Mit tegyek, mi a baj velem? Nem szeretem a gyerekemet?

Én picit negatívabb leszek, lehet a kötődési probléma a szülés után is fent áll.

A jó hír, hogy valószínű ennek oka van és nem veled van a baj.

Így arra tippelnék a nőiségedben esett valami csorba. Egy pszichológust keress fel, beszélgess vele és segít átvészelni ezt az időszakot. Nem mindenki "véranya", sokan nem "élvezik" a terhességet, max. nem beszélnek róla.

Meg fog oldódni ez a probléma is, fel a fejjel!

Egyáltalán nem vagy ezzel egyedül. Hasonlóan érzek én is mióta kiderült, hogy babát várok. Pedig terveztük! Elsőre sikerült.. azt hittem, ez nem lesz ilyen egyszerű, nem leszek ilyen “szerencsés” és lesz időm.

Nem lett. Ez van. Nem érzem a rózsaszín ködöt, a mindent felülíró boldogságot. Először én is azt hittem, hogy baj van velem kb. az ilyenek miatt, mint az első hozzászóló. De ez nem így van. Amikor az álom valósággá válik, akkor természetes, hogy az ember megijed. Meg amúgy is.. aki nem ősanya és nem a gyereket látja kizárólag az élet értelmének, annál normális, hogy nem tud szeretni egy ismeretlen lényt, akivel nem találkozott.

Ez előbb utóbb megváltozik. Nem biztos, hogy rögtön a szülés utáni első pillanatban, lehet, hogy tovább tart, de meg fogod szeretni.

Szerintem abba a hibába estél, hogy előre eltervezted a habosbabos rózsaszín leányálmot, hogy ezt fogod érezni, meg azt fogod és aztán nem egészen az jön és ezért is depizel.Ez a menstruációs sztori szerintem borzalom.Anyu is tudta de azért nem újságolta mindenkinek.Szerintem ez mindenkinek a saját dolga és nem kell a szomszédnak,meg a 20. rokonnak is tudni, hogy neked megvan.

Megvárnám a szülést.Hogy utána lesz e problémád, ha már a kezedben van a babátok és úgy sem tudsz örülni akkor viszont elmennék pszichológushoz.

Az meg hogy fizikailag van akinek megterhelőbb a terhesség, nehezebben viseli, nem tragédia.Nekem is volt barátnőm aki végig szenvedte a terhességet a végén már valami ideget is nyomott a baba úgyhogy bottal járt meg minden.Nem csodáltam, hogy örült mikor végre oda ért hogy megcsinálták nála a császármetszést.Önmagában az, hogy ezt a részt nem élvezed nem jelent semmit.

Azt hiszem, a kettes írta, hogy a szülés után, amint a kezedbe veszed az újszülötted, megérkezik a várva várt érzés... Nos, előfordulhat, hogy így lesz, de gyakrabban fordul elő az, hogy nem, azaz nem azonnal jön meg a mindent elsöprő szeretet.

Kérdező, természetes, hogy így érzel, a terhesség sokszor tényleg szívás. Az is természetes lesz, ha nem önt el majd azonnal a babád iránti szeretet, hanem idővel érsz igazi anyává. Tehát minden természetes, és annak az ellenkezője is megtörténhet sajnos. Az is megeshet, hogy a mostani érzéseiden valóban egy segítő szakemberrel kellene dolgoznod, mert nem biztos, hogy normális az, amit érzel. És az is megeshet, hogy sosem fogsz mindent elsöprő szeretetet érezni a babád/gyermeked iránt, főleg nem az első hetekben, hónapokban, amikor kínszenvedés egy átlag újszülötted az élet, mert nem alszol, nem pihensz, nonstop körülötte vagy, kivagy idegileg. Én már csak tudom, most élem a harmadik babázós korszakomat, a nagyobb gyerekeim 7 és 5 évesek, a kisbabám két hónapos. Brutál fáradt vagyok, alig van olyan pillanat, amit élvezek, de ez így volt a nagyobbakkal is, aztán minden helyrebillent, elkezdtünk aludni, és kiderült az ég, még érkezett a várva várt szeretetérzés bennem. Mostanra a gyerekeim a mindeneim, imádom Őket, de ez nem jött azonnal.

Szval kérdező, mi nem ismerünk téged, természetes minden, amit érzel, mert egy érzelmi hullámvasúton ülsz. De hogy le tudsz-e szállni róla valamikor a baba születése után és anyává tudsz-e érni, az a szakember kompetenciája, hogy megállapítsa. Mivel te sem vagy biztos magadban, ezek szerint nem ismerted magad eléggé a babavárás előtt (sokan nem tudják, mit hoz elő belőlük ez az állapot), szerintem érdemes lenne felkeresned egy pszichológust.

Szerintem semmi gond nincs veled. Van, hogy később jön meg ez az érzés, és még az sem biztos, hogy a szülés után egyből. Nem minden olyan mézes-mázos, ahogy a terhesség és szüléstörténetekben szerepel.

Anyukám pl. jól élte meg a terhességét, de azért, mert szerencsés volt és semmi panasza nem volt végig. Így könnyebb nyilván.

Egy barátnőm végighányta a terhességét, hát nyilván ő se szerette ezt az állapotot, egyáltalán nem érezte "áldottnak". A szülés is nehéz volt, meg az első hetek is. Most már megjött az "érzés", mióta lehet már egyre jobban kommunikálni a babával és végre a gyerek is a bőgésen és a kakiláson kívül egyre több dolgot tud kifejezni. :))

Ne aggódj, nem ezen múlik, hogy jó anya leszel-e.