Miért választja sok anya önként a magányt?

Mert introvertáltak.

Ők maguk nem igénylik annyira mások társaságát, sőt kerülnék, közben meg gyötri őket a hűntudat, hogy ezzel biztos rosszat tesznek a gyereknek.

Én is hasonló vagyok, úgy oldom meg hogy vannak magányos napok, nem megyek el minden programra másokkal, de azért elmegyünk néha.

A panaszkodás meg megszokás, én nem panaszkodok jogy többet kéne menni, mert még a végén tényleg többet kell menjek.

Egyébként kedvelem a többi anyukát, nem azzal van a baj, de nekem sok az emberi társaság (és kevés egy babáé) így az arany középút az, ha vagy a férjemmel megyünk családilag, vagy magányosan sétálok a gyerekkel közben mutogatok neki amit tudok, esetleg 1 + anyuka.

Ez nem introvertáltság kérdése, hanem szorongásé.

Nagyon divatos manapság introvertáltságnak hívni, mert ezzel kibúvót talál az ember, de képzeld első(meg mindenki), akinek annyira nem kellemes sokáig nagy társaságban lenni, az is gondoskodik magáról, és pláne a gyereke igényeiről, ami egy kiegyensúlyozott anya.

Az introvertáltaknak is van baráti körül és találkoznak velük! SZEMÉLYESEN! Az introvertáltak is ellátják a napi teendőket. Az introvertáltak is kiviszik a gyereket közösségbe. Az introvertáltak is szeretnek másokkal találkozni, csak nem olyan sokat, mint egy extrovertált!

Aki a gyereke igényeit nem képes ellátni, az nem a normális kategórián belül van, hanem szorong, fél, hogy mi lesz, nincs ereje, hogy összekapja magát csinosba, tart tőle mit fognak szólni, kivel kell beszélgetnie majd, miket fognak mondani, FÁRADT, kimerült, segítség kell neki! Ez nem azt jelenti, hogy ő selejtes, hanem azt, hogy segítség kell neki!!44!felkiáltójel! Ez nem szégyellni való dolog!

Nem szabad megerősítést kapniuk, hogy ez normális! Ez nem normális! Sokan éreznek így, de ez nem azt jelenti, hogy ez rendben van! Ez azt jelenti, hogy nekik ez valamiért nehezebb, segítséggel kell, de nincs ezzel baj, másnak meg más a nehezebb. Az öngondoskodás fontos!