Miert akarnak masodik gyereket azok, akik az elsonel is faradtak?

Én is megállok egy gyereknél, de nekem nem is a fáradtság az oka, hanem egyszerűen nem érzem magam "anyának születettnek", már ha értitek... Persze, szeretem a lányomat, játszunk, olvasunk, kirándulunk, jókat eszünk, ölelkezünk, semmiben nem szenved hiányt, de én sem! Nem tudok elképzelni olyan szituációt, hogy nekem több gyerekem legyen... Egyszerűen nem akarok, és kész. Egyelőre viszonylag békén hagytak a tesó-kérdéssel, de lassan 2 éves lesz a lányom, férjem szülei biztos faggatnak majd (anyáméknak már mondtam, hogy nem lesz tesó, azt mondta, hogy úgy lesz, ahogy szeretném ❤️)

Rendesen felüdülés volt elmenni céges buliba (gyeden vagyok még), ahol senki nem kérdezte, hogy jön-e tesó, mert az a jó nekik, ha visszamegyek dolgozni :DD

- Viszont, az tökre lehet, hogy a másik anyuka fáradt, mint az állat, de mégis úgy érzi, hogy neki több gyerek kell, és ebben őt semmi és senki nem állítja meg, az sem, hogy nem aludt két éve. 🤷🏻‍♀️

Én meg örülök, hogy végre tudok aludni, soha nem csinálnám újra a dolgot :D

Nagyon sokan csak ès kizárólag a támogatások miatt vállalják be az újabbat. Ismerek olyanokat, ahol romokban van a házasság, mindenki állandóan ideges, de azèrt a pénz miatt szülnek megint. Sokaknak egy sem lenne való, nemhogy több, aztán ott vannak orgonasípszerűen a gyerekek. Az ilyenek nem normálisak, egyszerűen nem tudok rájuk mást mondani.

Ennek szerencsètlen gyerekek isszák meg majd a levét, mert a foglalkozás velük nagy luxus…

"Sokat panaszkodnak pl ferjukre, a gyerekre, a megvaltozott elethelyzetre hiszen sok lemondassal jar tudjuk."

Minden magyar panaszversenyt rendez, mindegy van-e gyereke meg hány gyereke van és még mennyit akar. Nők között meg pláne általános kimondani, ami rossz, mert akkor te azt is bátran felvállalod, és ugye jól összebarátkoztok, és némi összekacsintással máris elfogadjátok egymást... Szóval attól, hogy valaki panaszkodik, nem feltétlenül fog/akar változtatni bármin, vagy tényleg ennyire romokban az élete, csak azt szeretné, hogy meghallgasd és sajnáld kicsit és megosztva a sztorikat, közös pontokat találjatok. Más szituációban - pl. ha valaki nem akar gyereket :P - lehet, hogy simán az ellenkezőjét bizonygatná, hogy de mindezek ellenére a gyereknél nincs jobb életcél a világon vagy az ő férje így a legszerethetőbb, ahogy van.

Én is ha tegnap este meséltem volna a gyerekvállalás "szépségeiről" egy barátnőmnek, amikor két órát veszekedtem a kamasz fiammal, aztán tehetetlenségemben rá is húztam egyet, majd a bűntudattól álomba sírtam magam, biztos mást nyilatkozom, mint ma reggel, amikor mindketten kialudtuk magunkat, mégsem mentünk világgá két irányba, magától bocsánatot kért, majd mint egy kisangyal készülődött, sőt még segített is a testvérének.

Én is fáradt vagyok a lányom mellett, de attól még nem adnám őt vissza ha tehetném sem. Szerintem ez olyan, hogy az ember elfogadja, hogy ez most vacak, nehéz, de megéri. Ha több gyerek van, akkor többszörösen. Mármint nyilván, ha amúgy van benned vágy, értelemszerűen ha nem kívánsz újabb terhességet-babázást, akkor úgy nem, de amúgy ha vágysz mindezekre, akkor a nehézségek ellenére is boldoggá tesz a helyzet. Nekem a lányom mostanság lép be a dackorszakba, amióta megszületett, nem volt egy nyugodt éjszakánk, fáradt vagyok persze és nem könnyű, de imádom hogy van, és el nem tudom képzelni, hogy ha születne testvére (már lassanként érzem, hogy szeretném ha jönne), akkor vele másképp lenne. Nyilván nehezített pálya két gyerekkel, ugyanakkor nem is. Az első gyerekkel az ember még tapasztalatlan, bizonytalan, meg kell tanulnia sok mindent, ami a második (harmadik, negyedik, stb) érkezésekor már rutin.

De igazából szerintem a kulcs ott van, hogy egyszerűen vágynak több babára. Valaki egyre sem vágyik, más meg sem áll tíz gyerekig. Különbözőek vagyunk, és hiába a gyerekek körüli nehézségek, a belső késztetést az újabbra nehéz elhessegetni.

Amúgy szerintem igaza van a #13-nak, sokan azért panaszkodnak, mert könnyebb közös pontokat találni és kapcsolatokat kialakítani a közös problémák felett. Munkahelyen is megfigyeltem, hogy valahogy mindig akkor kerültünk közelebb egymáshoz a kollégákkal, amikor egy kávé felett kórusban szidtuk a vezetőséget és a munkát. Annak nincs ilyen hatása, amikor mindenki ódákat zeng, hogy milyen jó neki, arra csak bólogatni lehet és örülni az örömének, de nagyon véleményt nem lehet mondani, mert hát mégis csak, mondjam azt, hogy szerintem nem is olyan jó neked? :D Meg szerintem sokan vannak úgy, hogy a negatívumokról beszélnek, mert nem akarnak másokban sem rossz érzést kelteni a lelkendezéssel.