Nagyon nehéz lesz így, szorongásos "betegként" anyának lenni?

Nem bezzegeltem :) a helyzet, hogy belőled már csak a sértett én beszél. Ezért jössz ilyen dumákkal, hogy te majd mindent megteszel a gyerekedért, meg nem fogod elhanyagolni és társai. Ez már csak ilyen magyarázkodás. Magadat mentegeted, mert látod, hogy senki nem támogatja így ilyen helyzetben az ötletedet és próbálod felnagyítani olyan tulajdonságaidat, amelyekről valójában még te sem tudhatsz, hiszen nem voltál ilyen helyzetben még. Sosem. És a lényeg a következő: ha a negatív kritikát nem vagy hajlandó elfogadni, akkor nem értem, minek tetted fel a kérdést. Gondolom valamiféle támogatást vártál. Ha te eldöntötted, hogy a betegséged nem fog semmiféle gátat jelenteni, akkor hajrá. Legyen így. Aztán majd azért párszor nézz vissza erre a kérdésedre és gondolkodj el azon, hogy vajon tényleg sosem kellett semmin sem csak azért változtatni, mert te attól rosszul vagy.

Szép napot kívánok neked!

Jajj kérdező honnan a p..csából tudod te hogy milyen az igazi anya? 😅

Én a terhességet leányregénybe illőnek képzeltem, hát hidd el nem mindig az. Már ott elbuknál ezzel a hisztis jellemeddel.

Ha be kell feküdni akár hónapokra a kórházba,akkor majd ott is játszod a sértődöttet meg a szociális fóbiást?

Direkt visszaolvastam,senki nem fényezte magát. Komplexusos éretlen ember vagy, egyből támadsz és oltogatsz. Hát akkor boldoguljál ahogy tudsz, de mondjuk a nagy száddal akkor mehetnél állást is keresni.

Míg nincs babád mi jogon döglesz otthon?

Kedves kérdező!

Én hasonló helyzetben voltam mint te, mikor a lányom született. A különbség annyi, hogy mi nem terveztük. 22 éves voltam akkor, életemben nem dolgoztam még egy percet sem. A szorongásaimmal is meggyűlt a bajom. A gyerek mellett muszáj lesz’ felnőni’.

Néha nehéz, néha rengeteget sírok, de mikor fut hozzám, hogy “anya, anya,anya” vagy rám mosolyog, átölel az kárpótol mindenért.

Én is dacoltam az elején, te is ebben a korszakban lehetsz. Velem édesanyám el akarta vetetni a babát. Tagadtam mindent, állítottam, hogy jó anya leszek. A mai napig nem bánom a döntésemet, de nagyon nehéz. Néha lefürdeni sincs erőm. Volt olyan éjszaka mikor már képtelen voltam felkelni a sírására, könyörögtem zokogva a páromnak, hogy csináljon már vele valamit.

Nekünk szorongós embereknek sokkal nehezebb az élet. A szülőség is nehezebb, de nem lehetetlen. Én kívánom, hogy legyen egy babád és leled benne örömöd.

"nehéz lesz-e" hát baxod alásan....te magad mondtad, hogy a napi rutin is nehéz számodra. Gyerekkel belekényszerülsz egy rakat olyan dologba, ami jelenleg is nehézség számodra. Persze, hogy nehéz lesz. 😃 Neked lenne könnyebbség, ha előtte vagy már párhuzamosan foglalkoznál a problémával.

Pszichológussal kezdj, pszichiáter, ha beton a gyerek vagy várandós vagy már, nem fog tudni segíteni, mivel gyógyszert tuti nem szedhetsz, az meg gyógyszert ír.