Kislányok tényleg jobban szeretik apjukat?

Nem jobban szeretik, hanem általában az apák engedékenyebbek a lányokkal, az anyák meg a fiúkkal. Mert a másik nem kicsit olyan ismeretlen terep, míg a saját nemünkben meg jobban látjuk önmagunkat. A gyerekek meg sokszor a saját nemű szülőt utánozzák, sőt versenyeznek vele, féltékenyek is lehetnek rá, míg az ellenkező nemű szülőbe akár szerelmesek is ovis kor körül, ami szintén a nemi szerepek tanulás része. (Ilyenkor érdemes olyan dolgokat kitalálni, aminél összeköt minket, hogy "mi vagyunk a lányok" vagy "mi vagyunk a fiúk".)

De ettől még nem szeretik "jobban". Lehet, hogy pl. a gondoskodó, melegséget adó anyához futnak, ha éhesek, betegek, lelkiznének, és a vicces és erős apához, ha védelem kell vagy élményre vágynak vagy pénzt kunyerálnának. (Persze minden családnál mások lehetnek a szerepek, ez csak erős általánosítás.) Inkább a személyiségen múlik, hogy ki kivel jön ki jobban, érteti meg magát. Pl. a nyugis a nyugissal, a pörgős a pörgőssel... vagy pont nem... Vagy ha van egy közös hobbi, érdeklődés vagy valami meghatározó élmény, ahol bajtársakká kovácsolódtak. Ahogy a szülők sem egyforma módon, de remélhetőleg egyforma erősséggel szeretik a különböző személyiséggel megáldott gyerekeik, ugyanígy vannak ezzel a gyerekek. És ebből nem szabad versenyt csinálni, mert ugye a szeretet önzetlen. Nincs rosszabb egy a saját gyerekére féltékeny mérgező szülőnél, aki duzzogó mártírsággal koldul figyelmet.