Ez szülés utáni depresszió lenne és orvoshoz kellene fordulnom?
A terhességem utolsó két hetét és az azóta eltelt időszakot végigsírtam. A kislányom mindjárt 3 hónapos. Talán most vagyok a legmélyebben, és ez már kezd megijeszteni.
A történet ott kezdődött, hogy a férjem (7 éve vagyunk együtt, ebből 3 éve vagyunk házasok) másfél hónappal a lánya születése előtt elvállalt egy felsővezetői állást egy multinál úgy, hogy engem már csak az után szembesített ezzel, hogy igent mondott. Innentől kezdve szinte soha nincs itthon, nagyon sok napot és estét/éjszakát töltöttem egyedül már a terhességem utolsó hónapjában is. Ez a gyermekünk születésével sem változott, a gyermekágyas időszakot teljesen egyedül csináltam végig, bár pár napot itthon volt velünk, de egyetlen éjjel nem kelt fel, egyetlen pelenkát nem cserélt ki, soha nem volt a kezében a gyermekünk. Nyilván emiatt elképesztően fáradt is vagyok, mivel a lányunk ellátása és a háztartás 100%-ban rám hárul akkor is, ha itthon van. Segítségünk vagy messze van vagy dolgoznak vagy mindkettő.
Tisztában vagyok vele, hogy sokak férje/párja ennél is sokkal többet dolgozik, de mi nem így vállaltunk gyermeket. Amikor terhes lettem, egész más volt a helyzet. Az anyagi helyzetünk sem kívánta meg, hogy elvállalja ezt a pozíciót, ráadásul még csak meg sem említette, mielőtt elvállalta, holott korábban együtt döntöttünk ilyen kérdésekben vagy legalábbis beszéltünk róla.
A kislányunk születése előtt volt két elvesztett babánk, így ő nagyon várt gyermek volt részéről is, részemről is, így értetlenül állok az egész előtt.
Sokszor beszéltünk erről az elmúlt hónapokban szépen is, csúnyán is, ígéretek mindig vannak, de sajnos szinte semmi nem változott. Én pedig az elmúlt napokban jutottam el odáig, hogy nem bírom tovább. Ez eddig egy párkapcsolati válság, aminek semmi köze a szülés utáni depresszióhoz, de itt jön be a képbe az, hogy - bár a születés pillanata csodálatos volt - mára már inkább csak teszem a kötelességem a kislányom körül, de nincs vele egy boldog pillanatom, néha komolyan erőt kell vennem magamon, hogy egyáltalán ellássam. Emellett borzasztóan érzem magam, naponta órákat sírok és nem látom a kiutat. Cserben hagyottnak, becsapottnak és végtelenül kimerültnek érzem magam.
Felmerült bennem a válás gondolata is, vagy legalábbis az elköltözésé, mert amikor pár napot a szüleimnél töltöttem a picivel, sokkal jobban voltam, pedig napközben ők is dolgoznak, tehát sokat voltam ott is egyedül. A férjem természetesen hallani sem akar róla, szerinte az egész csak a szülés miatt van, keressek szakembert. Mivel tényleg vannak gondjaim a kötődéssel és a mindennapokkal is, így ez elöl sem zárkózom el, de mégis úgy érzem, hogy ez nem oldana meg mindent. Talán inkább a mi kapcsolatunk és az ő viselkedése miatti csalódottságom vetül ki a mindennapjainkra a kislányommal is. Természetesen lehet, hogy én látom rosszul az egészet és valóban szülés utáni depresszióval küzdök, amivel orvoshoz kellene fordulnom.
Akinek volt szülés utáni depressziója, mit érzett, miben nyilvánult meg? Hogyan küzdötte le? Mikor lettek könnyebbek a mindennapok? A fent leírtak alapján nekem érdemes szakemberhez fordulnom?
Köszönöm 9-es. Azzal tisztában vagyok, hogy egy ilyen pozíció és a hozzá tartozó fizetés nem 8 órás munka, amit 4-kor le lehet tenni és el lehet felejteni, de ahogy aztán te is írtad, ez megérzésre több ennél. Korábban nem felsővezetőként dolgozott, de nem is sokkal alacsonyabb pozícióban, ahogy írtam is, a fizetése alig változott. Mindketten sokat dolgoztunk a gyerek előtt is, jól is kerestünk, így tényleg nem voltunk rászorulva, hogy pont most lépjen még magasabbra.
Az számomra már a döntése meghozatalakor is világos volt, hogy a gyerek érkezésével (akkor még csak pocakban) már nem tart partnernek többé és ez azóta csak erősödött. Korábban sokszor kikérte a véleményem (én hamarabb voltam vezető beosztásban, mint ő és én voltam az, aki bíztatta, amikor munka nélkül volt, hogy igenis várjon nyugodtan a jó lehetőségre, ahol megbecsülik), most, mikor megjegyeztem, hogy talán nem kell minden új belépő második napján csapatépítő napot tartani, hiszen az se biztos, hogy marad, megkaptam, hogy én ehhez nem értek, nem vagyok benne, ne mondjak véleményt. Tehát sajnos igen, a lenézés nagyon is jelen van. Másik nőre nem gondoltam eddig, ezen a téren megbíztam benne mindig is, meg talán annak lennének egyéb jelei is, de lehet, hogy én vagyok a naiv.
válasza:8-as Ennek fényében teljesen érthetetlen amit csinál.
Vált megbeszélés, fizetésemelés nélkül, sőt úgy, hogy nem vagytok megszorulva. Se veled, sem a gyerekkel nem törődik. Sürgősen üljetek le ezt átbeszélni, mert mint írtad neked még az ő nyomásának megszűnése is jobb, ilyen alapon tényleg egyszerűbb lehetne nélküle. Ha nem akar a család része lenni, akkor ez úgyis meg fog valósulni előbb-utóbb.
válasza: válasza:Ez egy újabb sztori a rengetegből, ami arról szól, hogy született a gyerek, anyucinak felborult az élete, minden feladat rá hárul, ki van akadva, apuci egész nap dolgozik, megromlik a kapcsolat, majd elválnak.
A döntő többség ezzel szembesül, miután meglesz a gyerek. Nem egyedi eset.
válasza:Kérdező, szerintem menjetek el a babával pár hétre a szüleidhez, és mondd el nyugodtan a férjednek, hogy mivel nem partner, nem apa, ezért a válást fontolgatod.
Egyébként ha olyan jól álltok anyagilag, miért nem fogadsz fel segítséget? Komolyan nem értem miért ne jöhetne valaki aki kitalarít, meg heti 2 délután egy babysitter, míg te pl alszol egy nagyot.
válasza:Nekem a szülés előtt 1 hónappal kezdődött a depresszió. Párom dolgozik minden hétköznap igy a terhességem idejét mind a 9 hónapot egyedül 4 fal között töltöttem messze a családomtól mert én költöztem a páromhoz a terhességem elején. Senkit nem ismerek itt és a magány teljesen az agyamra ment hogy mindig egyedül vagyok.
Bár az én párom sokat segít mégis magányos vagyok mert hiányzik a családom a barátaim, szörnyű hogy itt senkim nincs és a mai napig egyedül töltöm minden napom a babával.
Minden napom végig sírtam, elkezdtem szédülni és mindenféle betegséget beszéltem be magamnak. Pánikrohamok törtek rám. Elmentem pszichológushoz, én igazából semmi értelmét nem láttam. Tudom mi a bajom... Az hogy magányos vagyok és valahogy ismerkednem kellene itt de nincs rá lehetőségem. Kaptam frontint ami egy kicsit segít de nyilván nem akarok rá kattani így próbálom össze szedni magam.
Anyum eljott hozzám pár napra 1 hete mert már teljesen ki voltam bukva, sokkal sokkal jobban éreztem magam!
Költözz egy időre a szüleidhez amíg össze szeded magad kicsit és megerősödsz lelkileg.
Ne érdekeljen mit mond a párod. Fel sem fogja min mész keresztül. Ha elmész és nem vagy ott talán észre veszi hogy nagy a baj és majd kapálózhat értetek.
válasza:Én is szívbaj nélkül elmennék annyámhoz. Ők legalább segítenek. Most önzőnek kell lenned és segítséget szerezni magadnak ott ahol tudsz.
Nálam a párom a gyerekágyas időszakban részleges inszallag szakadást szedett össze magának. A nyakamba szakadt egy kutya, egy férj és egy újszülött gondozása. Igaz csak 1 hétig kellett mindenkit kiszolgálnom, de akkor teljesen robot üzemmódba kapcsoltam! Feladattól feladatig evickéltem. Amíg anyósék fel nem ajánlották, hogy segítenek csak költözzünk oda. Én nem haboztam, nem akartam mártír lenni. Élvezni akartam a babás napjaimat, néha-néha pihenni. Hatalmas segítség volt, hogy nem kellett főznöm, nem kellett kutyát sétáltatnom, hogy mindennap volt pár percem zuhanyozni. Csak a babára kellett koncentrálnom, és így egymáshoz találhattunk. Akkor szerettem meg az anyaságot is.
Ha neked az segít bármiben, akkor igenis menj el. A párod pedig ha még szeret egyáltalán, akkor meg kell értenie, ha nem ő akkor mástól kell, hogy segítséget kapj!
válasza:Azért érdekes, ahogy megpróbáljátok teljesen normálisnak beállítani az idegbetegséget, hisztit, agybajt meg azt, higy6egy anya nem kötődik a gyerekéhez.
Ez minden, csak nem normális.
3 hónapos baba mellett így kiakadva lenni.... Nem tudtad, hogy gyereked leszamikor terhes lettél?
A baba gondozás az anya feladata első sorban, foleg ilyen picinek. Nem fele fele.. Az anyára van szuksege, szoptatasra stb. Az anyának ezt ösztönösen meg kéne tudni adnia. Persze ha te is 40 körül szültel más a helyzet, mert abban a korban rengeteg olyan van akinek semmi ösztöne, érzéke, türelme a saját gyerekéhez sem.
Mi az hogy nem tudsz ismerkedni? Interneted, lábad van? Gyerek orvosi rendelőben is lehet, séta közben is, vagy anyukás csoportokban. Vagy menj el vasarolni, plázába stb, ott vannak játszó sarkok, ismerkedj... Ne legyél életképtelen és mártír.
Egyébként orulhetnel is, hogy sokat vagytok kettesben. Nagyon szoros6lesz a kapcsolatotok, te jekented neki a világot és a nevelése is kb csak rajtad áll, nem szól bele senki, nem rontja el.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!