Miért nem érti meg az anyák többsége, hogy a kötődő nevelés, igény szerinti szoptatás, együtt alvás, hordozás nem mindenkinek válik be és nem mindenkinek megfelelő?

Mért nem olvasol utána, mi a válaszkész nevelés, mielőtt olvasol róla? Nem az, amit írsz, és valóban tudományos alapokon nyugszik.

Ettől függetlenül én sem követek semmit betű szerint, és a lányomnál most pont egy ilyen jutalmazó tábla vált be (bár elég lazán kezelve), ami elvileg egy behaviorista elv, de most épp ettől lett jobb. Párszor büntettem is (ideiglenes játékelvétel, programlemondás), pedig engem sose kellett és nem is tartom jó útnak.

"Aztán meg ha kikerül a való életbe, akkor bele fog dögleni, ha lesz egy kis diszkomfort érzete bármilyen téren, mert addig anyuci mindent rögtön megold"

Én pont ezt érzem, hogy eltoltam a minden nyekkre nevelésemmel és tutujgatással, ölelgetéssel, együttalvással, mert hiába 8 éves, nem bír meglenni ezek nélkül, ha valaki nem rá figyel, már frusztrált, ha nem ő az első, akkor is. Lehet hosszútávon beválik, de én lyan 5 éves kora körül nevelést váltottam a katonásabb módszerre, mert olyan szinten igényelt és nem volt meg nélkülem, hogy lehetetlen volt tolerálni, az önálló konfliktuskezelése meg a béka feneke alatt volt. Mint egy kisgyereke, aki most kezdett tanulni, mert most kezdett tapasztalni.

Én egyik nevelést sem követtem, összeollóztam dolgokat, amik tetszettek, leginkább a kötődőből tetszett sokminden, a waldorf dolgok közül is sok, a montessoriból csak egy kettő, illetve a magyarázós, tanítós nevelés is, amikor minifelnőttként kezelik a gyereket, úgy beszélnek vele, magyarázzák a világot is tetszett.

Nagyon mellément, ha tehetném, akkor eleve több gyerekem lenne, véletlen se szokjon hozzá, hogy körülötte forog a világ, és keményen a montessorit követném, önálló, 1000x eleső gyereket hagynám egyedül felállni(nyilván ez csak hasonlat), ha kiutálják, mert elveszi más játékát, nem szólnék, hagynám, hogy megtapasztalja milyen, ha utálják. Ha szalad a kövön, essen egyet, max púpja lesz vagy kiesik a tejfoga, majd megtanulja. Ha valami kisebb dolgot rosszul csinál, sérüljön, ha tolakszik, nézze csak, hogy kiutálják érte, vagy épp fejbevágják a kislapáttal, ha feldönti valaki tornyát..

Nagyon rámennék az önálló tapasztalatokra, a rosszat is engedném, és mellőzném is sokszor(hagynám sírni pár percet, nem egyből ugrok, illetve nem játszanék vele annyit), hogy szépen tanulja meg, hogy első körben csak magára számíthat, mert még 8 évesen is nekem kell húznom a zokniját, ha beleizzadt és nem jön fel. Természetesen nem csinálom, de elvárná és zavarja, hogy nehéz neki. Mindenben rám támaszkodik első körben, mert tudja, hogy ott vagyok mögötte, ha bajban van. Nekem ez nem oké.

Egyébként nekem nagyon rossz, elhanyagolós szüleim voltak, de úgy gondolom, hogy rossz szülőknek lesznek "jó" gyerekeik, mert már sokat szenvedtek, így sokat tudnak erről, mélyebbek érzelmileg, látják a másik oldalt is. Azt is kipróbálnám, hogy teljesen elhanyagolom egy hétig, mi lesz utána vele. Biztosan rávinné a kényszer, hogy magának csináljon szendvicset, illetve összepakolna magának, és ha megszokná, hogy nem vagyok ott segíteni, törné a fejét a megoldásokon egyedül.

25, lehet a másikkal se lennél előrébb.

Mi a nagyobbal nagyon korán "poroszosra" váltottunk, pontosabban kívülről jött ez az igény, mert megkésett fejlődés miatt fejlesztésre jártunk és ott elvárták a 16 hónapostól is, hogy egy mukk nélkül üljön a padon, csak akkor mozduljon, ha szólítják (sorban mentek végig a pályán tapsra...stb.)... és ahhoz, hogy sírás nélkül bemenjenek a terembe, már az öltözőben "keménynek" kellett lenni, mert amelyik szülőről le se tudták fejteni az üvöltő gyereket, azzal bent se tudtak mit kezdeni.

És így valahogy otthon is az erős következetesség lett a norma. Ennek ellenére simán megkaptam a neurológustól, hogy a majomszeretet miatt nem elég önálló a 2 (!) éves és amiatt nem tud leválni, mert én magamhoz láncolom, holott még véletlenül sem.

Most van egy 6 éves hisztérikám, aki reggeltől estig üvölt, hogy "ide nézz, rám figyelj, ne másra" és ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretné, márpedig nem lehet, mert mindenre homlokegyenest mást mond, mint amit kellene, akkor dühöng, ordít, vergődik.

Megfogadtam, hogy a testvérével más lesz. Nem csinálok belőle sem kiskirályt, de nem nevelem külső nyomásra ridegebben, mert ugyanúgy visszafelé sül el.

28as, én megöleltem minden ilyennél, ha megütött, megharapott, megrugott, leguggoltam a szemébe néztem, mondtam, hogy "nem, ez fáj", miközben megfogtam határozottan a kezét, vagy eltoltam a fejét, majd mikor sírt ilyenkor(szinte mindig sírt, mikor azt mondtam nem),megöleltem és mondtam, hogy "Szeretlek, de ez rossz" Meg ilyesmi.. A nyugodt mosolygás nem ment, azt hamisnak éreztem, nem magamat játszottam meg, hanem a viselkedésemen változtattam, de érzelmet nem fogok színlelni..

Egyébként lehet, néha azt gondolom, hogy váltani kellett volna, néha meg azt, hogy nem:) Mindegy, már más ember vagyok, mint előtte voltam, a sok tapasztalat változtat az emberen, a következőnél hátha más leszek én is. Bár kitudja, az anyaság felborít mindent az emberben, lehet csak ugyanolyan tudok produkálni, amilyet a hormonok diktálnak.