik "legjobb barátja" lett felkérve a feleségével. Kb 20 éves barátság. Megvolt a névadó, azt ennyi. Ők is szépen tűntek el. 1 éves lesz a lányunk, hónapok óta nemlátták a keresztszülei.
Semmi feltételünk, vagy elvárásunk nem volt egyik pár felés sem. Semmit nem kértünk. Tenyleg annyi volt, hogy legyen a gyerekeknek akinek azt mondhatják hogy keresztapu, vagy keresztanyu. Mind a 2 pár tök örült a felkérésnek.
Most meg itt vagyunk, hogy egyiknek sincs akiknek mondhatnák.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Ugyan már. Nekem az édesanyám testvére a keresztapám és felém se néz. Gyerekként is jó ha évi 2szer láttam.
Nekünk se névadó se keresztelő nem volt a fiunknak. Nagynéni, nagybácsi ugyan úgy tudja szeretni mintha keresztszülőnek hívná. Ha valaki nem kíváncsi a gyerekre az akkor se lesz ha ő lesz a gyerek atya úr istene. Ez ennyi. Nem érdekli őket. Fogadd el
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Mind a 2 pár tök örült a felkérésnek."
Valójában nem, csak nem tudták hogyan lehetne udvariasan vissza utasítani.
Amúgy ha nem is volt keresztelő, ugyan hogyan lennének keresztszülők? Butaság volt felkerni őket.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szerintem az egész dolog terhükre volt, csak nem merték akkor megmondani. Rokonságban is ezt láttam sok esetben, az ilyen keresztanyák/apák maradoztak el, amilyen hamar csak tehették.
Ezért kellene tudni nemet mondani. Engem rendes templomi keresztelésre kért fel a sógornőm, de én nem vállaltam, mert nem vagyok hívő, csak a szüleim kényszerítettek, hogy bérmálkozzak.
Úgy éreztem, így korrekt, mert amivel egy keresztszülőség jár, azt én nem akartam vállalni. Nem érdekelt, ha sértődés lesz belőle, de egyébként nem lett.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Vagy nem születtek gyerekek és a keresztszülők nem akarnak más gyerekével vesződni.
Ha nektek van gyereketek, nekik nincs, azért ott lehetnek különbségek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!