Normális dolog az, hogy úgy gondolom, hogy többet nem akarok terhes lenni?

Teljesen normális. Könnyebb szülések után is mondták már azt anyukák, hogy az volt az utolsó. (Legalábbis az én társaságomban.) De úgy vettem észre, hogy legtöbbjüknél ahogy telt az idő és halványultak az emlékek, illetve ahogy látták fejlődni a babájukat és megtapasztalták a gyerekvállalás pozitív oldalát is, úgy változott a vélemény. Ettől függetlenül a szüléstől félnek/féltek még terhesen is, de mégis bevállalták! :-)

Nekem két hetes a babám, a szülésem "könnyű" volt (akkor nem tűnt annak). Kb három órán keresztül voltak csak fájásaim, tehát nem vajúdtam sokat, igaz, hogy intenzíven, mert egyből 3-2 percesek voltak. Alig értünk be a kórházba, megérkezést követő 15. percben már tolófájásaim voltak. Gátvédelemmel sikerült gyorsan megszülni közel négy kilós babámat úgy, hogy első baba. Szülést követő napon a fáradtságon kívül más bajom már nem volt és én akkor már azt mondtam, hogy ezt simán végigcsinálnám még néhányszor, egyáltalán nem durva.

Azóta viszont eltelt két hét és szóltam is a férjemnek, hogy már most gyomorgörcsöm van, ha arról beszél, hogy mikor jöhetne a következő babó, merthogy a szoptatással annyit szenvedek, amennyit nem gondoltam volna, hogy lehet. Hormonális probléma miatt alig van tejem, nehezen indult meg, de éjjel-nappal azon dolgozok, hogy legyen valamennyi, legalább félig legyen anyatejes a baba. Komolyan mondom, hogy nem volt még ilyen nehéz és átláthatatlan időszak az életemben, mint az elmúlt két hét és mindez a tej miatt, egyébként szép, egészséges és nyugodt babánk van. Már odáig jutottam, hogy alig látom az egészben a szépet, minden időmet lefoglalja a tejcsinálás és alig van időm babusgatni a gyermekemet, mert etetés után rohannom kell fejni, hogy tudjak mit adni neki, ha ismét jelez, hogy éhes. Emiatt lelkiismeret-furdalásom van. Ha nem fejek és inkább babázok, így nincs tej a következő etetésre, akkor amiatt érzem magam rosszul.

Látod, ez nem is olyan fájdalmas, mint a te szülésed volt, mégis elég ahhoz, hogy elbizonytalanodjak azon, hogy mégis kell-e nekünk másik baba (eredetileg három gyermeket szerettünk volna)...

Remélem, hogy nálad és nálam is változni fognak a dolgok! :-)

Szia!

Én császárral szültem az első babámat. Egy nagyon kacifántos, pocsék terhesség után 15-órát vajúdtam, de nem tudtam a babát megszülni. A keringésem összeomlott, sokkos állapotba kerültem. Újra élesztettek a műtőben.

Pokoli emlékek, nehéz, fájdalmas lábadozás után 5-évvel később újra bevállaltam egy kis tesót.

Nagyon jó az orvosom, mégis pokolian félek. Pánik rohamom lesz a szülés gondolatától, mégis bevállaltam és erre büszke vagyok, hogy letudtam küzdeni az emlékeket, az érzéseket. Az első babánál leszakadt a hasfalam, megnyúltak a szalagok. Nem lett szép látvány. Olyan vagyok, mint egy tigris. A második terhességnél legalább nem romlik tovább :) A környezetem ismeri az előzményeket és féltenek. Mára vagyok kiírva a picivel. Nem programozott császár. Kicsit hagynak szenvedni. Ha beindul a szülés, újra át kell élnem az öt évvel ezelőtti dolgokat. Nagyon-nagyon bízom benne, hogy a történelem ne ismétli meg önmagát.

Szóval, természetes, hogy nem akarsz még egy babát, de idővel remélem, Te is erős leszel és letudod küzdeni a félelmeid!

Addig meg élvezd a picibabáddal való együttlétet!

Sok boldogságot nektek!

Szia!

Végig olvastam a válaszokat, és nagyon elcsodálkoztam. Én is császárral szültem 10 hete. Másnap kérdezte a doki lesz-e még egy, mondtam neki hogy természetesen lesz. Pedig abban a pillanatban mozdulni sem bírtam a fájdalomtól. A 6 hetes kontroll alkalmával mondta a doki, hogy az előzmények tekintetében 95% esélyem van a követező császárra. Ezt is kibírtam, azt is kifogom bírni. És akkor már 2 gyönyőrű babám lesz!!!

Remélem megváltozik a véleményed, és nem lesz egyke a babócád. Még valami. Nagyon sok kisbaba nő fel tápszeren. Ha természetesen szülsz, az sem garancia arra, hogy tudsz szoptatni.

Sok boldogságot kívánok Nektek!!!

Én is császárral szültem és én sem tudtam szoptatni.

Valósággal sokkolt a műtét,szó szerint.

Akkor mondtam a páromnak,hogy én soha többet az életben nem szülök,úgy fájt a sebem,hogy majd el pusztultam!

A terhességemet imádtam,amiatt még 5-öt is bevállalnék.

Most is az gondolom,ha a következő is tuti császár lenne,akkor nem szeretnék több babát.(nyilvűn ez csak szülés előtt derül ki.)

Az vigasztal,hogy tudom,császár után 2 évvel már lehetséges természetes úton szülni.

De még így is bizonytalan vagyok...

5 hós kicsi fiú anyukája

Az első gyerekemet én is császárral szültem, szintén 3 héttel korábban, 19 óra vajúdás után mivel nem tágultam vittek a műtőbe. Utánna én sem tudtam sokáig szoptatni, és gyenge voltam, pedig nem hagytam el magam. Sokáig én is úgy gondoltam nem akarok még egyszer szülni, de azt tudtam, hogy szeretnék még egy gyereket. 5 évig vártam, és tavaly megszületett a kisfiam természetes úton. Egész más volt a szülés, a vajúdás százszor jobban fájt, de mégis szép élmény maradt, és nagyon örülök hogy sikerült.

Remélem pár év múlva te is meggondolod magad, és belevágsz! Neked is sikerülhet az ami nekem, és megszülheted rendesen a második babádat.

Sok erőt, és kitartást kívánok neked!

Én is így éreztem császár után, igaz nekem is azért volt császár a 41. héten mert nem fordult meg, de mostmár a kislányom 22 hónapos és azért már sokat halványult a rossz emlék, és pedig a tejemmel is voltak gondok, kicsi tej, nagyja tápszer lett a vége, de mostmár az ez miatti lelkiismeretfurdalás is halványult sokat. Én is rettegek azért még a köv. gyerek gondolatától, de azért mostmár kimondom. De én még azért is félek a köv. gyerektől mert amit ez a mostani csinál, az engem kiakaszt. Remélem hamar túlesik ezen a korszakon. :)

Én nagyon sokat híztam én ettől is félek egy köv. terhesség kapcsán. Lefogyni meg az istennek se tudok.

De amúgy ha a nagyobb 6 évet betölti akkor tervezek teherbe esni, ha úgy alakul a munkahely is, hogy utána a gyedem is normális legyen. Mert azért az is jó ha van.

Lehet kicsit sok lesz a különbség köztük, de van ennek előnye is. Attól még lehetnek jó tesók majd.

Előző vagyok. Szerintem az is igaz, hogy egy császárosnak vhogy azért is nehezebb mert nem teszik a pocijára a babát, ebben is lehet vmi, meg mikor kihozzák alig bír megmozdulni, meg én pl alig bírtam szoptatni és így is megerőltettem kicsit magam hogy oldalra tudjak fordulni, csak hogy szoptatni tudjam, de a sors nem így akarta. Hanem mint írtam hiába küszködtem kicsi tej, nagyja tápszer lett. De már elhalványodott.

Nekem ami még igazán még mindig megmaradt az hogy én nem tudom azt mondani hogy szültem ekkor vagy akkor stb., hanem mindig úgy fogalmazom a mondatot, ha errő van szó vkivel, hogy a lányom született. Nálam ez maradt meg inkább!

A másik pedig, hogy én régen nagyon szerettem ha a hasam alját simogatja a párom, izgatott, ehhez képest most érzéketlen, de még ennél is rosszabb, mert ha előjáték során odanyúl, mintha leforráztak volna, kijózanodok pillanat alatt és elveszem a kezét és elmegy az egésztől a kedvem. Szóval mostmár megtanultuk hogy kell ezt kiküszöbölni. De a lényeg hogy a baba egészségét és lehet életét is akár, szolgálta ez a császár és ez a legfontosabb!

Ja és én még talán most ilyen sok idő elteltével merek igazán odanyúlni. Tusoláskor is csak ara a fél percre nyúltam oda míg muszáj volt aztán nem. Mostmár jobb!

A lényeg, remélem magamnak is és mindenkinek és a kérdezőnek is hogy idővel halványodik ez az élmény és eljön majd a másik babának az ideje is! Lehet nem fél év lesz köztük hanem jó néhány év, de ez legyen a legkevesebb!