Egyetértesz azzal, hogy amíg nincs gyermeked, nem tudod, hogy mi vár rád, nem tudod mi az a gyermeknevelés?

Így ilyen formában nem értek egyet. Miért ne lehetne egy gyermektelennek jó meglátása, akár azért, mert amúgy gyerekekkel foglalkozik, vagy egyszerűen csak jó érzéke van hozzá? Gyakran az ember annyira belefeszül a nevelésbe, hogy sokszor kívülről nézve jobban látható a probléma. Én kaptam már nagyon jó tippet gyermektelentől.

Ugyanígy önmagában a “felneveltem x gyereket” kezdetű sem jelent semmit. Egyrészről nem az a kérdés, hogy felnevelte-e a gyerekeket, hanem hogy hogyan. Másrészről tipikusan a boomerek szeretnek erre hivatkozni, csak persze az idő megszépít mindent, szeretik idealizálni a saját anyaságukat, nem hiszik el, ha esetleg te azt már próbáltad, amire ők esküsznek, meg nem biztos, hogy ami 30-40 éve működőképes volt, az ma ugyanúgy alkalmazható.

Szerintem ehhez inkább érzék kell, és igenis, vannak látványosan rosszul nevelők, amihez nem kell agysebésznek lenni, sem 80 gyereket felnevelni, hogy az ember lássa, ez biztosan nem jó.

Korábban is voltak elképzeléseim a gyereknevelésről, de nyilván nem tudtam milyen éjszakázni egy gyerek miatt vagy aggódni ha megbetegszik, szaladni utána amikor biciklizni tanul vagy milyen az első születésnap vagy milyen az elválás azaz első nap az óvodában…

Csodálatos, boldogságot ad, kellően változatos, baromi nehéz, ugyanakkor rohan az idő, még akkor is ha azt hisszük megállt.

Mindig is voltak elveim, nagyjából mit engedek meg nekik, mit szeretnék ha megtanulnának, de valóban olyan komplex szülőnek lenni és a gyerek is sokszor változik illetve inkább úgy mondom, formálódik, hogy mindig figyelmet követel.

A legtöbb szülő jól akarja ezt csinálni. Minden gyerek más, minden szülő más.

Sokszor lehet kívülről látod, mit csinál rosszul az anya, de nem látsz mélyre miért

Miért engedékeny vele: talán mert a munka miatt bölcsibe adta a gyereket és a fennmaradó 5 órában nem szidni akarja hanem a kedvében járni… igen, és sokan itt feledkeznek el a határokról, a következetességről. Ez egy példa amit pl én látok másokon és igyekszem nem elkövetni az enyémmel. Ugyanaz az anyuka pl a vacsorát oldja meg játszi könnyedséggel, mert jóevő a gyereke és nem válogat, én meg szenvedek a kisfiammal, mert most épp nem szeret semmit a sültkrumplin kívül… ez is egy példa

Nem egyformák a gyerekek, a szülők sem és a napjaink sem.

A gyerekeink formálódnak, egyre okosabban, minden nap jön újabb akadály és a korábbiak eltörpülnek,

Nekem ez a gyereknevelés :)

Van amit én kezelek jobban van amit a férjem van amit anyám van amit anyósom, igyekszem ellesni a jó trükköket, tanulok folyamatosan.

Életveszélyes dolgokat sosem engedtem meg: konnektorba nyúlni, egyedül a vízcsapot nyitogatni, ablakon kinézni, tűzhelyet kapcsolgatni, átmenni a zebrán körbenézés nélkül, kés-villa-olló, szóval ha ezeket csinálta leszidtam, elmondtam, hogy ezek veszélyes dolgok. Gyerek előtt is tudtam, hogy ezeket nem engedem meg.

Képlékeny már a vacsora előtt nincs csoki, a csak egy utolsó mese és mész aludni, a ne azt húzd fel hanem a másikat mert az nekem jobban tetszik, copfba kötöm a hajad nem elég a csat… változnak a gyerekek is, idővel megérti a 40fokban nem kell gumicsizma, a szoknya fennakad és elszakad a faágon ha abban akar fáramászni…

Tudj mosolyogni, a Türelem a legfontosabb kellék :)

Nagyon sokat olvastam előre a gyereknevelésről. A gyakorlati részét meg lehet tanulni leírás alapján, pl.: hogyan kell pelenkázni, fürdetni stb. A lelki oldaláról is szándékosan sokat olvastam, szülés utáni depresszióról (ami nekem nem volt szerencsére) stb., kinek milyen nehézségei voltak, de azt a komplex szituációt nem lehet elképzelni, hogy milyen magányosan órák óta síró kisbabát kézben ringatva vigasztalni, úgy hogy már mindenről lemondtál (nem eszel, nem alszol, nem mész wc-re mert már biztos mindjárt elalszik vagy sír) tényleg mindent megtettél, szó szerint szenvedsz, és ez sem elég, közben össze vagy veszve a férjeddel (ha egyáltalán tudtatok beszélni 2 szót hetek óta), a munkahelyednek annyi, a tested romokban (és itt nem csak arra gondolok hogy már nem szép, hanem a folyamatos fájdalmakra és semmi törődés nem jut neki), és kilátás sincs semmi pozitívra a jövőben. Nagyon nagyon nehéz, megterhelő fizikailag és lelkileg is és teljesen kiszolgáltatott érzés felnőtt nőként. Annyi jó tanács meg tipp van mindenre is, de senki se tud tuti receptet mert minden baba más és minden anyuka is.

Én készültem arra, hogy nehéz lesz, emiatt nem is szerettem volna vállalni, csak már kezdtem kicsúszni az időből és a férjem is nagyon szerette volna. Próbáltam felkészíteni őt is hogy mivel jár ez, de annyira se fogta fel mint én. Most lesz 1 éves a kicsi, én ha újra kezdhetném nem vállalnám. A férjem csúfosan leszerepelt minden igyekezete ellenére, pszichológushoz jár, hátha sikerül összekapnia magát.

Én magamra vagyok utalva, nem tudom mit fogok dolgozni ha lejár a gyed, a gyerek elképesztően cuki, nagyon szeretem, de nem vagyok anyának való. Az a kitételem volt magammal szemben, hogx kiegyensúlyozott boldog anyja legyek a gyerekemnek, mert nekem gyerekként nem ez jutott és változtatni szerettem volna ezen. De egyre inkább belecsúszok én is abba hogy nem vagyok boldog. És az a gondolat hogy a gyerek ezt lássa elfogadhatatlan számomra. Ha kell színelelni fogok de nem nőhet fel szomorú anya mellett.

Nagyon komplex és bonyolult az anyaság, de számomra semmiképp nem jó élmény. Haragszom magamra hogy miért hittem el a férjemnek az ígéreteit, miért nem tartottam ki a gyerektelenség mellett. A környezetemben mindenki azzal szekált hogy megbánnám, mert ez olyan csodálatos. Hát talán később jobb lesz, most nem csodálatos. Egyébként nem sírtam még egyszer se mióta megszületett mert nem volt rá alkalmam. Mosolyogva mondókázok meg amit kell, de közben a lelkem meg sorvad el.