Sérült férfinak gyereket szülni? Mit tegyek, ha félek? Vetessem el anélkül, hogy tudná?
Nehéz családi körülmények között nőtt fel a párom, ezeket nagyon nem részletezném. De az anyja anno a terhességével akarta megfogni a párom apját, ami nem jött össze, így teljesen depressziós és alkoholista lett. Majd mikor a párom 5 éves lett, rájött, hogy neki az anyaság mégsem való és a gyereket "visszavitte" az apjához, akit addig sosem látott, nem ismert. Otthagyta egy táskányi ruhával és ennyi, évekig nem is érdeklődött utána. Az apja nem rossz ember, csak tipikus agglegény... 56 éves, a mai napig 20-22 éves barátnői vannak. Régen is ez volt, mesélt dolgokat a párom, amiktől csak a szemem kerekedett.
Ez az egész kihatott rá nagyon, előttem nem volt komoly kapcsolata és én is sokat küzdöttem azért, hogy ez az egész közöttünk működjön és ne azt érezze, hogy menekülnie kell az érzelmek elől. Az első félévünk pokol volt, a barátaink attól tartottak, hogy nagyon rossz vége lesz a dolognak. Most, hogy másfél éve együtt élünk, nincs gond. Nem érzem én sem, hogy tojáshéjon lépkednék, vagy hogy ötször kéne valamit átgondoljak, mielőtt felhoznám.
Viszont teherbe estem... Nem terveztük, igazából az én egészségügyi problémáim miatt erre segítség nélkül, természetes úton elég kevés esély is volt. 2 tesztem lett pozitív reggel, és 1 most délután.
Félek nagyon. A reakciójától is, hogy esetleg újra előjön az az időszak, mikor naponta akár kétszer is veszekedtünk, vagy hogy megint úgy kezeli a problémákat, vitákat, hogy nem vesz rólam tudomást, sem a hívásaimról, üzeneteimről. Vagy hogy simán közli, hogy akkor neki ez így ennyi volt, kezdjek a helyzettel, amit akarok.
2 éve együtt vagyunk és tudom, hogy mind a ketten rengeteget teszünk ezért a kapcsolatért a mai napig. Nem tudom, mit tegyek.
Vetessem el a tudta nélkül, hogy esélyt se adjak a konfliktusra, vitára? Ez az opció azért rémisztő számomra, mert én alapvetően szeretnék gyereket... Nem feltétlenül most, de szeretnék. Ezért is viselt meg a betegségem és az, hogy talán nagyon nehezen jöhetne össze saját baba.
Félek, hogyha elmondom neki, akkor újra előjön a kezdeti nehéz időszak... Ahogyan a reakciójától is tartok, mert ő a családi élete miatt mindig azt mondja, hogy nem akar gyereket, szerinte abban semmi jó nincsen és hogy nézzem meg az anyját, hogy az ő élete hogyan alakult azután, hogy ő megszületett.
válasza:Nincs semmi tönkremenve.
De ha valaki anno 4 napig nem szólt hozzám azért, mert annyit kérdeztem tőle, hogy van-e kedve egy hosszúhétvégére elutazni, akkor nem tudom, hogy most egy esetleges közös gyerek hírére hogy fog reagálni...
Változott azóta ő is, és a kapcsolatunk is, de ezek azért még bennem élnek.
válasza:Szeret, én is őt. A kapcsolatunk is nagyon jó. Miért ne lennék vele?
Nem rossz ember egyáltalán, de idő kellett ahhoz, hogy bátran kimutassa az érzéseit, és ne ijedjen meg az enyémektől.
válasza:Szerintem beszéljétek meg - nyugodt körülmények közt, egy tea, egy mécses mellett. Az első beszélgetés után aludni néhányat, majd még egyszer kell beszélgetni. Mert pánikba tudnak esni a férfiak a hírre (gyakorta a nők is). Kell egy kis lehiggadás az átgondoláshoz, hogy mit akartok.
Nem tudunk "kívülről " érdemben segíteni.
válasza:Hát nem tudom de , ha ez a kérdés benned felmerült akkor lehet baj is, sajnos egy gyerek vállalás egy stabil kapcsolatot is megvisel, egy bizonytalant meg főleg
Viszont az abortusz híve nem vagyok, remélem sikerül vele megbeszélés és békés egészséges várandósságot
válasza:De ha egy hosszú hétvége említése miatt nem beszélt veled 4 napig, hogy mondhatod, hogy “nagyon jó” a kapcsolatotok?
Nekem ez a fajta kapcsolat nem lenne elég biztos alap a gyermekvállalásra, de alapvetően annak a híve vagyok, hogy mindent meg lehet beszèlni, csak itt megint az a problémátok jön a képbe, hogy a pároddal talán mégse, patthelyzet.
Egy próbát mindenképp megér, itt a karácsony, próbáljatok higgadtan, amikor időtök engedi leülni, és adagold be neki a helyzetet meg a saját érzéseidet a dologgal kapcsolatban, a döntést pedig ketten hozzátok meg, szerintem semmiképp ne vetesd el a tudta nélkül
válasza:Véletlenül nem ugyan az a párunk és él kettős életet? :D
Viccet félretéve, aki nem ismer közelről egy lelki nyomorult embert az el sem tudja képzelni, hogy egy ilyen személy mennyire hullám hegyek és völgyek.
Nálunk is ez a némaság a legidegesítőbb és az esetek 90%-ában nem is velem van a baja, de hazajön és valamiért engem büntet, bolyong mint valami szellem a lakásban és nem szól hozzám. Majd amikor kb elhatározom, hogy itthagyom a fenébe bedobja a semmiből, hogy menjünk el moziba vagy kajálni vagy akármi. És ő észre sem veszi, hogy mit csinál.
Nos gyerek téma… amikor én fél év konkrét próbálkozás után közöltem, hogy terhes vagyok először tökre örült, megvett mindent amit aznap kiejtettem a számon, másnap reggel összepakolt és elköltözött, mondván nem vesz még egy terhet a nyakába. Persze hajnalba már itthon volt sírva, hogy ő ezt nem gondolta komolyan, csak bepánikolt.
Azóta valamivel jobban kezeli az érzéseit, de most is történt 2 tragédia a családjában és az ilyeneknél visszaesik.
Én 5 év alatt megtanultam valahogy külön kezelni magunkat, hiába élünk együtt, sokszor olyan, mintha két teljesen különböző életet élnénk. Én egy vidám, pozitív, nyitott, minden rendben életet ő pedig egy depressziós, negatív, zárkózott, minden rossz életet.
És szintén vissza a gyerekhez…
Én úgy vagyok vele, hogy van saját lakásom, nem lakásunk, lakásom. Van részesedésem a családi vállalkozásban, ergo akkor is kapok fizetést ha nem dolgozom. Plusz van 2 támogató családom (elvált szülők)
Anyagi hátulütője gyakorlatilag nincs annak, hogy felneveljem ha igazából is meglógna.
Ez, hogy napokig nem szólt hozzám semmiségek miatt, már régen volt. Akkor még az is nagy szó volt, ha egymás után két éjszaka együtt aludtunk. Azóta már összeköltöztünk, szóval ilyenekből, hogy utazás, vagy randiprogram, nincs probléma.
Igen, nálunk is teljesen ugyanez volt, mint amit a 8-as válaszoló írt.
Sokszor észre sem vette, hogy engem bántott olyasmi miatt, amiről nem tehettem, vagy fogalmam sem volt. Vagy neki az, hogy egy vita közben "eltűnt", azért kellett, hogy lehiggadjon és rendezze a gondolatait, én meg rögtön azt gondoltam, hogy akkor most biztosan vége...
Én is tudom magamról, hogy nagyon ragaszkodó vagyok, sokszor már túlságosan is. Valahol szerintem ezért is küzdöttem érte ennyit, és nem adtam fel a második próbálkozásnál, ahogyan kb. mindenki tanácsolta. Ráadásul én mindent túlgondolok és ha bármi problémát érzek, azonnal szeretném megbeszélni. Ő pedig nem ilyen, a kellemetlen beszélgetéseket, helyzetek kerüli és mindent a szőnyeg alá söpörne, amiről nem akar beszélni.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!