Miért "sajnos"?

Én simán szültem a lányomat (gyorsan, könnyen), Húgomnak császárra volt szükség. Én nem azt mondtam, hogy "sajnos" hanem azt, hogy "Sajnálom a húgomat" Mégpedig azért mert szegénykém a császér után hónapokig szenvedett még. A császár azért egy komoly műtét. Én tisztelem azokat az anyákat akik végig csinálták a császárt, mert az ezerszer nehezebb lehet mint egy sima szülés.

Egyébként nem attól lesz jó anya valaki, hogy császáros vagy sem, vagy anyatejes vagy sem a baba. A neveléstől függ.

Ezért ne is foglalkozz azokkal akik zavaróak neked. Engedd el a füled mellett..

Én azért gondolom, hogy sajnos, mert:

- a császár egy műtét, amiből szerintem sokkal nehezebb felépülni, sőt, barátnőm mesélte hogy miután felkelt az altatásból, olyan fájásai voltak szétvágott hassal, hogy majdnem vissza is ájult...

- a tápszerre meg azért mondanám, hogy sajnos, mert az anyatej ingyen van, és könnyebb (persze miután begyógyult a cici meg ilyenek) a tápszerért fizetni kell és meló van vele.

Ezen kívül nem látok mást okot, hogy sajnos legyen. Én nem sajnálom senkitől azt, amit a fájdalomcsillapítás nélküli (nem én döntöttem így, nem volt a kórházban lehetőség...) természetes szülésemkor átéltem...

Én nem szoktam ilyeneken sajnálkozni, mert a legfontosabb, hogy a baba és a mama is jól legyenek a végén, de ha végiggondolod, hogy miért van szükség ezekre a dolgokra:

- császár: mert bármilyen oknál fogva az édesanya hüvelyi úton nem tudja megszülni a babát= tehát valamilyen komplikációt kell átvészelniük; mert a császár nagy hasi műtét, és fájdalmasabb és nehezebb a felépülés (én reggel szültem, délután már csoszorásztam vidáman zuhanyozni, a császáros szobatársamnak meg egy talpraállás könnyek között történt meg); mert ha sürgősségi császárt hajtanak végre, ott sokszor fájdalmas, hosszas vajúdás előzi meg a történetet, amely végére a baba és/vagy a mama veszélybe kerül; mert az anyuka ált. nem kaphatja meg aranyórára a babáját császár után... most miért lássuk pozitív dologként a császárt? Pozitív dolog, mert életet ment és mert nehéz helyzeteket is megold, de azt gondolom, minden császáros anyukának jár egy nagy ölelés, és nem azért, mert nem "nem szült rendesen", hanem mert nagy megpróbáltatásokon ment át.

- tápszer: ugyanez pepitában. Nagyszerű, hogy van, nagyszerű, hogy elérhető, de sok baba azért lesz tápszeres, mert bár az anyuka szoptatna, nem kap elég segítséget, támogatást, felvilágosítást a sikeres szoptatáshoz: begyullad a melle, sebes lesz a bimbó a rossz technika vagy észre nem vett rövid nyelvfék, stb. miatt, az időre szoptatást javasolják, ezért apadni kezd a teje, cumizavar miatt sztrájkolni kezd a baba... csupa olyan ördögi kör, amibe ha belekerül a frissen szült anyuka és nem kap elég támogatást, családi és szakmai segítséget, nem fog sikerülni a szoptatás. A tápszer pedig nem egyenértékű az anyatejjel, ezt felesleges bizonygatni. Szóval mennyivel jobb lenne, ha minden anyuka kellő segítséget kapna ahhoz, hogy fájdalom és kín nélkül szoptathassa a babáját.

Természetesen más dolog, ha valaki eldönti, hogy nem akar szoptatni, őket sem ítélem el; van lehetőségük választani.

Szóval mindkét általad említett dolog valamiféle krízishelyzet orvoslására van, így gondolom keveseknek jut eszébe örömködni afelett, hogy A) nagy hasi műtéttel születhetett csak meg a babája B) nincs teje, hogy táplálni tudja a babáját. Nyilván értelmes ember ezeken sem kezd el sajnálkozni meg baromságokat mondani, de lecsupaszítva ezek a tények. Sem a császárral, sem a tápszerrel nincs gond, de felmagasztalni sem kell őket.

Én szerettem volna hüvelyi szülést, és engem picit bànt is, de ennek nagyon sok összetevője van, de azért nem halok bele. Ha idegen ezen sajnálkozna, kiakadnék.

Nálunk amúgy az anyám meg a nővérem végig a császárnak "drukkoltak", mert szerintük az könnyebb. Anyámnak könnyű hüvelyi szülései voltak, tesómnak nincs gyereke.

Az tökre zavart.

A szoptatás szerintem nagyobb veszteség annak, akinek fontos. Àltalaban hosszú, traumatizàló küzdelem előzi meg a feladását.

Szerintem amúgy nehezebb szoptatni, mint tápszerezni hosszútávon, mert a babák anyafüggők lesznek és senki nem tud pótolni.

A szoptatásnak van sok kimutatott előnye hosszútavon, de nem olyan fokúak, hogy emiatt meg kellene bolondulnia annak, aki tápszerezik.

De azért ezek mégis sebek tudnak lenni az ember lelkén. Nálam pl a lányomnàl nehezen indult, és így sok volt 2 kudarc, amikor még csak ennyit láttunk az anyaságból. Csaszár és még a szoptatás sem...

Én bennem korábban felmerült hogy fogok-e szoptatni, mert undorított, de akkor megis rögtön mellre próbáltam tenni, es harcoltam érte. Egy hét után lett anyatejes. Amikor először láttam, hogy szopizik és megelégszik, én nagyon boldog voltam.

Majd 3 év után könnyen gondolom, hogy semmi nem múlt rajta, nem ennyi az anyaság, de akkor abban az állapotomban traumatizàlódtam volna a tápszeren.