Jobban szeretem második gyerekemet?
Nem rég megszületett a második gyerekem. Az előtt a lányom volt a mindenem, az egyetlen, sosem hisztizett, tündéri volt.
Mióta megszületett a második gyerekem, azt érzem, hogy a nagy egy undok hisztis béka lett. Nagyon sokat hisztizik, nem is tudom hogyan kezeljem. Ma is annyira felhúzott, hogy mondtam neki, ha nem hagyja abba kap 2 nagy pofont aztán lesz miért hisztizni. Mindennapos a harc, eltünt a tündéri lányom. Idegen érzésem van vele kapcsolatban.
Nem akarom, de a második lányomat jobban szeretem. Más is volt így? Változik ez ugye?
Nem. Sosem volt ilyen érzésem. Mindkét gyerekemet egyformán imádom és mindkettő egyformán a mindenem. Még azt sem mondhatom mindegyiket másért szeretem.
Sajnálom a gyerekeidet.
Szia!
Szerintem szentelj neki nagyobb figyelmet. Szegény háttérbe szorult, ezért nem tud mit kezdeni magával.
Legyél vele türelmesebb, ne hanyagold. Egyaránt foglalkozz vele, mint a kistestvérével.
Uh
Érzi ez nem a nagy lányod hibája hanem a tiéd.
És már most 2 nagy pofont kapna?
Gondolkodj el
Eddig ő volt - ahogy írod - az egyetlen, a minden. Most meg ott a kicsi, akire szintén figyelnek, így neki kevesebb jut, mint eddig. Hát persze, hogy hisztizik, meg áll a bál, nem érti a helyzetet, és próbálja kétségbeesetten felhívni magára a figyelmet. Nem kell atomfizikusnak lenni, hogy rájöjj.
De nem, te inkább azt a szerencsétlen kislányt hibáztatod, aki eddig a mindened volt, mert mit képzel, hogy nem tud magától rögtön alkalmazkodni egy számára új, idegen és furcsa helyzethez. Véletlenül se néznéd 5 percig az ő szemszögéből. Hát gratulálok, komolyan.
Azért volt a mindened, mert sosem hisztizett, egy tündér volt? Ez sajnálatos..
Nézz magadba, képzeld bele magad a nagyobbik helyébe, bár ahogy írsz, nem fog menni. Menj el pszichológushoz.
Az ilyennek gyerek se való...
Remélem csak kamu kérdés...
A helyesírásodról is leri, hogy mennyire buta ember vagy...
Szegény kislányok
Nos gondold végig a gyerek szemszögéből:
"Nemrég megszületett a kistestvérem. Az előtt az anyám volt a mindenem, én voltam neki az egyetlen, mindig kedves volt velem és csak rám figyelt, tündéri anya volt. Mióta megszületett a kistestvérem, azt érzem, hogy az anyu nem foglalkozik velem, nem szeret. Én próbálom felhívni magamra a figyelmet, de ő nagyon sokat kiabál velem, nem is tudom mit tehetnék még. Ma is annyira próbáltam kiadni magamból ezt az egész feszültséget, de ő csak csúnyán nézett és megfenyegetett, hogy megüt. Kétszer is. Mindennapos a harc az anyám figyelméért, eltűnt a tündéri anyukám. Idegen érzésem van vele kapcsolatban.
Nem akarom, de utálom a kistestvérem, mert anyu most őt szereti mindennél jobban."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!