Mit tegyek, hogyha egyik gyerekemet jobban szeretem?

Sajnálom, hogy ezt mondom, de itt a te fejedbe van gond.

Az első terhességem aránylag egyszerű volt, könnyű, gyors szülés és semmi komplikáció. A lányom az első naptól kezdve esténként 7 órát aludt. Könnyű volt vele bárhova menni.

A fiammal nehezebb volt a terhesség 31 órát vajúdtam, mire megszületett, és nagyon rossz alvó volt. Hasfájós, sűrű izomtónus a nyakba…stb.

De soha nem éreztem ilyesmit. Olyat igen, hogy fáradtabb vagyok, szívesen kivennék pár nap szabit, vagy kell egy kis szünet, de hogy egyiket jobban szeressem és körül rajongjam mint a másikat soha.

Két külön személyiség, akiket máshogy lehet szeretni, de imádom őket.

A fiaidnak csak a hibáit nézed, pedig nem hiszem, hogy csak ennyiből állna a személyiségük és a viselkedésük. Plusz hidd el érzik ők, hogy a legkisebbet jobban szereted.

Fiammal álomterhességem volt. Észre sem vettem, hogy várandós vagyok kb. A szülés... első gyerekhez képest maga volt a csoda. Eszik alszik gyerek volt, most sincs rá panaszom.

Lányommal a terhesség a pokol volt. 9 hónap netto szenvedés. Gyülöltem minden percét, ha gáz ha nem.

A szülés, hát mint valami mészárlásos horrorfilm. Az alfelem hazavágta teljesen. És hogy jobb legyen a dolog, az első pillanattól hasfájós volt. 3hónap non stop ordítás. Majd fogzás, majd szepa szorongás... mindig volt ok az ordításra.

Mégsem tudok a szeretetemben különbséget tenni köztük.

Ha tudnék, felköpnék és aláállnék...

Mind a kettő a gyerekem, ugyan ugy rajongok értük, imádom őket. 1 hajszállal sem jobban az egyiket mint a másikat.

Én is a másodikat sokkal jobban szeretem, csak ezt nem szabad kimondani, mert ez mások számára elképzelhetetlen és minimum karóba húzást érdemlünk

Én már nagyon a végemet jártam a gyerekkel, mostanában próbálok erőt venni magamon, hátha visszább vesz az iszonyatosan elviselhetetlen stílusából (nálam ez az ami mármár az utálatot váltja ki belőlem), de egyelőre semmi nem változott.

A szeretet meg nem döntés kérdése, így nem tudunk mit tenni.

"Mégsem tudok a szeretetemben különbséget tenni köztük. Ha tudnék, felkopnék és aláállnék."

Fuuu de gyűlölöm a hozzád hasonló tájékozatlan, ám ítélkezésben profi ősanyákat, akik habzó szájjal szedik szét Édesanya társukat csak azért, mer vállalni merik, hogy valamilyen oknál fogva nem ugyanúgy szeretik a gyerekeiket. Talán nem vagyunk egyformák, az is lehet, hogy valamilyen trauma következménye, de hogy jössz te ahhoz, hogy mást -ha burkoltan is- elítélj,amikor segítséget jött kérni?

Kérdező, én ugyanilyen kérdést írtam ki 2 nappal ezelőtt, szintén a lányom javára (1 fiam és egy lányom van, a lány a kisbaba, Őt szeretem jobban, ezt nyíltan ki is írtam). Én is szégyellem ezt a fajta érzést, mégis van, és baromira de nem tudok ellene se tiltakozni, se érdemit tenni. Csak várni türelmesen, esetleg több időt tölteni a kisfiammal (nekem legalábbis mindenki ezt tanácsolta eddig).

Nálam, ami nagy valószínűséggel kialakította ezt a kötődési hiányt a fiam irányában, az az volt, hogy Őt se szoptatni nem tudtam 2 hónapon keresztül való erőn felüli próbálkozások ellenére sem, se nevelni egy fél évig családi okok, illetve betegség miatt. Téged a terhességen kívül nem ért valami más trauma valamelyik.fiaddal/akár mindkettővel kapcsolatosan?

Ha segíteni nem is tudok nagyon, én együttérzek veled.

9-es igazad van! Pont a kisebbségi komplexusos emberek szedik szét ekkora előszeretettel és ilyen habzó szájjal a bajban lévőt, aki már amúgy is a padlón van!

A leggyengébb, legszánalmasabb emberek csinálnak csak ilyet!