Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Felvettük a támogatásokat,...

Felvettük a támogatásokat, most már nem tudok elválni se a gyerekek, se magam érdekében. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Tudom, hogy szitokszó a támogatások feltétele, lehet csok diggernek meg hasonlóknak nevezni minket, de mi is pénzből élünk, másképpen nem nagyon tudtunk volna házat venni, mert mi már akkor vettük fel, amikor az ingatlanárak az egekben voltak, és pomt sikerült találnunk egy elfogadhatót. Amihez még kértünk a családtól is kölcsönt felújításra, amit apránként fizetünk vissza.


És most ez az egész visszaütött.


28 éves vagyok, egy 2 éves kislányom van, és egy 5 hónapos kisfiam.

A férjemmel 12 éve vagyunk együtt, vele terveztem az életemet, vele alapítottam családot, tényleg hittem benne, hogy együtt fogunk megöregedni, hogy örökké szeretni fogjuk egymást.

Vannak közös programjaink, kérés nélkül kiveszi a részét a gyerekek és a háztartás körül. Ezért ért olyan váratlanul, amikor kiderült, hogy megcsalt, ami szintén egy érdekes történet.


Bennem minden összetört. Undorodom tőle, hánynom kell, amikor bejön. Tudom, magamnak is köszönhetem, de ha egy semmirekellő, egoista, mindenben ellébecoló csávó lenne, még megérteném azokat a mondatokat, kis beszólásokat, amit kapni fogok, de nem ilyen volt, és még most se hinném el, hogy megcsalt, ha nem kényszerült volna vallomástételre.


A gyerekek miatt már nem tudok visszamenni arra, ahol eddig voltam, és ha az első szakmámban helyezkednék el (ami könyvelő), akkor viszonylag jól keresnék, de egy napot nem dolgoztam a szakmámban, mert a vége felé rájöttem, hogy nem érdekel. A fizetésem nem bírná a sok tartozásnak a felét, mert ha elválunk, akkor két háztartást kellene fenntartani. Mit tegyek?


2022. jún. 16. 19:16
1 2 3 4 5
 21/50 anonim ***** válasza:
14%

"Gondolom akik ilyet írnak, mind jövőbelátó, csakhogy fordulhat még a kocka, a kérdező se gondolta egy éve még, hogy ez lesz"


Nem vagyok jövőbelátó, csak szimplán látom, mennyi a válás és az egyedülálló anya, ti nem? És ezt mondom minden rosszindulat nélkül, nem normális az, aki nem számol manapság ezzel a lehetőséggel, egy éve meg 10 éve is ugyanennyi volt a válás, nem kell nagy észkombájnnak lenni ahhoz, hogy az ember rájöjjön, a statisztika alapján vele is megtörténhet.


Velem aztán fordulhat a kocka, ha elválnánk és feleznénk, akkor sem halnék éhen, mert évekig dolgoztam, hogy megteremtsem a hátteret és utána vállaltam gyereket.

2022. jún. 16. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/50 anonim ***** válasza:
69%
Én is évekig dolgoztam 2 diplomával mégis nehéz helyzetben lennék, ha elválnánk te előrelátó csodanő!! Így is 28 évesen szültem az első gyerekem, meddig kellett volna spórolnom, arra hogy egyszer hátha elválunk? Megértés kell ide, nem okoskodás.
2022. jún. 16. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/50 anonim ***** válasza:
32%
22es, azért írja ezt a 21es, mert idősen szült, és csak ezt tudja felmutatni, hogy nyugtassa a lelkiismeretét, hogy legalább nagyon sok a pénze.
2022. jún. 16. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/50 anonim ***** válasza:
29%

Okés, és akkor most ha megértjük a kérdezőt, az mit változtat a helyzetén, de komolyan?


Akkor is kb. annyit tud tenni, hogy vagy nyel és marad vagy eladnak mindent és megy haza a szüleihez vagy anyaotthonba.


Ezek a lehetőségei kb, lehet itt buksisimizni, de attól nem lesz több pénze.

2022. jún. 16. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/50 anonim ***** válasza:
23%
De legalább nem akarja felvágni majd az ereit, az is valami…
2022. jún. 16. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/50 anonim ***** válasza:
20%

24es, dehogy! Leírták előtted páran, a legjobb ötlet papíron házasnak maradni, a pasit kirakni a házból(közös megegyezéssel), ő meg ott marad a gyerekekkel pár évig. Harmadik gyereknél hogy van? Ugyanaz az apa kell, mint a másik kettőnek? Tehát nem elég az, hogy anyuka a két gyerek mellé 10 éven belül az új párjától szül egy harmadikat, de ugyanaz a lakcím? Amúgy ha házasságon belül születik mástól, ugyanúgya férjre anyakönyvezik akkor is, ha nem ő az apa. Ezzel lehetne kijátszani a dolgot. 10 éven belül mástól szülni gyereket(lehetőleg szerelemből), házasnak maradni, külön élni, és mikor még papíron házasok vagytok, megszületik a 3. kicsi az új pártól, akkor a férjre anyakönyvezzék, utána miután megszabadultatok a csoktól, "apaság vélelmének megdöntéséért" perelni. Simán átírják a papírt.. igazából ha jóban maradtok egymással, az egész csak papíron fog létezni, lehet normális életetek.


VAGY


Fizetni egy nőgyógyásznak, hogy egy vetélést állapítson meg, mert azt hiszem nem kell megszületnie a babának, csak a 12. hétig kell "léteznie", akkor már egy gyereknek számít.


Nekem még ezek ugrottak be, de az alakítsátok két lakássá a házat is remek ötlet.

2022. jún. 16. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/50 anonim ***** válasza:
18%

Hát ez elég szar szitu. Még ha csak két gyerekre vettétek volna fel, legalább az teljesítve lenne. De így? Gondolom nem nagyon akarsz tőle harmadikat szülni. Ha nem is kell ugyannnak lennie az apának, egy ilyen szituból úgy menekülni, hogy egy másiknak is gyereket szül, az meg végképp az idiótaság felsőfoka lenne. Ha az ember egyszer beleesett a gödörbe, másodszor már csak nem ugrik direkt bele...

Az a megoldás, ha:

1. Nem váltok el. Vagy megoldjátok valahogy a problémát (pl. párterapeuta), vagy csak papíron maradtok együtt.

2. Az egyik fél marad a tulaj, az marad a házban a gyerekkel.

Így csak a meg nem született harmadik gyerek miatt kell büntit fizetni...

2022. jún. 16. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/50 anonim ***** válasza:
40%

"Leírták előtted páran, a legjobb ötlet papíron házasnak maradni, a pasit kirakni a házból(közös megegyezéssel), ő meg ott marad a gyerekekkel pár évig."


Ja, csak ehhez a pasinak is bele kell egyeznie. Gondolod, ő majd elmegy a közös házból pénz nélkül valahova albérletbe? Ha nincs válás, akkor gyerektartást sem kell fizetnie, anélkül meg tud majd élni a kérdező, eltartani 2 gyereket és még esetleg hitelt is fizetni? És ki tudja, mennyi hitel van, ha elköltözik a pasi, azt miért fizetné tovább?


Meg lefizetni egy nőgyögy@szt ilyennel manapság, persze, hatalmas ötletek :D

2022. jún. 16. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/50 anonim ***** válasza:
10%

Jajj kérdező, de sajnállak!


én a helyedben összejönnék egy házas, családos férfival, akik szintén felvették a csokot. Befurakodsz a családba, aztán minden ugyanúgy folytatódik, elfelejtheted azt a szemetet!!

2022. jún. 16. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/50 anonim ***** válasza:
68%
Kedves Férjurad hogy látja a jövőtöket?
2022. jún. 16. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!