Mit tegyek, hogyha az apjukat szeretik jobban?

Elváltunk, az addig mindenben társ férjem hétvégi apuka lett. Ő a jó, én meg a rossz. Hiába mondtam, hogy nem lesz ez így jó, még én érezzem magam megtisztelve, hogy hajlandó elvinni a gyerekeket hétvégén magához.

A gyerekeim meg állandóan megaláznak azzal, hogy az apjuknál sokkal jobb, mert minden hétvégén mennek valami programra, meg nem kell tanulni, házimunkában segíteni (8 és 6 évesek). Most lehet pampogni, hogy vigyem el őket programokra, de egész héten húzom az igát, egy perc nyugtom sincsen, hazamegyek és még mindig van feladatom, persze hogy minden hétvége buli, ha apuka nem csinal egész hétköznap semmit se. Ráadásul még mindig ott van a házimunka és a tanulás.

Legszívesebben ilyenkor beleordítanám a képükbe, hogy akkor takarodjatok apátokhoz, ha meleg szendvics kell, meg segíteni kell a háziban.

Ez csúnya lesz:

Elgondolkodtam azon, hogy 2022-ben, cirka 2 és fél hónap alatt leltem-e örömet a gyerekeimben. Lehet, hogy elvakít a düh (fél órája volt egy hisztije a kisebbnek, mert a nagy itthon van online oktatásban, és összecsomagol, megy az apjához), de nem találok olyan momentumot, amiben örömöt leltem a gyerekeimmel kapcsolatban. Ez kell, az kell, amaz kell, apa így, apa úgy, odaköltözök, nem szeretlek, utállak...

Nem azt várom el, hogy tiszteljenek amiatt, mert ellátom őket, mert ez a feladatom (meg az exemé is ez lenne elvileg). De az, hogy semmibe vesznek, megaláznak, azt már nem fogom tudni sokaig tűrni. Odaadnám őket az apjuknak, kezdjen velük amit akar.