Hogy viszonyuljak a párom sérült unokahúgához? Ha rájön a roham, ordít, visít, üt, vág mindenkit, és kb. mindentől rájön a roham?

Lelépni, de végleg

N

"ha rájön a roham, akkor ránézni se lehet, mert mindentől kikészül."

Ezt nem értem, honnan látja, hogy nézik, ha vak?

De hogy a kérdésre válaszoljak: én kerülném a gyerekek találkozását. A párommal ezt megbeszélném. Ha ő vagy a rokonsága nem érti meg, az ő bajuk. A gyerekeim lelki nyugalma az első.

Ekkora gyerekektől még nem várható el, hogy toleráljanak valakit, akitől félnek.

Mit kamuzol ilyennel össze-vissza?

Ha vak, akkor hogy van az, hogy "ránézni nem lehet"?

És ha mozgásképtelen, akkor hogy tudna mar ütni vágni mindenkit, amikor önállóan képtelen elérni bármit is?

Hogy lehet ekkorát hazudni?

Csak kibirod, h akk nem nézel rá!?

Kancsal és? Én is az voltam még nagyon sok kisgyerek is az.

A gyerekeidnek meg szépen elmagyarazod mi van.

Ha ennyire nem bírod, akkor a pároddal beszéld meg.

Nemtom, én hagynám ezt a családot. Nem elvárható, hogy a párod ne akarjon találkozni velük, de nekem ez már túl sok. Egyszer élünk és minden hétvége nekem túl sok, hogy csendben nézzem, ahogy egy sérült gyerek tombol és még a saját gyerekeim is ezt nézzék rettegve.

Ennyit nem ér egy farok se.

Szerintem csak ritkítani kell a találkozásokat.

Az én gyerekem a dédiéket nem bírja, mert büdösek a cigitől(házban bagóznak napi 2 dobozt), nem mindig rakják be a foguk, és nagyot hallanak, meg hát ugye idősek, nehezebben tisztálkodnak és nem emlékeznek rá, miket mesélt.

Nevetséges, nekem nem a gyerek lelki nyugalma az első, ha ideges és fél attól, hogy furcsák az idősek, akkor a gyerekben kell helyretenni a dolgokat, és úgy alakítani, hogy a lehető legkevesebbszer bukjon ki azon, hogy ők "mások". Pl nem kell bemennie a füstbe, elég, ha az ajtó elé kiülnek. Ott vagyok, és úgy alakítom, hogy mindegyiknek jó legyen a beszélgetés, a közös, együtt töltött idő. Hiába vannak 85 felett, mindketten emlékeznek a szorzótáblára, a gyerekem most tanulja, tökéletes párosítás, az enyém imádja kikérdezni tőlük. Lehet, hogy nem emlékeznek semmire, amit a gyerek mond, de szívesen végighallgatják azt a sok maszlagot, amihez nekem nincs türelmem, mi ment melyik videójátékban, meg milyen szemetek a harrypotterben dursleyék, szóval jó hallgatóság, és igazat is adnak a gyereknek(persze nem tudom, hogy értik e, miről beszél, de helyeselnek), illetve a gyerekkel adatom oda az ajándékokat. Puszilni nem kell, ha nem akar, akkor puszit dob. Hallgatja, ahogy a háborúról mesélnek, meg a régi rendszerről.

Itt is azt kell csinálni, úgy alakítani, hogy a 3 évest a lehető legkevesebbszer törje ki a frász. A 4 éves sérült gyerek biztos szeret valamit. én fognék egy jó nagy tollat(olyan porolósat), megmondanám, hogy csikizze vele óvatosan a kezét, nyakát, talpát, arcát, húzza szép óvatosan a tollat a gyereken. Ez biztos kellemes érzés lenne neki(meg fejlesztő hatású is), máris be van vonva a kicsi, és nincs kiborulás. Én sem bírom a kancsal/bandzsa embereket, végigfut a hátamon a hideg, de meg kellett tanulnom, hogy ne a szemkontaktust keressem velük, hanem az orrukat/homlokukat nézzem, úgy nem zavar be annyira.

Illetve szereznék egy triangulumot, meg valami kellemet hangú dolgot, szélcsengőt mondjuk, vagy pánsípot, és fújatnám a 3 évessel, vagy üttetném vele. Az is kellemes, "közös" dolog. Túl sokat nem lehet várni, de szerintem ez a két kellemes dolog a ritkított találkozásokat helyrehozza, szerencsétlennek csak a tapintás és a hallás maradt, amivel el lehet jutni hozzá, így ezekre kell hatni, hogy ne bukjon ki. Kellemes hangok, kellemes érintések.

Csúnya dolog, de úgy is lehetne "idomítani", mint a kutyákat, még a saját gyereked is tanítod vele. Mondod a gyereknek, hozzom valami érdeset, te ráteszed a másik gyerek kezét, és a gyerekednek mondod, hogy mondja, érdes! Aztán kerestek valami puhát, hozhatja a hároméves a puhát, mondhatja a 4 évesnek, hogy PUHA, ugyanezt hidegre, meg ilyesmi:)

Szóval azt ne várd, hogy majd a hároméves magától keresi ahelyzetet, és megoldja, nektek kell talpon lenni és megmutatni, mit tud csinálni. Persze még ti is tanuljátok, de majd ráéreztek. Ritkítsd, de ne szüntesd meg teljesen, és ha ott vagytok, tedd kellemesebbé a gyerekednek. azért alkalmazkodni valamennyire meg kell tanulni ahhoz is, akit nem kedvel, és mondom, tök oké, ha nem szeret annyira a társaságában lenni, de a tiéd egészséges, minden lehetősége megvan arra, hogy alkalmazkodjon, a másiknak meg nincs..

Na nem leszek népszerű...

Nekem az is sok lenne ha minden hétvégét vagy kéthetente család látogatni kellene, sérült gyerek ide vagy oda. Nem az én világom, na meg ha pl 2 hetente ott van az ember a párja családjánál, nem lenne elhanyagolva a saját családi köre? Ha azokkal is 2 hetente találkoznak az unokák, akkor nincs olyan hétvége ami ne lenne betáblázva. EZ élhetetlen. De én utálok vendégségbe menni.

Szóval már csak ez kizáró ok lenne.

A másik a fogyatékos gyerek. Sajnos én se szeretem őket, én sohase a szeretetgombócot látom, csak ilyet nem szabad kimondani. De nem tehetek arról amit érzek. Empatikus vagyok velük amennyire tudok, meg sajnálom őket, és sose bántanám vagy szólnék be, de önként nem lennék a társaságukban, amikor pihenhetnék egy jó könyvvel otthon vagy csak simán elmehetnék kirándulni a gyerekeimnel. Ilyenkor mindig megkérdezik tőlem hogy de mi van ha nekem lesz fogyatékos gyerekem? A válaszom, az teljesen más, és NEM kényszeríteném a társaságunkat rá senkire, csak mert olyan álomvilágban élek, hogy a fogyatékos agresszív kislányom egy szeretetgombóc. Én magam biztos szeretném, és ellátnám, de ha nem kell, nem akarnék ilyen helyzetbe kerülni.

A harmadik dolog, hogy a gyerekeid félnek tőle. Elmagyarázhatod nekik miért ilyen, érzékenyíthetsz, de nem kényszerítheted őket arra hogy szeressék, csak mert.

Viszont nem kényszerítheted a párod hogy ne lássa a családját.

Szóval én szakítanék, és mindent elmondanék őszintén, hogy miért.