Ez szülés utáni depresszió lenne és orvoshoz kellene fordulnom?

A terhességem utolsó két hetét és az azóta eltelt időszakot végigsírtam. A kislányom mindjárt 3 hónapos. Talán most vagyok a legmélyebben, és ez már kezd megijeszteni.

A történet ott kezdődött, hogy a férjem (7 éve vagyunk együtt, ebből 3 éve vagyunk házasok) másfél hónappal a lánya születése előtt elvállalt egy felsővezetői állást egy multinál úgy, hogy engem már csak az után szembesített ezzel, hogy igent mondott. Innentől kezdve szinte soha nincs itthon, nagyon sok napot és estét/éjszakát töltöttem egyedül már a terhességem utolsó hónapjában is. Ez a gyermekünk születésével sem változott, a gyermekágyas időszakot teljesen egyedül csináltam végig, bár pár napot itthon volt velünk, de egyetlen éjjel nem kelt fel, egyetlen pelenkát nem cserélt ki, soha nem volt a kezében a gyermekünk. Nyilván emiatt elképesztően fáradt is vagyok, mivel a lányunk ellátása és a háztartás 100%-ban rám hárul akkor is, ha itthon van. Segítségünk vagy messze van vagy dolgoznak vagy mindkettő.

Tisztában vagyok vele, hogy sokak férje/párja ennél is sokkal többet dolgozik, de mi nem így vállaltunk gyermeket. Amikor terhes lettem, egész más volt a helyzet. Az anyagi helyzetünk sem kívánta meg, hogy elvállalja ezt a pozíciót, ráadásul még csak meg sem említette, mielőtt elvállalta, holott korábban együtt döntöttünk ilyen kérdésekben vagy legalábbis beszéltünk róla.

A kislányunk születése előtt volt két elvesztett babánk, így ő nagyon várt gyermek volt részéről is, részemről is, így értetlenül állok az egész előtt.

Sokszor beszéltünk erről az elmúlt hónapokban szépen is, csúnyán is, ígéretek mindig vannak, de sajnos szinte semmi nem változott. Én pedig az elmúlt napokban jutottam el odáig, hogy nem bírom tovább. Ez eddig egy párkapcsolati válság, aminek semmi köze a szülés utáni depresszióhoz, de itt jön be a képbe az, hogy - bár a születés pillanata csodálatos volt - mára már inkább csak teszem a kötelességem a kislányom körül, de nincs vele egy boldog pillanatom, néha komolyan erőt kell vennem magamon, hogy egyáltalán ellássam. Emellett borzasztóan érzem magam, naponta órákat sírok és nem látom a kiutat. Cserben hagyottnak, becsapottnak és végtelenül kimerültnek érzem magam.

Felmerült bennem a válás gondolata is, vagy legalábbis az elköltözésé, mert amikor pár napot a szüleimnél töltöttem a picivel, sokkal jobban voltam, pedig napközben ők is dolgoznak, tehát sokat voltam ott is egyedül. A férjem természetesen hallani sem akar róla, szerinte az egész csak a szülés miatt van, keressek szakembert. Mivel tényleg vannak gondjaim a kötődéssel és a mindennapokkal is, így ez elöl sem zárkózom el, de mégis úgy érzem, hogy ez nem oldana meg mindent. Talán inkább a mi kapcsolatunk és az ő viselkedése miatti csalódottságom vetül ki a mindennapjainkra a kislányommal is. Természetesen lehet, hogy én látom rosszul az egészet és valóban szülés utáni depresszióval küzdök, amivel orvoshoz kellene fordulnom.

Akinek volt szülés utáni depressziója, mit érzett, miben nyilvánult meg? Hogyan küzdötte le? Mikor lettek könnyebbek a mindennapok? A fent leírtak alapján nekem érdemes szakemberhez fordulnom?