A férjem nem fogadja el, hogy szeretem és támogatom a gyerekeimet? Mi a megoldás?

Mozaikcsalád.

A férjem úgy nőtt fel, hogy sem az anyja, sem az apja nem foglalkozott vele, nem szerették. Nem számíthatott rájuk semmiben. Az anyja 18 évesen lett vele terhes azért, hogy az apját megfogja. Nem jött össze, az apja viszonylag hamar újraházasodott, lettek ott is gyerekek és nekik volt az apjuk, a férjemmel nem foglalkozott soha. Az anyja az egész életét végigitta, a gyerektartásból magának vett bőrkesztyűt, meg ruhákat.

Nekem, és a gyerekeim apjának meg az volt a természetes, hogy a szülők segítenek, számíthatunk rájuk. Nagyon hálás vagyok a szüleimnek, mert nélkülük ma nem tartanék ott, ahol. A gyerekeimnek is ezt szeretném nyújtani, nem azt, hogy "18 éves vagy, menjél, ahova akarsz, oldd meg magad".

15 és 17 évesek a lányaim, ahogy nőnek, úgy járnak egyre több kiadással. A férjemmel pedig ezzel arányosan nő a konfliktusok száma is... Pl. nem érti, hogy a nagyobbiknak miért lesz tavasszal drágább autó véve, hogy a kicsit miért hozom-viszem, ha megkér rá, vagy miért adok neki pénzt külön taxira. Vagy a kisebb úgy tudja jól megtanulni a történelmet, ha utána vagy nekem, vagy a nővérének "előadhatja", hogy mit tanult és a férjem utána veszekszik velem, hogy ebben miért vagyok partner, majd egyetemen a vizsga előtt is végighallgatom, ahogy felmondja a 400 oldalas könyvet?!

A volt férjem is ugyanígy van, ha mondjuk hajnalban kell vinni valamelyik gyereket valahová, akkor ő kel 3-4-kor, és megy, nem az van, hogy menjen vonattal, vagy oldja meg, ahogy akarja. Szóval nem csak az én "terhem" ez, az apjuk is ugyanúgy az életükben van

A férjemnek nincs gyereke.