Mit tegyek? Az egyik gyerekemet jobban szeretem, mint a másikat! Nem tudok ezzel az érzéssel mit kezdeni.
Majdnem 2 év van a 2 gyerekem között. Lehet ekézni, de nem akarom kiszépíteni: a lányom mellett pokol az anyaság. A túlélésre játszok. 2 és fél éves múlt, még mindig kel. Járunk beszédindításra, mert semmit nem mond, 2 hét múlva megyek vele. Egy nap vagy 10x úgy felidegesít, hogy vagy az ájulás kerülget, vagy a hányás. Nagy valószínűséggel autista. A fiam ezzel szemben nagyon jó baba, nyugodt. Átalussza az éjszakát, megfelelően fejlődik. Bűntudatom van amiatt, hogyha kiderül a nővéréről, hogy autista, akkor ő szenvedi el a legjobban ezt.
A fiam hamarabb felkel, mint a lányom, és amikor meghallom a lányom nyöszörgéseit reggelente, már olyan görcsbe rándul a gyomrom, mint amikor általános iskolába csúfoltak a pattanásaim miatt, és vasárnap pakoltam be a holnapi felszerelésemet. Nem vagyok boldog a lányom társaságában, azt se tudom elfogadni, hogy baja van, de azt se, hogy nincs. Mert nyilvánvalóan valami nincs rendben vele, és félek, hogyha lesz diagnózisa, akkor mi lesz velünk. Van egy olyan érzésem, hogy depressziós vagyok, de néha tök jó kedvem van.
válasza:19. A kislányról írtakat olvasva szerintem is a betegség miatti gyász lehet az ok, meg az, hogy tényleg így nagyon nehéz szeretni, ha nem a hagyományos módon viszonozza.
De ha autista, és fejleszteni kezdik, akkor ott segítenek abban is, hogyan lehet vele kapcsolatot találni.
Ettől függetlenül próbáld meg elválasztani, hogy van, ami azért nehéz, mert ilyen korban vagy, vagy nem az autizmus miatt. Az én lányom 3 éves, és nagyon jó verbálisan meg érzelmekkel, viszont vannak neki is furcsaságai (durva orális fixáció, taposás, dörgölőzés, ölelés helyett a testével fúrja az enyémet, bár ebben lehet tanítani). Nekem is van egy kisfiam, aki a Tieddel ellentétben szintén szar alvó, durván akaratos és aktív, de róla sose éreztem eddig, hogy "furcsa" lenne, egész más a mimikája, ő baba kora óta "szabályosan" ölel (bár ő meg rögeszmésen rajong tárgyakért, de ezt még így 15 hónaposan szerintem nem lehet kórosnak tartani).
A páromnak van egy nagy fia, akinél szintén felmerül egysmás (ADHD, Asperger), noha nincs vele igazából semmi komolyabb gond.
Ezt csak azért írom, mert én is idegesebb szoktam lenni, ha a lányom valamilyen dolgára azt hiszem, hogy valami "tünet", míg amikor úgy döntök, hogy ez nem az csak hát gyerek, még éretlen, akkor nem zavar annyira ugyanaz. Emiatt azt gondolom, hogy egy diagnózis az nagyon súlyos teher és megkönnyebbülés is egyszerre. Talán segít majd. Csak ha tudod, próbáld ne egészen "nemnormálisnak"/betegnek látni, mert a sima dackorszakosoknak is durva dilijei vannak, pl a tészta lelógásán simán képesek visítani (ha nem is jaktálni kezdenek). Nálatok is remélem, javulni fog a helyzet, és ki tud alakulni valamilyen kapcsolat. Ne hibáztasd Magad, ez nem arról szól, mintha egy elhanyagoló/kivételező anya lennél, aki nem szereti az egyik gyerekét.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!