Tényleg ennyi szülő megbánja, hogy gyereket vállalt? Ez nagyon durva.

Én nem bántam meg egy percig sem, sőt!

Akkor azért illik majd időben tájékoztatni a párodat...

Én sem tudtam hogy akarom-e viszont olyan korba értem hogy vagy most vagy soha. Na azt viszont tudtam hogy ha most nem vállalom be, 60 évesen tuti bánni fogom,hogy nem lett gyerekem. Nem mondom hogy nincsenek pillanatok amikor az ember visszasírja a régi életét, az is így érez aki imádja a gyerekét,de amikor rám mosolyog akkor úgy érzem megérte. Ami jobban fáj az amit a terhesség tett a testemmel viszont ez sem kiszámítható, teljesen genetika függő kinek hogyan reagál a terhességre a testre. Én is olvasgattam hogy ki bánta meg,de ez sajnos csak akkor fog kiderulni amikor megszületik. Van aki nem akarta és megimádta a gyerekét,más meg tervezte és mégis megutálta az egészet. 🤷‍♀️

Én is tartottam tőle, de nem bántam meg. A saját gyerek tényleg más, és ez nem csak üres frázis. Viszont 30 év alatt tényleg nem vállaltam volna (nem is tettem). Hiányzott volna, hogy kiéljem magam.

Hát rögtön az első sztorinál leragadtam. Nyilván az első kulcsa a boldog gyerekvállalásnak, az a megfelelő partner. Szerintem az emberek nagyon rosszul mérik fel, hogy mennyi változással és teherrel fog járni az első pár évben (persze később is) a gyerek. Én őszinte leszek, sok kicsit láttam magam körül, családban sok gyerek született, amikor tini voltam, aktívan részt vettem a gondozásukban. Szóval sejtésem volt, de tényleg ad egy pofont a valóság. Amikor nem olyan, ahogy elképzelted, nem úgy alszik, nem úgy eszik, stb. Amikor teljes embert igényel, amikor inkább fel sem állsz egy pohár vízért, csak ne sírjon már megint, végre nem sír, jó lesz az víz másfél órával később is. Ha ezek mellé van egy partnered, aki maximálisan egyenrangú a kapcsolatotokban, háztartásban, gyereknevelésben, akkor lehet csak együtt boldogan csinálni, és sokszor lesznek hullámvölgyek még így is. De ha egyedül vagy, magadra maradsz lelkileg és fizikailag, és még egy babát is el kell látnod, persze, hogy megbánod. Számítani kell rá mindkettőtöknek, hogy soha nem lesz semmi olyan, mint előtte, nem lesz spontán elugrunk valahová, mert abból is fél óra készülődés lesz (sapka? víz? pelenka? jaj a cumi otthon maradt? a gyerek kész, de te még otthoni cicagatyában :D), minden a gyerek körül forog majd, főleg az elején, aztán majd kevésbé már persze. De ettől szép az egész. A nehézségekről lehetne írni még 15 sort. Amúgy azt a boldogságot, amit ad a létezése, amit a napról napra fejlődése, okosodása, maga az együtt töltött idő ad, semmi nem tudja pótolni, és nem is lehet megfogalmazni. Ebből kell töltekezni a nehéz időkben. Van amikor mérges vagyok, türelmetlen vagyok, de sose bántam még meg, tegyük hozzá, hogy mi 100%-ban biztosak voltunk magunkban, amikor vállaltuk.

Ha nem vagy benne biztos, ne szülj, más miatt meg pláne ne. Nálunk is a volt párom szerette volna, én nem, mégis engedtem a nyomásnak. Azt mondta mindenben támogat, aztán most itt maradtam egyedül egy gyerekkel, mert kiderült, hogy már a terhesség alatt is csajozott és csak fogjuk rá, hogy a barátnője vagyok/voltam. Nem bántam meg a gyereket, de nagyon nehéz egyedül, ő pedig éli a kis életét, mintha mi sem történt volna.

Igazából azt a gyakoris dolgot nem a happy end miatt tettem be, hanem mert elég szemléletesen leírta az anyuka a vívódását, és csöppet sem érezte könnyebbnek, pedig már alig volt szülésig pár hete. Tehát mondatjuk, hogy nem épp ideális feltételekkel indult a gyerekvállalás. És sokan válaszolnak neki olyanok, akik megbánták, olyanok, akik nem, vagy épp ahol a válaszoló maga volt az ilyen körülmények között vállalt gyerek. És bár valóban happy end lett a kötődés szempontjából, olyan szempontból nem igazán, hogy a házasság véget ért, pedig ugye pont a férje iránti szeretetből vállalta be a gyereket. Az viszont igaz, hogy a természet dolgozott, hiszen ilyen elutasító kezdetből is egy szeretetteljes anya gyerek kapcsolat lett.