Szintén nem tudtad elképzelni, hogy gyereked legyen?
Figyelt kérdés
Olyan szülőket keresek (én nem vagyok az) akik nem tudták elképzelni, hogy mi a jó abban, ha gyereke születik és most úgy tekint arra a napra, mint élete egyik legjobbjára2021. júl. 20. 13:39
1/3 anonim válasza:
Nekem sokáig eszembe se jutott, egyáltalán nem foglalkoztatott a gyerek dolog. Mondjuk elég sokat éltem egyedül a húszas éveimben, nem is volt meg igazán a lehetősége sem, meg más kötött le (tanulás, munka). Aztán 30 körül átkattant valami bennem, először csak, hogy talán majd lesz, aztán egyre jobban akartam. Partner sem volt hozzá még, és mégis, valahogy akkor szólalt meg az ösztön, vagy nem tudom, mi. Most már nagyon akarom hogy legyen, lassan kezdünk próbálkozni. Van bizonytalanság, kétség, hogy jó anya leszek-e, milyen lesz majd akkor az életem, életünk, de mindezek mellett ott van a határozott "igen, akarom" érzés.
2/3 anonim válasza:
Szerintem létrejön egyfajta ösztön is ilyenkor a szülőkben tudat alatt
3/3 anonim válasza:
sokaknak igy van hogy 40-44-45-50-55 évesen döbennek rá,hogy hoppá nem volt jo ötlet,hogy nem akartak gyereket és nem szültek. vannak akik bulizosak, megn incs türelme gyerekhez, vagy fé lerheségtől szüléstől és mire 30-38 éves lesz szül és megváltozik a vélemény
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!