Van itt olyan aki X évig nem akart gyereket, aztán mégis lett neki?
Én 26 éves koromig azt mondtam, hogy nem akarok. Aztán abban az időben elkezdtem végre foglalkozni a mentális egészségemmel, helyretettem a gondjaimat, a pánikbetegségemet.
Közben megszületett az unokahúgom. Akkor fogtam életemben először kisbabát. Láttam közelről, hogy milyen is, ha valakinek gyereke van. Egyszerűen valami kattant bennem, és már én is akartam. Férjem mindig is akart.
Végül 28 évesen szültem, mert egyből összejött. Rá 1,5 évvel pedig jött a 2.
Persze. A húgom kijelentette,hogy neki sose lesz. Sokáig tartotta magát ehhez az állásponthoz.
3 gyereke van :) 27 éves volt az elsőnél.
31 éves koromig hallani sem akartam róla, majdnem rá is ment a kapcsolatunk. aztán összeházasodtunk, 33 éves voltam amikor megszületett a kislányunk. még egy gyermeket tervezünk az elkövetkező 2-3 évben.
mi változott, nem tudom. de kár lett volna kihagyni az anyaságot 😊
Nekem is hasonló a történetem az #5-öséhez.
Azért lett gyerekem, mert nagyon szeretem a férjem és őt nem akartam megfosztani a gyerektől. Valamikor fél éves korában ütött be nálam a "szerelem".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!